Utolsó nap – újra itthon

Régen volt ennyire rossz utam. Talán soha nem fog megnyugodni a gyomrom. A hajón elkerült a tengeribetegség (tudom én, hogy magyar tenger, na de annyira azért nem volt tenger szerencsére) és odafelé az úttal sem volt bajom. De ma… brr. Aludni nem tudtam, és a gyomrom állapotából következően olvasni sem mertem. Így aztán nem elég, hogy az út tényleg sokáig tartott, még többnek éreztem. Arról nem is beszélve, hogy hazafelé még tettünk egy kis bevásárlós kitérőt is, mert természetesen idehaza nem volt semmiféle táplálék. És szó sem lehetett volna róla, hogy előbb hazajöjjünk, és én lerogyhassak kicsit gyógyítgatni magam. Mindegy. Megérkeztünk. A macskám még utál, de ez majd napokon belül remélhetőleg elmúlik. Egér meg még nincs. De erről majd később.

Reggel majdnem időben ébredtünk, és még jó alaposan meg is reggeliztünk úszás előtt. Mert bármilyen hideg is volt – persze nem olyan igazán hideg hideg, de érezhetően hideg -, azért csak kellett úszni egyet búcsúzóul. A víz ugyanolyan viharos és fröcskölős volt, mint tegnap, és nagyon, nagyon hideg is, olyan visítósan hideg, de azért csak mértékkel visongtunk. Meg mértékkel is voltunk benn a vízben, és csak a rend kedvéért kerültük meg kétszer (én két és félszer, de azért nem maradtam benn) a bóját, és már rohantunk is befele. Nem is volt senki más olyan bátor, mint mi, tök kihalt volt az egész strand, talán ha ketten napoztak.

A szobába visszaérve viszont rohannunk kellett, villámgyorsan fürdeni meg villámgyorsan csomagolni (ez utóbbit főleg nekem, mert én még sehol sem tartottam, hiszen közvetlen reggeli előtt keltem csak fel), de így is majdnem ránk törtek a takarítók. Vasfegyelem van ám, szegények nagyon be lehetnek tojva, hogy valaki esetleg bepanaszolja őket. Állandóan szabadkoznak és kínosan udvariasak… és érdekes térgeometriai formákat képeznek a párnákból. A két felső csücsökből szarvacskákat húznak, amitől nagyon viccesen és elég idétlenül fest az ágy. De hát arrafelé biztos ez a módi. Vagy talán a németektől tanulták, nem tudom.

Aztán nem is kellett sokat ücsörögni a bőröndjeinken. Találtunk a jégszekrényben egy utolsó jégkrémet, azzal kiültem a partnak arra az eldugott részére, ahol sok a pad meg a kacsa, és nincsenek igazán emberek, és amit sajnos csak tegnap délután találtam meg. Így délelőtti fényben sem volt rossz, de a délutáni jobban állt neki. Sebaj, néztem a kacsákat és majszoltam a jégkrémet. Aztán beültünk a kocsiba, és jöttünk haza, néhány kisebb kitérővel, kényszerű megállóval és egy bevásárlással később.

És már itt is vagyunk. A kutya pár perc alatt szerencsére kiörömködte magát, a teknős nem mutatta jelét annak, hogy észlelte akár azt, hogy elmentünk, akár azt, hogy megérkeztünk, a macska egyelőre még tartja a távolságot. Utálom, amikor ezt csinálja. Értem én, hogy meg van sértve, meg azt is látom, hogy lefogyott, de akkor sem kéne még most is haragudnia rám. Tudom, de legalábbis remélem, hogy pár nap múlva megenyhül, de az biztos, hogy ma még nem fog velem aludni. Se dorombolni. De előbb-utóbb csak megbékél. Meg kell békélnie. Mert eddig mindig így volt. Fruzsina pedig még üdül. Már amennyire üdülésnek lehet nevezni, hogy a ketrecből kiszökve rohangál szabadon egy olyan lakásban, ahol két macska is van. :) Fruzsina kedves egy kicsit szuicid alkatú egér. A terv mondjuk az volt, hogy ma este valamikor visszacseréljük Fruzsit egy tábla csokoládéra és egy könyvre, de holmi vonatok másként gondolták. Bár egy kicsit szomorú vagyok – számítottam az egérre meg az Egércsőszre is, hiányzott mind a kettő rendesen -, tulajdonképpen ebben a gyomorállapotban és az ahhoz köthető külalakkal és lelki megterheltségemben talán jobb is. A megállapodás szerint holnap estefelé a boltban bonyolítjuk le a tranzakciót. Érzem én, hogy ez nagy műsor lesz. Vagy a “Fruzsi, a nap sztárja” vagy a “Segítség, egér a könyvesboltban!” produkcióra számítok, esetleg mind a kettőre. Na, majd meglátjuk.

Csaknem harminc oldal egy hét alatt. Nem állítom, hogy normális teljesítmény. És van egy sejtésem róla, hogy ezt nem fogom egyhamar begépelni. Kellett nekem ilyen grafománnak születni. Vagy grafománnak nem születik az ember, csak azzá válik? Vagy azzá nevelik? Na, majd keresek valakit, akit felelőssé tehetek érte. Majd, ha a végére értem a gépelésnek. Úgyhogy mindjárt be is kapcsolom a gépet, és neki is kezdek. Mert vége a szabadságnak, és holnap vissza kell térnem a civilizációba.

Kategória: Mindennapok | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .