2006.10.30.

Oké, be kell vallanom. Gyűlölöm ezeket a dögöket. Nem is tudom, mifélék. Olyanok, mint a molyok, csak nem azok. Keményebbek. Merevebb a héjuk. És gyűlölöm őket. Nem tűnnek el. Nem lehet kinyírni őket. A macska sem öli meg őket. Csak jönnek egyfolytában. Tele van velük a plafon, és röpködnek. És hiába ütöm le őket, csak nem pusztulnak meg. És nincs nagyon gusztusom a plafonra (vagy bárhova) préselni őket, mert az nagyon-nagyon-nagyon undorító lenne. Hozzájuk se akarok érni. Még röptükben is rémesek. Elég nyomasztó.

De ettől eltekintve szép és jó napom volt. Azt hiszem. Nagyszülők, jó könyvek, korcsolya (ó igen!), Paul Simon, és némi gofri. És Hetedik mennyország. Tényleg, minden olyan szépen és kellemesen sült el. Igaz, a korcsolyapályán maradtam volna még egy órácskát, vagy ilyesmi. De így sem baj. A héten biztos lesz még időm kimenni valamikor. És majd rendet is teszek és ki is takarítok. Csak a holnap délelőttöt kell átvészelnem. És az aztán tényleg nem sok. Mondhatni pite.

Mindannak ellenére, amit tegnap felsoroltam, és hogy ezek a dolgok még mindig nyomasztanak, sőt. De ma nincs kedvem elmélyedni bennük, foglalkozni velük, egyáltalán, semmi ilyesmi. Ma olyan jó volt. Egy kicsit olyan, mintha boldog lennék. Na jó, az talán nem. De jól érzem magam. Korcsolyázni jó. Nincs sok pénzem, de akarok menni még. Csak előbb kell vennem egy normális élvédőt, mert amit gyárilag adtak, az vacak. De hát párszáz forintért lehet kapni azt is.

És szerdán kezdődik a NaNoWriMo. Tegnapig azt hittem, hogy a Magányos fákat fogom folytatni, most úgy érzem, mégsem. Volt egy másik történetem, de régen nem foglalkoztam vele. De biztos meg tudnám írni. Az nem a gyászról szól, hanem a szeretetről, de nem a gyógyító, hanem a gyilkos fajtáról. Az életveszélyes ragaszkodásról, a fojtogató, kisajátító szeretetről. Gondolom nem tudok normális érzelmekről írni. Vagy csak nem érdemes azokkal foglalkozni? Vagy csak nem értek hozzájuk? Vagy egyszerűen arra van szükségem, hogy a neurózis különböző fokozatait feldolgozzam? Nem tudom. De idén élvezni fogom a NaNót. És idén nem adom fel. Nem úgy, mint tavaly. Tavaly jól esett feladni, de idén nem fogom. Azt még nem tudom, hogy bizonyos másik dolgokkal hányadán állok, de az majd elválik. (Ez persze megint egy kis hazugság, hiszen tulajdonképp eldöntöttem már, csak még nem merem kimondani, leírni. Legalábbis még nem nagyon.)

És aki még nem vette észre, hogy mi változott az oldalon tegnap óta, az nézzen körül alaposabban. Lehet, hogy hülye vagyok – vagyis nem lehet, biztos, de ez nem tudom, hogy hülyeség-e -, de a lényeg az, hogy örülök neki, és remélem, lesz értelme. És hogy jó lesz nekem. És hogy eltűnnek a dögök.

Mindenki menjen korcsolyázni. De legalábbis velem jöjjön valaki. :) Kiváló alakformáló, és ráadásul élvezetes sport, még akkor is, hogyha minden egyes alkalommal kicsit lámpalázasan lépek is a jégre. És még akkor is, hogyha még mindig “túl meleg” van a jégpályához, és tiszta törmelék és karc és hupa és hepe a pálya. Mert lesz ez még jobb is. Hiszen most kezdődött csak a szezon. Juhúú!

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .