2006.05.18.

Évekig utáltam a téliszalámit. Előtte mondjuk évekig szerettem, de ez most mellékes. Jó tíz éve nem ettem már, csak nagyon ritkán (ugyanis utáltam). Ma éjjel egy fél csomaggal felzabáltam a hűtőből. Nem tudom, mi ütött belém mostanában. Mindenesetre éjszakánként kieszem a húst a hűtőből. Húsra vágyom, húst akarok enni hússal, sonkát és szalámit és kolbászt és szalonnát, sülve és főve, de akár nyersen is. Nem vagyok normális, ennyire nem szokta a tápanyagbevitel lefoglalni a gondolataimat. Talán a hormonok tehetnek róla, vagy ilyesmi, de akkor is bosszantó.

Gondolkoztam mindenféle dolgokon a nap folyamán. Főleg olvastam, elég sokat, meg loptam a napot, természetesen. Még két napja elvállaltam, hogy lefordítok egy cikket… ma este is csak nagyon nehezen szántam rá magam. Hogy Meg Cabot naplójával mi lesz, fogalmam sincs, talán valamikor végre összeszedem magam. Ráadásul tartozom egy elég fontos levéllel is, és azt is meg kéne írni, és a fejemben meg is van a dolog, csak le kéne írni. De tartok tőle, hogy amint a fejemben levő szavakat leírom, át fognak alakulni valami butasággá.

Rendszerint ez történik a fejemben tökéletesen működő gondolatokkal. Amint kieresztem őket, akár szóban, akár írásban, valamiképpen butaság lesz belőlük. Megszűnnek együttműködni a szavak, és a mondatok többé nem jelentik azt, amit kellene nekik. Hát ezért nem vagyok ura a szavaknak.

Gyakorolnom kéne. Nem tudok jól tömöríteni. Tudok felcsigázó szövegeket írni könyvekhez, filmekhez, de nem tudom értelmesen elmesélni a történetüket úgy, hogy részletes is legyen és logikus is. Ezzel a szomorú ténnyel mindig szembesülök, amikor valakinek el kell mesélnem, hogy miről szól valami. Már pedig ezt (is) meg kell tanulnom.

Továbbá lassan ideje volna megtanulnom, hogy időben ágyba kell bújni, ha másnap munkanap van. Például most is elmúlt már háromnegyed 2, és én még mindig bambulok és elmélkedek és olvasok. Mindig ez van. Ha szabadnapom van, nem bírok időben felkelni, és mivel sokáig aludtam, sokáig fenn is vagyok, és mivel túl későn (korán) megyek aludni, nem bírok időben felkelni, és jó alaposan elkések. Főleg, hogy még az a nyomorult villamos sem jár, és nincs holnapra se kajám, se pénzem. Persze majd valahogy megoldom a dolgot, ha másképp nem, hát veszek ki a kártyámról… csak azért mégiscsak jobb lenne, ha nem kéne még emiatt is aggódnom. Persze valamiért úgyis aggódom egyfolytában, úgyhogy tulajdonképp nem is olyan rossz, hogy csak az ebéd és a pénz miatt tör ki a frász. Lehetne sokkal rosszabb is. Nyilván előbb-utóbb lesz is. De erre most nem gondolunk.

Igyekszem a pozitív életszemlélet jegyében nem gondolni a rémes kilátásokra, nem aggódni a jövő miatt, meg ilyesmi, ellenben sokat foglalkozni mindenféle jó dolgokkal. Például örülhetek az eljövendő négy napnak, amiknek nagyon szépnek kell lenniük, mert minden olyan jól össze fog majd jönni. És nem kell aggódnom mondjuk azon sem, hogy amikor ma este, csak úgy, szórakozottságból leültem pasziánszozni, elsőre kiraktam. Nyilván a nagy számok törvénye alapján néha ennek is meg kell történnie, de ez, természetesen nem jelent semmi rosszat.

Be kellett húznom a függönyt, hogy ne folyjon le a fény, de most már kezd nagyon melegem lenni. Meg most már negyed 3 is elmúlt, és nekem legrosszabb esetben is fél 8 körül fel kell kelnem. Mivel az éjszaka már így sem tartogat túl sok alvást, jobb lenne, ha ezt a maradék keveset még kiélvezném. És széthúzom a függönyöket. Mert nem bírom ezt a meleget. Egészen más az a meleg, amikor a strandon, vízparton, egy szál bikiniben tűz a nap, és más meleg az is, amikor a forró aszfalton lehet falatnyi szoknyácskában, rózsaszín pólóban, szandálban száguldozni, mert az is jó, azt is elviselem. De ezt a bezárt, levegőtlen, kínzó meleget, amiben elvileg aludnom kéne, nem bírom. Nem mintha túl sok minden lenne ebben a lakásban, amit szeretek. Csak ezt mondjuk kifejezetten gyűlölöm.

Úgyhogy most megyek, eldőlök, lehunyom a szemem, és áldott tudattalanságba süppedek egészen reggel fél 8-ig. Vagyis 7:28-ig, mert valami megmagyarázhatatlan oknál fogva sokkal szimpatikusabb számomra valamilyen nyolcasra végzodő idopőntra beállítani a vekkert. Nem tudom, miért van így, de már nagyon régóta így van, és ha változtatnék rajta, úgyse tudnék aludni. Vannak ilyen dolgok, amik jó, ha a helyükön vannak. Ilyen az óra is a falon, ami évek óta nem jár, hiszen kivettem belőle az elemet (különben ketyegne, ugye). Évek óta ugyanazt a fél 9 körüli időpontot mutatja. Egyszer átállítottam, hogy változzon kicsit a mikrokozmoszom, de nem tetszett, zavart. Visszaállítottam. Ugyanilyen fontos az is, hogy az elefántos párnahuzatom legyen felül, ahogyan tényleg minden fontos dolognak megvan a maga rituáléja az életemben. Szeretem, ha a dolgok szabályosak. Ha a kislexikon a gólyánál van kinyitva, hogyha a cellux és az olló abban a fiókban van, ahol lennie kell… Ezektől az ismerős apróságoktól biztonságos és otthonos a világ.

Mielőtt még megint átmennék meztelenkedős-vallomásos blogba, elmegyek aludni. Fél 3 van, azaz még csak 02:28, ami az én időszámításomban ekvivalens a fél 3-mal, úgyhogy tényleg ideje volna lámpát oltani. Ha minden szépen összejön, akkor még alhatok négy és fél órát, ami csaknem pontosan három alvásciklus, és optimális esetben kipihenten fogok ébredni. Legfeljebb nem – de legalább megpróbáltam.

Kategória: Mindennapok | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .