Tulajdonképpen…

Mi mindent hordtam én itt össze múlt éjjel? Döbbenetes. Nem mintha nem lenne majdnem minden egyes szava igaz. A Szaharáról, a jegesmedvékről, meg a fogaskerekekről a homokban. De ami a mai napról szőtt jövendöléseimet illeti, azok bizony tévesek voltak, és ezért nem tudok elég hálás lenni bárminemű felsőbbrendű transzcendens hatalomnak, amiben ugyan nem hiszek, de jobb híján neki is lehet hálásnak lenni.

Bár nem mondhatnám, hogy frissen és kipihentem ébredtem, de jókedvűen igen. És bár zsúfolt reggelem volt, és kicsit késve indultam el, mégsem késtem. És ez az egész mai nap annyira csütörtökszerűtlen volt, hogy egészen estig eszembe sem jutott, hogy csütörtök van. Mert a csütörtökök, mint tudjuk, a hét legundokabb napjai. Nos, ha ennek a hétnek is a csütörtök volt a legundokabb napja, akkor nagy várakozással tekintek a hétvége elé :)

A fejem ugyan fáj, és levegőt nem kapok, de nem bánom. Vagyis persze, hogy bánom, de a fejemre telepedett rózsaszínes árnyalatú ködön csak részleteiben hatolnak át ilyesmi tényezők. A betevő Halló, halló!-nézés közben (ja igen, szereztem újabb kölcsön DVD-t, ezúton is köszönet és hála érte) elkortyolgattam a Jó éjszakát! fedőnevű teámat, és készen állok rá, hogy bebújjak az ágyba, és reggelig ki se keljek belőle.

Mondjak még jobbat? Annyira széles jókedvem támadt délutánfele, hogy úgy döntöttem, sütök ma palacsintát, ami ugyan nem nagyon ritka alkalom, de átlagosan havonta egyszer szokott előfordulni. Lesz mit vinni holnap ebédre. Bár nem is tudom, milyen mennyiséggel készüljek, ha tekintetbe veszem az elmúlt idők étkezési tendenciáit, miszerint “én odaadom az én kajám felét a tied feléért cserébe, és utána egyszerre leszünk rosszul a sok hülyeségtől, amit bezabáltunk”. :) Még hogy a munkahelyek kiábrándító, fárasztó, elkeserítő helyek, amik leszívják az ember energiáit… hát nem :) Azon gondolkoztam, mikor álltam a zuhany alatt, és próbáltam megszabadulni az égettolaj-szagtól, hogy D.B.-nek most jó, mert megtalálta a maga társaságát, vannak barátai, és talán meg se kell játszania magát, mert hasonszőrűek között van, és magára talált. Talán én is most kezdek végre hasonszőrűek közé keveredni és megtalálni a helyem. Nem annyira, mint tavaly a Könyvesiskolában, annyira azt hiszem, hosszú távon amúgy is lehetetlen, de annyira, amennyire a jelen szituáció engedi.

Tulajdonképpen attól eltekintve, hogy rendszerint nagyon magányos vagyok, főleg egy átbeszélgetett és végignevetett délután vagy este után, és hogy nem tudok aludni, és hogy nagyon sokat fáj a fejem, és hogy sokkal több a főálláson kívüli munkám és feladatom, mint amennyire kapacitásom van, nem is olyan nagyon rossz nekem. :) Mármint, ismétlem, ha mindezektől a jelentéktelen apróságoktól eltekintünk. Meg még néhány másiktól, amiket most elmulasztottam felsorolni :)

Most mindenesetre megyek aludni. Mert néha azt is kell :)