2006.05.14.

Jól elfáradtam. Nem kellett dolgozni menni és még szép idő is volt. Mi kell még? Reggel még csalódtam egyet, bár nem túl nagyot, de mégis jelentőset, de aztán nem hagytam elromlani a napomat. És milyen jól tettem! Azt hiszem, ha nem is a lehető legtöbbet, de egész sokat kihoztam a mai napból. Éppen csak a fordításommal nem haladtam, de azt majd megcsinálom holnap, vagy kedden délelőtt.

Jártunk egy nagyot a Hármashatárhegyen, kirándultunk, szívtunk friss levegőt, napocskát, meg ilyesmi jó dolgokat. Végre kinyílódtak a tarka vadvirágok, lila meg sárga meg fehér az egész mindenség, már majdhogynem nyár-illat volt, és minden olyan szép, olyan igazi. Egészen veszélyes, ha belegondolok, hogy mi mindenbe lehetne belerángatni azzal az ígérettel, hogy kapok egy kis természetet. Tulajdonképpen nem is nagyon kellett volna sok a tökéletes boldogsághoz. Ahogy ott ültem a fűben, a hegyoldalon, a szemből sütő nappal, a nyár-illatban, a bogárzajban, csak annyi kellett volna, hogy valaki úgy oldalról átöleljen, és a vállára hajthassam a fejem. És még azt mondják, hogy a boldogság olyan drága és nehezen megszerezhető dolog.

Hazafelé fagylaltoztunk egyet, itthon pedig olvastam, írtam, és gondolkodtam, főként ebben a sorrendben. Végére értem a Biff evangéliumának… nagy része persze marhaság, de a jó fajtából. A passió része viszont számomra sokkal hitelesebb, érezhetőbb, mint akármelyik filmváltozatban vagy az evangéliumokban, vagy akárhol. Hogyan élte meg Jézus legjobb haverja… Persze nekem ilyen szempontból, hogy nem hiszek semmiben, legalábbis a hagyományos vallások közül nem, elég szabadon gondolkodhatok, válogathatok. Ez jó.

Ami az írást illeti, szokás szerint az új szívem csücskével foglalkoztam, és nem győzök betelni vele. Igaz, elég kínos, hogy napjában tízesével kapom a maileket, egyrészt arról, hogy “hadd írjak én is”, másrészt pedig arról, hogy “írjál erről is, mert ez az én kedvenc könyvem”. De azért türelmesen elmagyarázom, hogy ez perpillanat az én személyes ügyem, és hogy nagyon élvezem, és eszem ágában nincs senkinek sem átengedni a dolgot :) Nem tudom, megértik-e, azt sem tudom, hogy értékelik-e az őszinteségemet. De hát ez van, ezt tudom válaszolni.

Gondolkozni pedig ismételten a pasikon gondolkoztam, meg azon, hogy most, azt hiszem, holnaptól tényleg más lesz minden. Mert minden valahol még mélyen bujkáló bűntudatomat, lelkiismeret-furdalásomat és miegyebemet levetkőzhetem végre, és most valahogy, minden rossz érzésem ellenére könnyűnek érzem magam. Talán még repülni is tudnék. De azért nem próbálom meg. Hátha mégsem tudok, és összetöröm magam. Várok ugyanis a holnap reggelre.

Most pedig még elszaladok zuhanyozni, és lefekvésig még gondolkodom kicsit. Ki kell találnom, hogy mit vegyek fel holnap, és azt is, hogy mit kölcsönözzek ki, hogyha visszaviszem a Biff evangéliumát. Mennyi fontos eldöntenivaló! Szeretem, ha ilyen mértékű problémák foglalkoztatnak csak. Garantálják, hogy jól fogok aludni. :)

Kategória: Mindennapok | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .