2006.06.20.

Az élet igazságtalan. Vannak olyan dolgok, amiket utálok csinálni. Éppen ezért mindig azokat végzem el először, hogy utána már csak a kevésbé nemszeretem-dolgok maradjanak. Emellett ugye muszáj megtanulnom minél gyorsabban és jobban végrehajtani ezeket a feladatokat, hogy hamar túl legyek rajtuk, és ne lehessen rám panasz. És mi a hála? Természetesen az, hogy ha már ilyen gyorsan és szépen és hatékonyan tudok egy bizonyos feladatot elvégezni, akkor nem csinálnám-e legközelebb is én. Talán tényleg az a helyes eljárás, ami mifelénk amúgy is divatos: csak azt megcsinálni, amihez kedvem van. Francért van nekem lelkiismeretem.

Aludnom kéne, mert reggel meg akarom nézni a majmokat a tévében. Egyébként sincs nagyon mit mondanom. Nem sok hasznossal töltöttem a napomat. A munkaidőt munkával (nahát!), aztán hazajöttem, néztem Hetedik mennyországot, hoztam enni magamnak meg a macskának is, elmélkedtem a pasikról (mert mikor is csinálok bármi mást?) aztán fürödtem, és elmentem egy nagyot sétálni.

Séta közben jöttem rá egy fontos igazságra. Hanyagolom a dolgaimat. Úgy értem, a tárgyaimat. Van egy csomó DVD-m, amik közül mondjuk néhányat legalább előszedek és megnézek. De a CD-imen áll a por. Amikor bogarásztam közöttük, mert az Arizónai álmodozók zenéjét kerestem, rábukkantam egy fehér borítós válogatáslemezre, felirat nélkül. Nem tudtam rájönni, hogy mi az. Aztán betettem a lejátszóba, és rájöttem… kicsit kellemetlenül érintett a dolog. Egyszer ez a lemez a világot jelentette nekem, nem is olyan régen. Na persze nem tegnap és nem is tegnapelőtt, de még csak nem is tavaly. De néhány évvel ezelőtt bizony igen. Most pedig fel sem ismertem a hajszálvékonyan csíkozott fehér borítót. (Az Arizónai álmodozók egyébként nem került elő.)

Hogy ez miért jutott eszembe sétálás közben? Mert a szandálomnak kilazult már a csatja, vagyis megnyúlt az a gumiszalagos rész, amibe a csat be van ágyazva, és lassan kilépek belőle. De nem veszek ám új szandált, csak sajnálom, hogy ez tönkre fog menni. Mert az erre a hónapra esedékes költőpénzt már elszórtam. Hogy mikor és mire? Természetesen a Könyvhéten. Mert mindig előbb veszek könyvet, mint ruhát, cipőt, ennivalót, bármi mást. Betűn élek meg kakaón. Ki volt az az idióta, aki beengedett egy könyvesboltba? :)

Elmegyek inkább aludni. Amíg ágyba nem bújok, Paul Simont hallgatok, ott Vonnegutot olvasok, és Chopint hallgatok majd. A macskát pedig agyonütöm. Egyfolytában az ölembe ugrál, rátapos a billentyűzetre, lerúgja az egeret az asztalról, beül a monitor elé, megrágja az asztalt, és közben mind a tizennyolc karmát belém mélyeszti. Tudom és a legteljesebb mértékben megértem, hogy magányos és szeretethiányos, de ez nem jogosítja fel rá, hogy meggátoljon bármilyen feladat elvégzésében, lett légyen ez a “feladat” a blog megírása, vagy éppenséggel valami fontos.

Hát ezért fogom agyonütni. Majd holnap. Ma már fáradt vagyok hozzá. Jóéjt.

Kategória: Mindennapok | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .