Elegem van a “mindenkinek két póló jár, esetleg három” című munkaruha-osztási modellből. Gyűlölök hetente háromszor mosni. Energiapazarlás, és egyébként is nevetséges. Az oké, hogy ingyen nem adnak több pólót (bár azt a harmadikat kiutalhatnák – és megjegyzem, megtisztelő lett volna, ha már az első alkalommal is felajánlják, hogy akár női pólóban is dolgozhatok, és nem szükséges akkora férfipólót hordanom, ami könyékig és térdig és, és aminek a válla felkarom közepe felé lengedezik, de ez már tényleg részletkérdés. Amit nem értek, az az, hogy miért nem lehet legalább venni egy nyomorult egyenpólót, ha már abban kötelezű dolgozni. Bár tulajdonképpen annyi mindent nem értek… de ezt nem csak nem értem, hanem utálom is. Ha másnak mondjuk hetente egyszer kell beraknia a mosógépbe az egész héten felgyülemlett munkapólóit, amivel egyrészt a gép is jobban megtelik (arról nem is beszélve, hogy mellé lehet tenni egy csomó mindent) akkor nekem miért kell ennyiszer? Ja, és nekem miért kell olyan pólót hordanom, ami nem elég, hogy háromszor akkora, mint én, de előttem már több másik próbaidős is hordta? Hát pfuj. És pfuj és pfuj és pfuj. Esküszöm, én igenis adnék érte még pénzt is, hogy mondjuk kapjak még három cégemblémás pólót, ami az én méretem és amit hordhatok dolgozni. Tényleg. Csak ne kellene ennyit kínlódni. És kikérem magamnak, én nem fogok hetente háromszor vasalni. Amúgy is tökfölösleges, mert amelyik pólót én beteszem a hátizsákomba, azon úgysem látszik a vasalás, de amúgy sem erről szól jelen probléma. Morg. Nyargh. És egyébként is.

Amúgy hétfőhöz képest túl sok ember nyüzsgött ma a boltban. Nem értem, mire föl. A hétfők lapos és unalmas napok szoktak lenni, főleg, hogy még a nap is sütött, tehát nyugodtan csinálhatott volna mindenki más dolgokat is, nem kell szükségszerűen plázázni. Ennek ellenére sokan voltak, és mozgalmasan telt a nap. Lázadoztam kicsit az igazságtalan hétvége-elosztásomon, kicsit morgolódtam, amiért a nulla kézügyességgel rendelkező fiatal kolléganőre (azaz rám) kell bízni olyan feladatokat, mint a CD-k biztonsági tokba helyezése. Egyébként gyanítom, hogy szórakoztató jelenség voltam, mert többen bámultak, továbbá repültek ki a kezemből a dolgok, hol a CD-k, hol a tokok, hol mind a kettő, és néha még a “tüske” becenevű kicsi fekete eszköz is, ami a tokok eltávolítására szolgál. Én pedig nem káromkodtam, csak fújtattam és csendesen tomboltam. És a nap többi részében is csak kicsit csináltam hülyét magamból, nem jobban, mint szoktam. És azt is csak egyszer, és még az se jött ki olyan nagyon rosszul :)

Szereztem új könyvet, miután fájó szívvel visszavittem Biffet, úgyhogy most hozok magamnak egy szelet sonkát, megiszogatom a teámat, és beleolvasok. Ha jó, akkor befejezem, ha nem jó, akkor holnap választok mást. Hihi. Ez azért jó dolog. Olyan munkahely, ami jó helyen van, ahol a kollégáknak ha nem is túlnyomó, de azért többségével jól kijövök, egyesekkel még jobban, mint másokkal, és a lelki életeket meg a pólóproblémákat kivéve egészen zökkenőmentesen boldogulok, rendes kajafutár van, és még ha nem is viszik túlzásba, de fizetnek is érte… és emellett még olvashatok is amennyit csak bírok :) És akkor van, aki meg van lepve, hogy mit keresek én munkahelyen, dolgozó nőként, hogy nekem így meg úgy egyetemistának kéne lennem.

Eláruljak egy nagy titkot? Nem vágyom rá, hogy egyetemista legyek. Majd szeptembertől, levelezőn, talán. De ha most felajánlanák, hogy holnaptól lehetek nappalis egyetemista, akár olyan szakokon is, amik idehaza nem léteznek, de engem úgy amúgy lázba hoznának, akkor sem hiszem, hogy elcserélném. Az eléggé kötött és faramuci beosztásom ellenére is szabad vagyok, és a magam ura, de éppen csak annyira, hogy még ne legyen veszélyes. Nekem ne magyarázza el senki, hogy ez nem nekem való… csak meg tudom ítélni magam is, hogy nekem való-e. Márpedig nekem jó ez így.

Még akkor is, hogyha minden más összedőlni látszik. Jóanyám számításokat végzett például a jövőbeli terveinkre vonatkozóan, és nem túl derűsek a kilátásaink. Mert sok minden van, ami nem szép, vagy nem jó, vagy ilyesmi. De én egy kicsit azért szeretném ezek ellenére is jól érezni magam, és kiélvezni a kiélvezhetőt.

És ne tessenek túl szigorúak lenni hozzám. 20 éves vagyok, kicsit pánikbeteg, kicsit néha depressziós, kicsit túlérzékeny, nagyon idióta, következetesen bohém, és itt a nyár, meleg van, és süt a nap, és egy kicsit, legalább egy pár hónapra hadd higgyem, hogy lehet jó. Még akkor is, ha nap mint nap hülyeségeket beszélek, gólyaháborút vívok, meg tudomisén. Olyan jó kicsit bolondnak és optimistának lenni.