Délelőtt

Annyi mindent csinálhatnék. Süthetnék palacsintát, mert nincs ebédem mára, és talán a magas jóképű is örülne neki. Vagy kitakaríthatnám az egeret, mert szegény irtó büdös. Vagy mondjuk legalább felkelhetnék, zuhanyozhatnék, összeszedhetném magam, és elmehetnék valahova még munka előtt.

Persze mindezeket a dolgokat nem teszem. Pasziánszozok, mint a hülye, bambulok, sajnálom magam (bár tulajdonképpen nincs miért, de az mellékes), és kínlódom. Az egyetlen dolog, amit érzek, az az, hogy nem vagyok a magam ura. Senki másé sem, de magamnak is képtelen vagyok parancsolni.

Rémes, hogy már vagy három órája ébren vagyok, de nem csináltam még semmit az ég világon. Azt hiszem, a macskát megetettem valamikor. De még a tükörbe se néztem bele (bár azt lehet, hogy jól is tettem…) semmit. Ez az egész kuckó is annyira esetlenül van kitalálva. Hiszen nem fér el benne semmi, csak a számítógép meg az ágy. És gyűlölök lemászni a lépcsőn, nem csoda, ha tényleg nem tudok mit kezdeni magammal.

Egyébként meg nincs is kedvem palacsintát sütni. Nincs itthon semmiféle lekvár, se nutella, se semmi ilyesmi, és egyébként is tiszta olajszagú lenne tőle a hajam. Az egyetlen, amit akarok, az a péntek délutánom elcserélődése egy péntek délelőttre, és ez az egyetlen dolog fölöttébb esélytelen.

Azt hiszem, benyomom az új Paul Simon-lemezt jó hangosan, és szerzek magamnak valami reggelifélét. Ennél jobb ötletem nincsen sajnos. Talán ideje lenne száműzni azt a tévképzetemet, hogy valaki alattomban ellopja a napjaimat, a szabadidőmet, meg az életemet. Én vagyok az a valaki. És persze, tehet róla ez a szerencsétlen munkabeosztás, például hogy szinte egész júniusban délutános vagyok, kivéve, ha köztes (magyarul minden este vagy 7-ig de inkább 9-ig dolgozom), és az is, hogy nincsenek hétvégéim, és minden más vacakságot is okolhatok érte, de alapvetően mégiscsak én tehetek róla.

Akkor már inkább kitöltöm a napjaimat evéssel, olvasással, munkával, tisztálkodással meg alvással, és valami minimális szociális interakcióval, de nem hagyom elúszni őket.

Pasziánsz, basszus! Legalább valami fantáziadúsabb lenne, nem ez a kifejezetten a halott idők kitöltésére Windowsba telepített…

És még azon voltam kiakadva, hogy a Nullánál is kevesebb nem szól semmiről, nem történik benne semmi az ég világon, csak esznek, dugnak és drogoznak… na, hát én még a magam részéről az utóbbi kettőt sem. Akkor milyen alapon merem azt állítani rá, hogy unalmas? Hogy olyan minimalista, hogy még a cselekmény is minimális? Ó, igen, a szám az nagy. De még mekkora. A két mondatos minimalistablog szerzője észt oszt. Hehe.

A tökfej, aki vagyok. Szánalmas.

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .