Nem is írtam, mióta hazajöttem. Tegnap este már majdnem nekikezdtem, de nem sikerült. Kijöttem a gyakorlatból, azt hiszem. Legutóbb két hete ültem így, itthon, a gépem előtt, a késő éjszakát a kora hajnaltól elválasztó órákban, és püföltem a billentyűt. Igen, nagyjából pont két hete lehetett. El is szoktam tőle rendesen. Attól is, hogy szabadon kalandozhassanak a gondolataim, ne pedig a saját már korábban megfogalmazott és lejegyzett gondolataim közé zárva létezzek. Nem túl szép hely, nem szeretek ilyen helyen raboskodni.

Persze most elmesélhetném, mi minden történt velem a héten, hiszen gyakorlatilag csaknem egy hét eltelt azóta, hogy megérkeztünk. Nem fogom elmesélni. Na jó, nagy vonalakban talán. De csak akkor, ha a macska végre leszáll a hasamról, és felhagy azzal a rettenetes szokásával, hogy fel-le ugrál az ölemben, karmol és harap. Tudom, hogy kedveskedésből csinálja (de tényleg!) de akkor is fáj és kényelmetlen és kellemetlen és zavar. Most ráadásul még fáradt is vagyok, holnap dolgozom, és ki kéne aludnom magam. Meg lámpát is oltani, hogy a macska megnyugodjon. Mert az azért szokott rá hatni. Az alvásomat tiszteletben tartja. Macskához képest.

Úgyhogy most még nem mesélek. De a hallgatásom jegét megtörtem már végre. Jó éjt kedveseim.