2006.09.23.

Nincs itthon sajt. (Mind megettem). De akkor most hogy egyek sajtot? Kénytelen leszek megenni az utolsó túró rudit, amit holnap ebéd utánra tartogattam. De hát az se igazán sajt, ugye. Csak túró.

Nagyjából annyi köze van a sajthoz, mint a kakaómnak. A kakaómnak, amivel egyébként sikeresen leöntöttem a hajamat. Bizony, sikerült a hajamat leöntenem kakaóval. Csinálja utánam, aki bírja. Ivás közben kell és véletlenül, direkt bármelyik hülyének sikerül.

Este, moziból hazafelé gyors családi mérleget állítottam fel. A végeredmény negatív lett, a kérdés csak az, hogy melyik családtagomnak milyen számértéket adjak. A szempontok: korrekt viselkedés, családi összetartás/hűség, fizikai és szellemi aktivitás/élniakarás, mentális állapot. Sajnos mindenki minden szempontra negatív pontot kapott. Az egyetlen, ami pozitívban mért pontszámokat kapott, az a tőlem való fizikai távolság (bár abban megelőlegeztem magamnak egy nullát, ami nem egészen pozitív).

Emellett bogarásztam iskolai/munkahelyi beosztásokat, tanulnivalót, szabadnapokat, elvégzendő feladatokat és olyan dolgokat, amiket el szeretnék végezni, és rájöttem, hogy bár még nincs október, de a vizsgaidőszak már most fenyegetően tornyosul előttem, hogy soha az életben nem leszek kész semmiféle fordítással, és hogy az idén vélhetőleg már nem fogok eljutni úszni, de még korcsolyázni se nagyon. Ja, és az év hátralevő részében le kéne mondanom a kedvtelésből való olvasásról. És írásról. És a NaNoWriMóról. És arról is, hogy valaha is rend és tisztaság legyen nálam. Az a szomorú helyzet van viszont, hogy mindezekről én nem akarok lemondani. Mert ha teszem azt, lemondok, akkor mégis, mi a fenének érdemes felkelnem reggelenként? A macskám nagyon jó dolog, de csak a macskámért egyszerűen nem kelek fel. Ha akar valamit, majd odabújik hozzám az ágyba.

Legjobb lesz, ha elmegyek aludni. Nem nagyin tehetek mást, mert már elmúlt éjfél, hullafáradt vagyok – bár a Margitsziget körbesétálásán és egy fárasztóan bárgyú film megnézésén kívül semmit* sem csináltam -, és ez ellen a legjobb, amit csak tehetek, az egy kis alvás. És majd ha legközelebb lesz egy kis időm (hm, jövő vasárnap? talán), akkor készítek egy listát a tennivalókról, az időről, amit mindenképp rájuk kell és/vagy akarok szánni, és az év végéig várható szabadidőmről. És a kettőt összevetem. És szigorú leszek magamhoz. És talán még a project101-be is beszállok. Mert már foglalkoztat egy ideje a gondolat.

Hétfőn lesz Hetedik mennyország. Októberben nyit a jégpálya. Novemberben Paul Simon Európába jön (csak sajnos túl messze. Miért nem bír Budapestre jönni, he? Miért? Miért csak akkor bírt jönni 1991-ben, amikor az óvodában túrtam a homokozót?). Szintén novemberben megjelenik a Könyv. Hű. És december végére még a karácsony is el lesz már múlva. Hát, legalább van még mire várni az idén.

Jó éjt, kedveseim. Érezzétek magatokat jobban, mint én most, mert nekem üres a gyomrom, de legalábbis tuti nincs benne annyi sajt, mint kéne, meg mert álmos vagyok, mert össze van karmolva a hátam, mert teljesen hülyén és összezavarodottnak érzem magam, mintha egyszerre csalnék egymással két pasit, akik közül egyikkel sem járok, sőt, és már azt is tudom, hogy hiába fekszem le azonnal, még ha el is tudnék rögvest aludni, akkor is késő lenne ahhoz, hogy reggel kipihenten ébredjek, új kihívásokra készen, és ha el nem is fogok talán késni, akkor is nyomott és nyomorult leszek egész nap, és akkor este már megint nem lesz semmire sem energiám, és akkor buktam a hétfőt is, és az egész hetet, és ettől máris elröppent minden életkedvem.

Majrés csaj vagyok, tudom.

* A “semmi” hozzávetőleges mibenlétéről ld. 2006.09.22.

Kategória: Mindennapok | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .