2006.10.29.

Juj. Itt vagyok megint. Meglepő? Nekem az. Én a magam részéről kifejezetten meglepődtem rajta. Nem mintha nem nyitottam volna meg időről időre újra a blog.txt nevű fájlt, és nem gondolkoztam volna el rajta, hogy mégis, mit írjak, vagy éppen nem törtem volna ilyesmin a fejem éjszakánként, lámpaoltás után, amikor csak úgy, a semmitől, a fáradtságtól, vagy ki tudja, mitől, sírnom kellett. Mert ilyen dolgok történnek. De most, pont ma, pont ezen az éjszakán volt itt az ideje a visszatérésnek. Nem tudom, hiányoztam-e. Magamnak hiányoztam. Szervusz, én. Jó újra velem.

Csak egy csipetnyit hülye dolog, hogy fogalmam sincs róla, mit említettem már, és mit nem. Nem vagyok egészen naprakész saját magammal. Ha viszont elkezdenék visszaolvasni, elmúlna a türelmem és az elhatrozásom. Pontosan tudjuk, hogy hiába vagyok erős akaratú személy, rám nem hat az erős akaratom (igaz, sokszor másokra sem igazán).

Eltelt két hét. Kicsit talán még több is, azt hiszem. Megkezdődött, és sajnos le is csengett a Paul Simon-ünnep. Nem is nagyon tudtam kellőképp megünnepelni. Ilyenkor az lenne a helyes eljárás, hogy napokig csak Paul Simon-t, és esetleg Simon & Garfunkelt kell hallgatni. És élvezni. És elmélyedni. És egyáltalán. Idén nem sikerült, pedig tavaly milyen jó volt… Olyan ez, mint a karácsonyi énekben, hogy “karácsonyig tart a húsvét / húsvétig tart a karácsony”, október 13-tól van Paul Simon-ünnep, egészen november 11-ig, amikor is megkezdődik a Vonnegut-ünnep. (Azaz még végül is nem vagyok lemaradva. Csak hát évről évre kicsit fájdalmasabban érint ennek a szerelemnek a beteljesülhetetlensége. Mind a kettőé igazából, csak míg Vonnegut bácsi zseniális ugyan, ő mégsem olyan vonzó. Na.)

Elárulom egyébként, hogy ezt a bejegyzést sem ma kezdtem el írni. Nem tudom, nehezen boldogulok vele. Pedig aznap jól éreztem magam, csak kicsit azt hiszem, elfáradtam. Vagy talán elkezdtem olvasni valamit – könyvet, fanfictiont, Wikipediát, ki tudja, mit -, vagy csak elmentem aludni. Nem tudom. Az biztos, hogy most viszont épp nem érzem jól magam. Igazából semmi bajom, tényleg. Csak nem érzem jól magam. Valami nem stimmel. Talán csak egy nagy bögre forró kakaó hiányzik. Talán az a baj, hogy alig ettem ma valamit. Vagy az, hogy megígértem, hogy elmegyek arra a hangversenyre, és nem mentem. Vagy hogy elolvastam azt a könyvet és utána megnéztem a belőle készült filmet is. Vagy hogy nem nyitott ki a jégpálya. Vagy hogy megint nem látom hetekig a Hosszút. Vagy hogy alig tudtam összekaparni a 101-es listát. Vagy hogy iszonyatosan hasogat a fejem, ami mondjuk lehet, hogy attól van, hogy nem ettem szinte semmit egész nap. Igazából persze nem is csináltam egyáltalán semmit egész nap. Talán ezért vagyok ennyire nyomorult. És magányos. És elkeseredett. És tele önutálattal. És ezért is unatkozom talán. Talán ha tudnék aludni, jó lenne. Persze lehet, hogy tudnék is, csak kedvem nincs megpróbálni. Nem is tudom. Lehet, hogy az iskola a baj, vagy a munka, vagy a másik munka, vagy a határidők, vagy a nehézségek, vagy a türelmetlenségem. Vagy attól félek, amilyen döntésekre jutottam mostanában, amilyen gondolataim támadtak… Hát így érzem magam ma.

Gyengének. Fizikailag is, és ez a része kifejezetten meglepő. Hiszen leginkább felkelek és megyek és kész. Az akaraterőm, az elhivatottságom teljesen más kérdés, az sokszor, igen rendszeresen betegeskedik. De az állóképességemmel nem szokott baj lenni. Ha nem ellenkezne az elveimmel, még azt hinném, beteg vagyok. De én nem. Biztos nem. Csak ez a sok hülyeség.

Túl sok a dolog a világon, túl sok a gondolat, túl sok a bánat, túl sok a kétség, túl sok nekem az élet pillanatnyilag. Amellett, hogy vágyom rá, hogy sok minden el legyen mondva (szép magyarsággal), nem akarom elmondani őket. Azt hiszem, ez az én nagy tragédiám. Nem találok gyönyörűséget a folyamatokban, csak az eredményükre vágyom. Persze ez sem igaz, sokszor nagyon is élvezem a folyamatot magát, és rettegek tőle, hogyha egyszer kész lesz. De azért én legalább értem, hogy miről beszélek.

És egyszer talán lassan összeszedem magam, és vallok.

Mindegy, a forró kakaót azért megpróbálom, hátha segít valamit.

Kategória: Mindennapok | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .