Nagyon elfáradtam. Nem kellemetlenül, no de akkor is. A fizikai fáradtság egy idő után átbillen a holtponton, és attól kezdve már bármin képes az ember nevetni. Ezeken a “jó” szombat estéken előbb-utóbb valami nagyon nem vicces kapcsán mindig átlépünk ezen a holtponton, és attól kezdve nevetünk bármin. Mindenen. Jó volt.

De a legjobb mégis inkább az, hogy mindjárt megyek az ágyba, és beleborulok. És alszom. Pillanatnyilag még arra sincs erőm, hogy sajnáljam magam vagy magányoskodjak. Most az egyetlen, amit tehetek, az egy kis ágyba fekvés, olvasás, lámpaoltás után álmodozás, és fájdalommentes, azonnali átcsusszanás az ébrenlétből az álomba. Jó lesz.

És egyébként is: olyan sokat írtam már tegnap. :)