Badacsonyhogyhívják – harmadik nap

Nagyon késő van, aludnom kéne. Főleg, hogy holnapra kirándulást terveztünk. De az alvászavar, vagy, a pontosság kedvéért az alvásra való képtelenség, avagy nemalvás-zavar (álmatlanság?) olyasmi, amit nem lehet túl könnyen otthon hagyni. Nem is sikerült. Pedig nem alszom napközben, és álmos is vagyok, teszek is érte, hogy elfáradjak, és mégis. Múlt éjjel is rémesen aludtam, most pedig attól való rettegésemben virrasztok, hogy ma sem lesz ez másként.

Egyébként sajnos mégis elég kényelmetlen a szoba. A párna vastag, nehéz és nincs tartása, az ágy nekem túl kemény, viszont minden mozdulatra hullámzik, mint a Balaton. Székünk nincs, csak egy támlátlan puff, és egy törpe kárpitozott szék, amin nem nagyon esik kényelmes ülés, a fürdőszobának pedig csak a szobán keresztül van szellőzése. A zuhany egyébként az a nyomógombos fazon, ami az uszodákban szokott lenni, egyféle hőfokkal, 45 másodperces időtartamig hajlandó spriccelni a nem állítható zuhanyfejből a kellemetlenül meleg vizet. Hát ezért mondom, hogy ez egy teljesen alkalmatlan szoba, nem tölti be azt a szerepet, amit kellene, miszerint lehetőséget nyújthatna a pihenésre és az alvásra. Emellett kopár és sivár is. És mindezt nem azért mondom, mert egy örök elégedetlen vagyok – nem vagyok az, csak egy kicsit -, hanem mert fáj a hátam, a derekam, a nyakam, és mert hajnali negyed egy elmúlt már, és nincs bátorságom tovább olvasni, de aludni sem. Nem mintha horrort olvasnék, arról évekkel ezelőtt leszoktam már, nem nekem való, főleg nem lefekvés előtt. Egyszerűen csak az önuralmam, az a kevés is, ami szokott lenni, szabadságra ment, és képtelen vagyok abbahagyni. Bolti szakkifejezéssel élve rácuppantam az Antarktiszra. Láttunk már ilyent, elmúlik.*

Hogy egyébként nyaralni vagyok mostanság, és az E. O. R. B. F. esetleg túlmutathatna a hisztis kamasznaplón, és hasonlíthatna egy úti beszámolóra? Jogos a panasz, jogos az elvárás. Mesélek.

A reggeli utánra időzített úszás alkalmával nagyszerű megfigyeléseket végeztem, és le is vontam az egyetlen ésszerű következtetést: hajnali 9 előtt azért nincs senki a strandon, mert HIDEG a víz. De úgy értem, hogy tényleg hideg, olyan fogvacogtatóan, igazán hideg. Ezt gondoltam, megosztom a nagyérdeművel. (Egyébként nedves is. Csak úgy mondom.)

A tegnapi kudarcba fulladt kísérletek után ma céltudatosan felszálltunk az első adandó vonatra, és beutaztunk a régió nagyvárosába. Azt is Badacsonyvalaminek hívják, csak éppen az egy Badacsony-másikvalami, mint ahol táborozunk. Mintha valami T-betűs lenne, de ebben nem vagyok biztos. Szégyenletesen rossz vagyok helynevekből. A nagyvárosi jelleget az hivatott jelezni, hogy a vasútállomáson két sínpár is fut, és hogy fizetős a strand. Ezektől az apró jelektől eltekintve éppen olyan kihalt kísértetfalu, mint itt a környéken minden. A városközpontot a bazalttemplom, és az egy üzlethelyiségbe tömörült, egyéni szimbiózisban élő posta, papír- és szuvenírbolt és temetkezési vállalkozás alkotja. Ezt mintegy másfél órás bolyongás után állapítottuk meg, ugyanis a tűző napon ennyi időbe került megbizonyosodni arról, hogy ennél központabb központ nincs a környéken. A déli napsütésben való sétára természetesen okos pesti lyány lévén spagettipántos ruhácskában kerítettem sort, aminek pecsenyeszín alapon fehér lenyomata mindazon szemérmetlenek számára megtekinthető, akik túl közel merészkednek napégette tagjaimhoz. Miután mindezt a mintegy öt perc alatt befogadható látványosságot megtekintettük, sétára indultunk a Badacsonymásikfalu és Badacsonykempingfalu közötti Badacsonyharmadikfalu felé. Ez a középső BHF annyival több fejlettséget árul el szomszédainál, hogy hosszú bazársorral bír. Emellett a vasútállomáson potom 80 Ft ellenérték fejében használható a nyilvános illemhely, ám cserébe a nagyon fiatal és nagyon közlékeny vécésnénit is végig kell hallgatni.

Tettem szert kiváló fehér szalmakalapra, amiről utólag kiderült, hogy papírból készült ugyan, de ez nem sokat von le az amúgy sem komoly esztétikai értékéből. Egy darabig még parádéztam az új szerzeménnyel a fejemen, próbáltam abban a hiábavaló hitben ringatni magam, hogy nagyon nőiesen festek, és talán még szép is vagyok, aztán úgy döntöttünk, hogy nem várunk a következő vonatra, ami csak két óra múlva kegyeskedik arra haladni, hanem hazasétálunk. Mindazok okulására, akik nem látják maguk előtt a Balaton éjszaki partjának a térképét, elmesélem, hogy a Badacsony déli – víz felőli – oldalát sikerült, ha nem is teljes félkörben, de mintegy 130°-ban megkerülni, déli 11 és fél 1 között. Napszúrást nem kaptunk, a továbbiak tekintetében lásd a pecsenyeszín hivatkozást megközelítőleg egy bekezdéssel feljebb.

Így történhetett, hogy miután visszaértünk a kempingbe, nem indultunk újabb kalandok keresésére, az ebéd, az eső és a vihar, a képeslapok és az Antarktisz meghódítása éppen elegendő program egy olyan délutánra, amelynek a délelőttjén harmadfokú égési sérüléseket szereztünk. Bárki beláthassa, hogy ez egy igen aktív pihenéssel töltött nap lett volna már így is. Mi pedig emellett még strandoltunk, úsztunk, és kacsákat meg hattyúkat is etettünk (nagyon óvatosan és vigyázva, nehogy elkapjuk a madárinfluenzát).

*a szerkesztő jegyzete: Az Antarktisz még így öt év elteltével nem múlt el.

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .