A fontos dolog
Ez egy blog. Ezért aztán végtelenül szubjektív, valamint arról szól, ahogyan a világ dolgait látom. Éppen aznap. Ebből értelemszerűen következik, hogy az itt olvasottakból messzemenő következtetéseket levonni lehet ugyan, de nem érdemes.
-
Keresgető
-
Én mindig mindennel
egyetértek,
és soha semmivel
sem értek egyet,
mert én önmagammal
is mindig
ellentétes véleményen
vagyok.- Kiss Ottó
Ti mondtátok
- poggi - Három történet
- Luca - Három történet
- Gombos Ildikó - Megvilág
- needmoreram - Folytatásosan
- Zoli - Megvilág
- poggi - Megvilág
- Zoli - Megvilág
- lsblk - Nahát
- poggi - #838
- lsblk - #838
-
Mostanában
nagyon buta lettem.
Körülbelül annyit értek a világból,
amennyit egy hangya ért belőlem.Mostanában csak remélem,
hogy a világ nem fog
a fejemre taposni.- Kiss Ottó
Olvasgató
-
Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget.- Siv Widerberg
Régiségek
- 2020 október (2)
- 2019 július (2)
- 2019 június (1)
- 2019 február (1)
- 2019 január (5)
- 2018 december (1)
- 2018 november (1)
- 2018 október (5)
- 2018 július (1)
- 2018 június (6)
- 2018 február (1)
- 2018 január (1)
- 2017 augusztus (1)
- 2017 június (1)
- 2017 március (2)
- 2017 február (1)
- 2017 január (2)
- 2016 október (1)
- 2016 szeptember (1)
- 2016 augusztus (3)
- 2016 július (3)
- 2016 június (4)
- 2016 május (2)
- 2016 február (2)
- 2016 január (1)
- 2015 május (1)
- 2015 március (8)
- 2015 február (4)
- 2014 április (1)
- 2014 március (3)
- 2014 február (1)
- 2014 január (17)
- 2013 december (9)
- 2013 november (6)
- 2013 október (5)
- 2013 augusztus (3)
- 2013 július (9)
- 2013 június (9)
- 2013 május (2)
- 2013 április (8)
- 2013 március (11)
- 2013 február (7)
- 2013 január (2)
- 2012 december (7)
- 2012 november (10)
- 2012 október (5)
- 2012 szeptember (18)
- 2012 augusztus (14)
- 2012 július (7)
- 2012 június (4)
- 2012 május (14)
- 2012 április (17)
- 2012 március (14)
- 2012 február (11)
- 2012 január (11)
- 2011 december (5)
- 2011 november (1)
- 2011 október (13)
- 2011 szeptember (16)
- 2011 augusztus (6)
- 2011 július (8)
- 2011 június (6)
- 2011 május (4)
- 2011 április (8)
- 2011 március (4)
- 2011 február (1)
- 2010 december (1)
- 2010 november (4)
- 2010 október (13)
- 2010 szeptember (11)
- 2010 augusztus (7)
- 2010 július (8)
- 2010 június (23)
- 2010 május (5)
- 2010 április (12)
- 2010 március (17)
- 2010 február (6)
- 2010 január (4)
- 2009 december (3)
- 2009 november (1)
- 2009 október (1)
- 2009 szeptember (2)
- 2009 augusztus (1)
- 2009 július (7)
- 2009 június (16)
- 2009 május (12)
- 2009 április (10)
- 2009 március (8)
- 2009 február (4)
- 2009 január (7)
- 2008 december (13)
- 2008 november (2)
- 2008 október (11)
- 2008 szeptember (14)
- 2008 augusztus (13)
- 2008 július (11)
- 2008 június (7)
- 2008 május (4)
- 2008 április (7)
- 2008 március (11)
- 2008 február (8)
- 2008 január (9)
- 2007 december (4)
- 2007 november (5)
- 2007 október (19)
- 2007 szeptember (6)
- 2007 augusztus (5)
- 2007 július (5)
- 2007 június (9)
- 2007 május (11)
- 2007 április (9)
- 2007 március (14)
- 2007 február (9)
- 2007 január (19)
- 2006 december (9)
- 2006 november (10)
- 2006 október (10)
- 2006 szeptember (25)
- 2006 augusztus (26)
- 2006 július (35)
- 2006 június (63)
- 2006 május (82)
- 2006 április (80)
- 2006 március (45)
- 2002 december (1)
-
Van egy klubunk,
Sten meg én vagyunk a klub,
de kettőhöz tartozni nem elég.
Néha levelet írok magamnak,
egy régi bélyeget ragasztok rá,
és bedobom a levélszekrényünkbe,
hogy a többiek azt higgyék,
van valakim, aki csak az enyém,
és akiről ők nem is tudnak.- Ingrid Sjöstrand
#665
Az az egy jó van ebben a lakásban, hogy tudom, bárhogy is lesz, tuti nem itt fogom leélni az életemet. Na jó, a közlekedés egy másik jó.
2006.06.30.
Megmondjam, hogy milyen állatfaj ez a Narancssárga? Ez, kérem szépen, egy Rettenetes Hitvány Nyöszörgény. Remélhetőleg fajtája egyetlen példánya, ezáltal ugyanis védett, és ezért soha nem fogok szíjat hasítani a hátából. Remélem.
Nagyon csúnyán elaludtam reggel. Nem is tudom, miféle védőszent ölelt a szárnyai alá (vagy éppen repített velük), mert tény, hogy minimális késéssel beértem. Ahhoz képest, hogy 9 előtt alig néhány pillanattal estem ki az ágyból, elég szép teljesítmény. A nap további részében viszont nem nyújtottam különösebben elismerésre méltó teljesítményt. Az elmúlt a reggellel. Bár gyanúm szerint ma mindenféle menedékhelyről, menhelyről, nevelőotthonból és elmeintézetből kiengedtek mindenkit, más magyarázatot nem látok erre az elmebeteg-invázióra. Ma elöntötték a boltot, és felszipkázták minden filantróp érzelmemet és türelmemet. Pfuj. Rémes alakok voltak, de tényleg. Úgy értem, a szokásosnál is rémesebbek. Már 11-re tele volt a hócipőm, pedig alig egy órája voltunk csak nyitva. Nem akarok most már emberekkel találkozni, még akkor se, hogyha ez egy “majdnem jó” szombat lesz. A szombatok még akkor is rettenetesek, hogyha “jó” szombatok…
Emellett olyan látványosan és szemérmetlenül kerültem a munkát és loptam a napot…! Bár igazából valószínűleg nem, kivéve a zárás előtti egy órát. De mégis úgy éreztem. Majd holnap hű de aktivizálni fogom magam, és akkor talán helyreáll a lelkiismeretem. Bár valószínűleg nem arra születtem, hogy valaha is teljesen rendben legyen, de hát mit van mit tenni: igyekszem, ahogy lehet.
Említettem már ugye, hogy úgy volt, hogy kapok rendes munkapólót. Hát, mára már az van, hogy mindenki kapott, engem kivéve. Én annak idején kértem női S-t, amit aztán közfelkiáltással módosítottunk női M-re. Ezek után megrendeltek a központtól egy női L-t. És mit kaptam? Na mit kaptam? Természetesen férfi L-t, ami akkora, mint egy hálóing. Ezer szerencsém, hogy nem férfi XXL-t kaptam, ami akkora, mint egy sátor. Kardigánból szintén S-t kértem, kaptam egy M-t. És most tényleg nem csak hiúsági kérdés, vagy ilyesmi. Egyszerűen arról van csak szó, hogy tényleg sokat ront a munkamorálomon, hogy egy krumplis zsákba öltözve kell rohangásznom. És gyűlölöm azt a két pólót, amit a szerződéskötéskor kaptam, egyrészt azért, mert kétszer, de talán két és félszer is beleférek, másrészt pedig azért, mert mindkettőnek hámlott már a hátán a felirat, tehát nyilván hordták már előttem másik emberek. Akikről fogalmam sincs, hogy kik voltak! Ez nem olyan, mint a turkáló, mert ott tudom, hogy az használt ruha, és el tudom dönteni, hogy tetszik-e annyira, és van-e annyira olcsó, hogy így is megérje. De ez egy munkaruha, amit kötelező a hét 40 órájában hordanom! És nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ekkora adminisztrációs nehézséget okozna kiutalni nekem három darab női M-es munkapólót és egy S-es kardigánt. És nem nyöszörgök attól, hogy mondjuk nem kapok olyan névtáblát, ami nem horpadt és karcos, vagy ilyesmi. De legalább a pólóm, ami igenis számít, mert ilyen felszínes kis liba vagyok, hogy nem mindegy, mibe öltöztetnek, legalább az legyen normális. Ha mire visszaérek a szabadságomból, nem rendeződik ez az egész, akkor az lesz, amit a Hosszú javasolt – és én teljesen igazat adok neki: a kezembe fogom venni a dolgot. És először csak telefonálni fogok a központba, és ha az nem elég, akkor bemegyek, és valakinek az asztalára csapok. (Amit meg fogok tenni akkor is, hogyha azt a rettenetes plakátot nem alakítják át valami egyértelmű jelöléssel úgy, hogy ne kelljen napjában 78 alkalommal elmondanom, hogy a sikerkönyvek 30% engedménnyel felirat az Ulpius-ház minden könyvét jelenti, a sikereseket és a nem sikereseket egyaránt, viszont másik kiadók bármekkora sikerrel is bíró könyveit nem. Aki marketinges meg dekoratőr, és ez a szakmája, miért is nem képes kitalálni egy egyértelmű plakátot? És miért is én legyek az, aki megszívja?
Na, hát ezért. A Rettenetes Hitvány Nyöszörgény meg igazán befoghatná.
2006.06.29.
Nem mondom, hogy sikerült maradéktalanul teljesítenem a napi tervemet – de megvan rá az okom, és ez jó. A könyvemért azért nem mentem el, mert szakadó esőben nem szerettem volna bolyongani, a szoknyámat azért nem hoztam el, mert nem volt még kész, és azért nem fordítottam Jacqueline Wilsont, mert bejött egy sürgősebb másik fordítás, amit viszont megcsináltam (na jó, 2 oldal még maradt reggelre, de meg fogok birkózni vele, csak korán kell majd kelni). Szerintem elég korrekt teljesítmény, elégedett vagyok magammal.
Amúgy meg, attól eltekintve, hogy a napom nagy részét majdhogynem szó szerint agyonütöttem, hiszen semmi mást nem tettem csak írtam és fordítottam és mentem egyik helyről a másikra, az estémet azért rendesen megszerveztem. Este 9 körül ugyanis elindultam sétálni. Először arról volt szó, hogy senki nem jön velem, aztán csak jöttek mindketten. Aztán leráztam őket, és mentem tovább. Szeretek így esténként sétálni. Amikor rossz a kedvem, jót tesz, pihentet és megnyugtat (vicces módon még a fizikai fáradalmaknak is jót tesz), ha pedig jó napot zártam, még jobban esik. Menni jó. Nem figyelni másra, csak tenni egyik lábamat a másik után, és nem is igazán gondolni semmire. A sétára remekül lehet koncentrálni, akár a szellemi kapacitásom 95%-át is le tudja kötni.
Az első villámlásnál éreztem, hogy haza kéne indulni, de csak a másodiknál keltem fel a városligeti tó partjáról, persze csak nagyon óvatosan, nehogy megijesszem a kacsákat, akik valószínűleg észlelték az üres tudati állapotomat, és ezáltal nem találtak veszélyesnek, és szó szerint karnyújtásnyi távolságra totyogtak meg úszkáltak tőlem. Nagyon szeretem a kacsákat. De hát a második villámlásnál már muszáj volt belátnom, hogy ez tényleg villám és tényleg vihar, és hogy ebből eső lesz… úgyhogy elindultam. Megkerültem még a fél világot – odafele találkoztam emberekkel, akikkel nem szerettem volna hazafelé is összefutni -, és persze elkapott az eső. Nem zavart. Meleg volt, az eső nem esett olyan rémes intenzitással (akkor még). Amikor elértem a hintához (a másik hintához igazából, nem ahhoz, ahol igazán szeretek), valami kimondhatatlan eufória lett úrrá rajtam, és ahogy az arcomba csapott a szél meg az eső, szabadabbnak és erősebbnek éreztem magam, mint valaha. Csak aztán két további villámmal később rájöttem, hogy talán kevéssé okos dolog egy fa alatt hintáznom jelen időjárási körülmények között. Úgyhogy jöttem tovább. És az eső hirtelen iszonyatosan rákezdett, és teljesen átáztam. Annyira, hogy a szememből törölgettem ki az esővizet, a szemüvegemet le kellett vennem, mert még annyit sem láttam keresztül rajta, mint nélküle (pedig aztán…), és ez az egész annyira vicces volt, hogy hangosan nevetve rohantam végig az utcán, meg ugrándoztam, és ordítottam, hogy “I’m singin’ in the rain”. Azt hiszem, nagyon hülyének néztek volna, ha bárki is lát, de teljesen kihalt volt minden. Talán mások nem találják annyira viccesnek az esőt, mint én találtam ma este. :)
Itthon aztán persze rögvest beugrottam a zuhany alá, meg ne fázzak, de az az igazság, hogy a legkevésbé sem fagytam át. Nagyon vizes voltam, de hideg nem. A hajamból meg a ruhámból kifacsartam a vizet, aztán kész. Jó kaland volt. Nagyon régen örültem ennyire esős éjszakának, vagy egyáltalán, esőnek, de annál jobb, hogy ma így egymásra találunk. Az eső, meg én.
Hogy kikkel találkoztam, akikkel nem szerettem volna hazafelé? Egy egyre több tagot számláló klub legújabb tagjai voltak, akik – de legalábbis az egyikük – fel akart szedni – vagy legalábbis nagyon jól adta elő, hogy azt szeretne. Felkerült hát Joey (tényleg ezt mondta, hogy ez a neve, el is hiszem, mert eléggé nem volt magyar ajkú) a biztonsági őr a Rossmanból, Macskás Béla, Kárlosz és a három görény kiscsávó mellé a listára. Mesélhetnék róla. Mesélhetnék mindannyiukról. Talán lenne is kedvem hozzá. De már késő van, és nincs kedvem végiggondolni semmit. Főleg, hogy reggel csak fel kell kelni korán, mert fordítani kell, majomtévézni, és venni túrórudit. Ezek pedig, bármennyire is örülnék, ha nem így lenne, fontosabb dolgok, mint a Klubtagok története. Mert mondhatni, ez már egy másik történet, melynek elbeszélésére más alkalommal kerül majd sor. (Ez melyik regénynek volt a kulcsmondata? A helyes megfejtést beküldők között majd valami nagyon értékeset fogok kisorsolni. Mondjuk egy húsvéti csokoládényulat vagy ilyesmit. Megfelelően kevés, mondjuk egyjegyű számú megfejtő esetén mindenki kap csokoládényulat, és még további harminc beküldőnek tudok felajánlani tavalyi húsvéti csokoládényulakat, meg mindenféle elaggott csokimikulásokat is.)
#663
Tulajdonképpen mit keresnek a szúnyogok a Belvárosban? És nem lehetne, hogy hirtelen mind megpusztuljanak?