2006.04.22.

Egész nap fájdogált a fejem, de most kezdett úgy istenigazában hasogatni. Talán azért, mert a nap túlnyomó részében igyekeztem nem venni tudomást róla. Most viszont a lüktetés mellé társultak villogó sárgás-lila karikák, amiket látok, és zakatolás a fülemben, és fény- és hang- és hőérzékenység. Betermeltem egy nagy adag patkánymérget, és lefekszem aludni. Ennél jobbat azt hiszem, nem nagyon tehetek. Persze befekhetnék a kádba is… de azt most nem.

Úgy egyébként jó napom volt. Ma épp nem utálom magam. Annyira. A lüktetést a fejemben, a sárgás-lila karikákat, a vibráló fényeket, az éles hangokat és a meleget igen – magamat éppen nem.

Per pillanat éppen csak az tartja bennem a lelket, hogy holnap megyek Fesztiválra. El akarok verni egy nagy zsák pénzt. Kár, hogy nincs nagy zsák pénzem. De még reggelig eldöntöm, hogy mennyit is akarok feláldozni a kevésből. Fesztivál kell. A Fesztivál a legjobb dolog a világon. Azért is, mert hagyomány. Mert minden évben kinn voltam, és mert ezen túl is mindig ott akarok lenni. Mondjak vicceset? Amikor még reálisnak tűnt az Anglia-terv, és hittem benne, akkor is az aggasztott majdhogynem a legjobban, hogy itthon tudok-e lenni a Fesztiválra.

Az elmúlt napokban nagyon sokan kérdezték meg, hogy miért is olyan nagyon fontos nekem. Nem tudtam megmondani. Nem tudom megmondani, mert valószínűleg nincsen oka. Ha csak más nem, hogy ahol ennyi könyv van, és ennyi könyvszerető ember, az nem lehet rossz. Könyvesnek születtem. Némi kacsázás után azzá is lettem. És az is akarok maradni. És meg merem kockáztatni, hogy az is fogok maradni. Mert ez az életem.

A könyv jó barát. A könyvnél, ha valami változik, bizton tudhatom, hogy én változtam. Nem sértődik meg. Nem is bánt meg. Hűséges. És képes újra meg újra ugyanazt a kellemes érzetet kelteni bennem. És képtelen vagyok betelni a varázslattal, amit az írás és az olvasás jelent. A leírt szó örök érvényű, újraolvasható, visszalapozható, és dekódolható. És bárki, aki tud olvasni, képes a kódrendszert szavakká alakítani. Ha egy szóra gondolok, csak a szó létezik, a hangalakja többnyire. De ha írok, akkor a szóból az agyam automatikusan egy jelet képez, amelyet huszonvalahány kis ábra megfelelő sorrendbe állításával egy egy-egyértelműen fordítható rendszerben kódolni tudom. Akárki akármit mond, ez csoda. Úgyhogy holnap megyek a Fesztiválra, és elköltök egy kis zsák pénzt, ha már nagy zsákkal nincsen… és jó lesz nekem. Tudom, hogy az lesz.

Kezd használni a patkányméreg. A lüktetés tompul, a karikák halványodnak, bár a zúgás csak erősödik. Persze ha alszom, akkor ez már úgysem fog számítani.

Ha csak belegondolok, hogy most két napom van, ami többnyire szabad, majd elalélok a boldogságtól. Na jó, az a “többnyire” elég hangsúlyos, hiszen holnap szavazni kell, aztán fesztiválozni ugyan nem kell, de azért mégiscsak kell, és hétfőn el kell mennem most már tényleg az üzemorvoshoz (bár már hallottam sajnos rémtörténeteteket), és hétfőn este megyünk tornázni is. De ettől eltekintve mint a madár… És de jó is lesz! Süssön a nap, és akkor kimegyek a Szigetre, és megnézem, hogy kinyit-e a Palatinus május 1-jére (nyissonki, nyissonki, lécciléccilécciiiii!) és begyűjtöm a napfényt és jól fogom érezni magam. Kifestem a körmöm idióta színűre, felveszek végre valami olyan ruhát, amit melós napokon nem lehet, mert át kell öltözni, és talán elmegyek turkálóba is, és ott is elszórok egy kisebb adag pénzt, és… kitavaszodom, na. És egyszer talán még rendet is rakok. Azt talán nem ezen a hétvégén, de valamikor… :)

(Rossz szokásomhoz híven ma este is akartam értekezni a pasikról az életemben, de nem teszem. Most egészen jól érzem magam, és azt hiszem, ha ez most nem segítene. Majd egy másik alkalommal ezt is kiteregetem. Ha kitárulkozós, “meztelenkedős” estém lesz. Ma nem az van. Holnap sem az lesz, mert holnap csordultig leszek fesztiválélményekkel. Holnapután meg tavaszélményekkel. Talán majd utána.)