2006.08.06.

Két napja nem volt be se kapcsolva a gépem. Ilyen nem is tudom, előfordult-e valaha is az elmúlt évek során. Nem valószínű. Az egyetlen tényező, ami zavar, az az, hogy pillanatnyilag – azaz az elmúlt néhány napban – egyidejűleg kettő olyan “szolgáltatástól” is meg vagyok fosztva, amik alapvetően a mindennapi életem szerves részét képezik. Egyik sem létfontosságú, ám sokkal könnyebb, kényelmesebb, és fájdalommentesebb a létezésükkel az életem igazgatása. Az egyik természetesen az internet (majd mindjárt mondok példákat is), a másik pedig a sokat emlegetett bal csuklóm, ami valahány évvel ezelőtt valamelyik nyáron egyszer elszenvedte azt a bizonyos sérülést, és azóta néha kísértet-fájdalmai vannak, következésképpen nekem is. Ha lenne netem most éppen, akkor megkeresném a blogarchívban, hogy mikor is történt az ominózus eset, de mivel nincs… Erről van szó. Meg arról, hogy láttam például a múlt éjjel egy jó kis dokumentumfilmet Woodstockról, és mivel tök véletlenül kapcsoltam rá a kezdő képsoroknál, csak a végén tudtam meg, hogy ez egy kétrészes film első fele volt. Ösztönösen rákattantam volna a Portra, hogy megnézzem, mégis, mikor lesz a másik fele. Csak éppen nincs Port. Keresgéltem a teletexten. Ugyanígy, ahogy nem tartunk papíralapú rádióműsort, nincsen moziműsorunk sem, meg semmi ilyesmi. Hogy vonatmenetrendről ne is beszéljek. Mondjuk. Ja, és hogy nem írhattam be a Googleba, hogy Woodstock, vagy a Wikipedián nem olvashattam utána, vagy nem nézhettem meg, hogy mi is volt az a korcsolyás film*, amit valamelyik hülyenevű tévén láttam ma délután, és hogy az a csaj, aki a főszereplő volt, azonos-e azzal, aki a Beethovenben játszott vagy csak nagyon hasonlít, és mi történt a film elején, abban a részben, amit nem láttam, és nem is tudtam kitalálni? És akkor még szót sem ejtettem azokról a dolgokról, amiket esetlegesen e-mailben kaptam, vagy azokról az emberekről, akik fórumokon kerestek, vagy azokról a munkákról, amiknek neki kellett volna kezdenem, vagy azoknak a fordításoknak, amiket tudom, hogy be kellett volna fejeznem már, de nem férek hozzá az eredetijükhöz sem… És mindennek a tetejébe még SZTAKI sincs. Hát élet az ilyen, kérdem én?

Mostanra egyébként kezdek beletörődni. Egyrészt most már nincs sok idejük, csak mindegy 35 órájuk van rá, hogy kijöjjenek kicserélni a modemet, és addig csak kibírom valahogy. Másrészt kaptam egy tonna DVD-t (a kaptam túlzás, elég vaskos pénzeket kellett kipengetni érte, de ez most mellékes), és azokkal is be kell telnem. Van közöttük egyébként egy háromlemezes Karib-tenger kalózai, két lemeznyi extrával. Emellett egész nap voltak látványos és izgalmas sportesemények a tévében és még az a fentebb említett korcsolyás film is… Közel sem volt olyan jó, mint az Ice Princess, természetesen (ami egyébként elég gyenge, na és), de ettől függetlenül korcsolyáztak benne, és az a semminél csak jobb, főleg, hogy nem láttam korcsolyát az olimpia vége óta (és arról megint csak nem tudom megmondani, hogy mikor is volt). Igaz, hogy ez közel sem volt olyan jó korcsolyázás itt a filmben, mint az olimpián, még ha a filmbeli korcsolyázó el is nyerte az olimpiai bajnoki címet. Mert hát köze nem volt egy Kimmie Meissnerhez vagy egy Sasha Cohenhez, vagy pláne az oroszokhoz. (Kis naivok, azt hittétek, hogy csak azért, mert nyár van, nem tudom bármikor a korcsolyára terelni a szót?)

Egyébiránt kellően kipihentnek érzem magam ahhoz, hogy holnap elrohangásszak okmányirodába és csináltassak új személyit. Remélem, hogy elég hozzá a még érvényes útlevelem, az tuti, hogy a lejárt személyim semmire se jó. Persze nem nagyon értem, hogy miért is vesztené érvényét mondjuk a születési dátumom, csak azért, mert az igazolványom érvényessége lejárt. Persze ki vagyok én, hogy a bürokrácia mélységeit fel akarom érni ésszel? Abban is bízom továbbá, hogy a folyamat nem fog órákat igénybe venni. Emellett fel kell adnom végre az erkölcsi bizonyítvány igénylésemet, különben a fene tudja, hogy mikor fogom megkapni. Aztán még rá kell jönnöm, hogy az érvényes személyin és az erkölcsin kívül mi kell még az egyéni vállalkozáshoz. Már persze a céges beleegyezésen, az önadózáson és az adókedvezmény visszavonásán kívül. De ezeket majd jó alaposan megnézem, ha lesz újra net. És esetleg kéne venni tintát a nyomtatóba, és akkor esetleg ezeket a fontos dolgokat ki is tudom nyomtatni, és nem leszek többet kiszolgáltatva a szolgáltatónak, legfeljebb kiszolgálva a szolgáltató által. Nem mindegy ugyebár. (Na igen, itthon is kéne lenni, felkészülve arra az esetre, hogy esetleg jönnek kicserélni a döglött-modemet.)

A nagyobb baj a mancsom. Egy kézzel még mindig nem lett könnyebb sem enni, sem öltözni, sem tisztességesen megmosakodni, se egéralmot cserélni, se hátizsákot felvenni, se dolgozni, se semmit csinálni az ég adta világon, Tegnap még bíztam benne, hogy keddre elmúlik a “gyulladás”, már ha arról van szó, de kezdenek elszállni ezek a reményeim. Ez még egy hétig baromira nem fog elmúlni. Azt sem nagyon hiszem, hogy így el fogok jutni a héten tornázni. Nem elég, hogy súlyzózni nem tudnék, de tulajdonképpen semmi mást sem. Átöltözni is elég nehezen. Még a hülye macskát is elég nehezemre esik dajkálni.

Meglepő egyébként, hogy mennyire ért mindenki a sérülésekhez. Azonnal elmeséli mindenki, ha meglátja a befáslizott csuklómat, hogy húzódás, zúzódás, gyulladás, olyan törés, amit nem mutatott ki a röntgen, megnyúlt egy izom, ínhüvelygyulladás, és hogy sósborszesszel kell kenegetni, fáslizzam be szorosabban, fáslizzam be lazábban, gipszeltessem be, kössem fel, ne kössem fel, (kössem fel magam), pihentessem, terheljem, tornáztassam, és “higgy nekem, láttam már ilyet.” (Milyet? Befáslizott csuklót?) A nagy baj az, hogy a jobb kezem az ügyesebb, és a bal az erősebb. Most viszont mivel a bal kiesik, a jobb teljesen lefárad a túlterheltségtől. És boldogtalanul él, amíg meg nem hal.

Emellett már csak az bosszant, hogy annak ellenére, hogy a számítógép egész nap ki van kapcsolva, képtelen vagyok hasznos dolgokat csinálni. Nem tudok segíteni a befőzésben, nem tudok takarítani, nem tudok lepakolni az asztalomról vagy kiporszívózni, és nem tudok mosni sem – említettem már, hogy tönkrement a mosógép is?

Így tehát itt vagyok hajnali fél kettő előtt nem sokkal, rengeteg tennivalóval, amelyiknek a nagy részét képtelen vagyok elvégezni, amellett, hogy kénytelen is, álmos is vagyok, és még nem tudom, hogy mihez is kezdjek hozzá. Most talán az ágyazáshoz. Így első ötletként.

*a szerkesztő jegyzete: Az Ice Angel volt, és ugyanaz a csaj, és jobb volt, mielőtt tudtam volna, mi történt a film elején.

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .