Még írok kicsit, amíg elszopogatom az esti (éjszakai) kakaómat. Igazából órák óta aludnom kéne, hiszen reggel dolgozom (meg majmok is lesznek a tévében), de nem visz rá a lélek. Nincs kedvem. Pedig kéne. De akkor sincs. Mármint kedvem, lelkem remélhetőleg van.

Megint semmilyen napom volt. Reggel felkeltem megnézni a majmokat, aztán aludtam tovább. Tulajdonképp maradhattam volna ébren, de megint csak nem volt kedvem. Ma semmihez sem volt kedvem. Még ahhoz sincs kedvem, hogy beismerjem: ez a legutóbbi állítás nem teljesen igaz.

Szóval majmoztam, aludtam, felkeltem, reggelire megettem egy fél doboz párától megpuhult, legalább három hónapja a szekrényben álló pepparkakort. Már a villamoson. Mondanom sem kell, hogy csak azért, mert nem volt igazán kedvem rendesen reggelizni.

Mivel rendesen ebédelni sem volt kedvem, ezért csak átcsoszogtam az IKEÁba hot dogért. Három hot dogért. Rámolvadt a céges póló. És még azt merik mondani, hogy pamutból van és nem műanyagból. Hát szerintem műanyag. Különben nem olvadna. De hát most csaptam volna miatta balhét? Vagy akár csak azért, hogy miért is nem kaphatok három, tiszta, pamut és női fazonú pólót a két férfi, műanyag krumplis zsák helyett? Naná, hogy nem volt hozzá kedvem.

Egyébként sincs kedvem általában, és nem is nagyon érdemes bemenni az oroszlán barlangjába, mert valahányszor bedugom az orromat, mindig valami kifejezetten nem jó feladatot vagy lehetőséget tárnak fel előttem. Például hogy ugye minden vágyam megtanulni a kasszát kezelni. Hát nem, köszönöm. A legkevésbé sem minden vágyam – mondhatni nincs kedvem. Csak ez jelen esetben egyáltalán nem elég erős kifejezés. Nagyon, nagyon, nagyon nem akarok. Ez már közelebb áll az igazsághoz.

Az egyetlen, amihez lett volna kedvem ma, az némi munka lett volna. De persze az nem jutott, hiszen mind a négyen benn nyüzsögtünk. És hisztit (na jó, ennél nagyobb hisztit) rendezni azért, hogy legalább valamit hadd én csináljak igazán nem volt kedvem. Így aztán ma sem dolgoztam semmit. És ez most már kezd nagyon irritálni. Napok óta semmi munka nem ment át a kezemen. Csak ott támasztom a polcot, sajnálom magam, és néha rohangászok vevők után. És morgolódok, hogy a többi gépeken mind jó a nyilvántartás, csak a miénken nem. Amikor a napom legnagyobb sikerélménye az, hogy felhívok egy másik boltot, és megkérem őket, hogy tegyenek félre egy könyvet valakinek, az már gyanakvásra ad okot. Engem arra enged gyanakodni, hogy tulajdonképpen teljesen helyénvaló reggel az az állapotom, hogy nem volt kedvem felkelni.

A holnapban is az az egy vonzó lehetőség van, hogy.