Surprise by Paul Simon


Mit is fűzhetnék hozzá? Csodálatos egy lemez.* Tényleg az. Egyrészt azért, mert szerelmes vagyok az előadóba, és örök életemre az is maradok. Másrészt azért, mert bár erőteljesen érezhető Brian Eno keze nyoma a Surprise-on, és radikálisan új a hangvétel, bár persze ahhoz is hasonlít, ami 2001-ben a You’re the one-nal elkezdodött, és valahol mégis ugyanaz a varázslat, ami már megvolt a Wednesday morning 3 AM-en is. Van valami ebben a pici, öreg, cinikus költőbácsiban, ami egyszeri, megismételhetetlen, és amitől elolvadok. Első hallgatásra igyekeztem nagyon figyelni a szövegre, hazafelé a metrón elolvastam ugyan a kis füzetet, no de mégis… aztán egyre kevésbé figyeltem rá, el is kalandoztak a gondolataim, azt hiszem, néhány számba a közepén picit talán bele is aludtam. Most másodjára szól, egyelőre nem figyelek, csak hallgatok. Majd. Lesz még rá idom.

Micsoda év! Új Vonnegut-könyv. Új Paul Simon-lemez. Új szerelem. Mi jöhet még? Talán 2006 tényleg az az év lesz, amikor minden egyenesbe jön? Új munka. Új lakás is lesz talán. Új élet.

Kicsit igazságtalannak tartom, de legalábbis hihetetlennek, hogy hirtelenjében ennyi minden jó dolog történik velem. A tegnapom is csodaszépen alakult. A ma is. És még arra is látok esélyt, hogy a holnap is. Négy gombóc fagylalt, egy ebéd, két macska, egy pad, nagy szemezések, a Hazátlan Ember a sikerfalon, az új Paul Simon lemez a kezemben. És egy jóképű, magas fiatalember, aki ezeket a tényezőket (talán az utolsó kettőtől eltekintve) úgy tűnik, éppen annyira élvezi, mint én. Igazságtalanul bőkezű velem az élet. Én pedig a magam módján aggódva-rettegve örülök neki.

Jó éjt, kedveseim. Azt hiszem, ma korán fekszem. És jól fogok aludni, na meg szépeket álmodni. Jó lesz nekem. Tudom, érzem. És akarom is. Csak a szombatot nem akarom, de ez a mai nap túl szép ahhoz, hogy holmi szombatokra gondoljak.

Jó nekem.

*a szerkesztő jegyzete: Igazából eleinte egyáltalán nem tetszett nekem ez a lemez, és nagyon össze voltam zavarodva attól, hogy “márpedig ennek tetszenie kell.” Még most sem szeretem maradéktalanul, de nagyon sok dolgot szeretek róla – és 2011-ben az újabb lemez megjelenésekor már voltam olyan bátor, hogy meg merjem mondani elsőre, hogy még nem imádom, csak tetszik. Azóta meg már persze, hogy imádom, mert az új új lemez aztán igazán. És nem, ebből a mondatból nem hiányzik állítmány.

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .