2006.07.30.

Az ilyesmi vagy csak velem történik, vagy mindenki más letagadja. Történetesen utazom haza békésen a metrón, keresztbe tett lábakkal, ölemben a hátizsákom, olvasok. Egyszer csak valaki belerúg a talpamba. De úgy erőből, rendesen. Nem baj, gondoltam, hogy véletlen. Aztán a harmadik-negyedik rúgásnál kezdtem gyanakodni. Szemben velem, természetesen, négy ifjú hím terpeszkedett, és őket szórakoztatta fölöttébb az én rugdosásom. Megkértem őket, tőlem telhetően udvariasan, és ténylegesen higgadtan, hogy ezt talán esetleg fejezzék be MOST. Mondták, hogy jó, és hogy bocs. Aztán tíz másodperc múlva kezdték elölről. És nem értem, miért. Nem értem, hogy miért engem. És nem értem, hogy miért is nem kapják be, és miért is nem akad a torkukon, és miért is nem fulladnak meg egytől egyig.

Annyira azt hittem, hogy ha egyszer végre kiöregszem az iskolából, akkor az ilyen balfaszságok megszűnnek! És nem szűnnek meg. Az ilyenek sosem szűnnek meg. De én nem értem, honnan veszik a bátorságot, hogy vadidegeneket rugdossanak a metrón, hogy miféle erkölcsi tartás van ezekben, és hogy mégis, mi a franc alapján szúrnak ki pont engem. Egyedül azért nem vágtam őket pofon, mert nem tudok nagyot ütni.

És vajon mégis, miért kell átjönni utánam a másik metrókocsiba, és miért kell ott leszállni a metróról, mint nekem, és miért kell a mozgólépcsőn is mögöttem állni, ott is rugdosódni, mint Zsoltika az óvodában, és hazáig követni? És miért engem? És miért ilyen baromságok? Most mit csinálhatnék, jelentsem fel őket zaklatásért? Miért?

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .