2006.06.16.

Túl sok minden kavarog a fejemben. Ha mindet leírnám – és egy órája még ez volt feltett szándékom -, szép hosszú bejegyzés kerekedne belőle. Most nem tudom, mik a szándékaim. Talán egy bögre kakaó, mondjuk. Esetleg. De gondolatokat leírni? Ezt még nem tudom.

Gondolkoztam a szerelemről, összetartozásról, önzésről, jövőről, reményekről, lehetőségekről, őszinteségről, becsületről és hűségről, magányról, jóindulatról, féltékenységről, birtoklásról, fájdalomról, álmokról, rajongásról és elutasításról, tervekről, munkáról, emberekről, és ki tudja, miféle dolgokról még. Blogról, nyilvánosságról, magamutogatásról.

Ennek már egy órája. Akkor jöttem haza ma másodszor. Amikor először hazajöttem, úgy éreztem, hogy túl sok a bennem felgyülemlett érzés, jó is meg nemjó is, és hogy olyan jó volt odakint az idő, meg kellemes este volt, hát zsebre vágtam a telefont, és elmentem sétálni meg hintázni meg nézni meg gondolkozni.

Ez volt a terv, és ezt is valósítottam meg. És amikor mintegy egy órája visszaértem, azt hittem, mindent le fogok írni. Kivéve, hogy tudom, hogy képtelen lennék egy élet alatt leírni mindent, amit egy óra alatt gondolok. Hát ezért nem kezdek bele most sem. Ezért nem fogok talán soha belekezdeni.

És még egyszer arra is rá kell jönnöm, hogy tényleg annyira különbözöm-e a legtöbb embertől, mint amennyire úgy tűnik, hogy különbözöm. És meg kell tudnom, hogy ez jó-e nekem.

Egy vadidegen ember azt mondta nekem ma éjjel az utcán, hogy ne legyek szomorú, mert szép az este, és szép vagyok én is. Kedves tőle. Köszönöm. Nagy szükségem volt ezekre a szavakra így, ma éjjel. Még akkor is, hogyha tudom, hogy nem vagyok különösebben szép, bármennyire igyekszem is. Még jó, hogy az esti fények jól állnak. Azok mondjuk szinte mindenkinek jól állnak.

Fáj a fejem. Egyre álmosabb vagyok. És egyre inkább kikívánkozik belőlem mindaz, amit ma nem tudok, és nem is akarok elmesélni. Azok a gondolatok, amiknek a témáit is az imént egy bekezdésen keresztül soroltam. Most nem. Talán, majd ha kicsit több időm, és kicsit több életkedvem lesz. Amikor nem lesz billentyűzetundorom, amikor kicsit jobban fogok állni a fordításokkal és egyéb szöveges feladataimmal.

Majd.

Kategória: Mindennapok | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .