2007.02.20.

Fáj az ujjam a körmöm alatt. Tényleg be kellett volna áztatni kis kamillába, ahogy terveztem. Árcímkéket vakarásztam egész reggel, délelőtt, meg kora délután. Az árcímkéknek megvan az a rossz tulajdonságuk, hogy hegyes a sarkuk, és az a hegyes sarok vakargatás közben bevág a körmöd alá. Ahol az a nagyon érzékeny, vékony, rózsaszín bőr van, ami egy pillanat alatt vérzik, és nagyon fáj.

Na, ott fáj.

Egyébként meg összefutottam hazafelé – még ha tágan is értelmezzük a hazafelé kifejezést – összefutottam egy volt gimis osztálytárssal. Nevezzük az egyszerűség kedvéért L.-nek. Fogalmam sincs, volt-e már valaki L. az elmúlt három év során, a lényeg az, hogy ha volt is, valószínűleg valaki mást értettem alatta. Ez az L. éppen szállt le a metróról, amire én éppen felszálltam volna, csakhogy megszólítottam, és mégsem szálltam fel, hanem egy körülbelül tíz percet beszélgettünk. És igazolva láttam azt a tényt, amit mindig is éreztem, hogy az olyanok, mint L., és az olyanok, mint én sosem tartoznak egy kasztba. Aki egyetemista, arra költi az ösztöndíját, hogy időnként berúgjon a haverokkal, a mai napig összejár a gimis osztálytársakkal (akiket én már fel se tudnék sorolni. A múltkor, mikor kezembe került a Szalagavatóm DVD-je, és végighallgattam a névsort, csak lestem, hogy “tényleg, ez meg az is oda járt!”)

És a vicces az, hogy így, lassan három év távlatából már nem fáj, hogy nem vagyok olyan, mint ők. Valahol persze kicsit piszkál a féltékenység, mert mindig gyűlöltem, ha kihagynak valamiből, amiben pedig éppen annyi jogom és okom lenne (lehetne?) részt venni, mint másoknak. De mégsem bánom.

Mindenféle lányok vannak a világon. Vannak bulizós lányok, meg vannak nem bulizós lányok. Vannak felszabadult és görcsös lányok. Vannak lányok, akik azért isznak, mert jól érzik magukat. Vannak olyan lányok is, akik azért isznak, hogy feloldják a görcsöt. És vannak olyan lányok is, akik azért nem buliznak, azért nem isznak, mert félnek attól, hogy mi történne, ha mindaz, amit ők görcsösen visszatartanak, kiszabadulna.

Nem akarom tudni, mi lapul bennem mélyen, nem akarom tudni a szorongásom okát és eredetét. Nem akarom tudni, mi jön ki belőlem, ha felszakadnak a gátjaim. Rettegek attól, hogy elveszítem az önkontrollomat.

És egyébként is: hogy rúgjak be bármikor alaposan, ha egyszer minden alkoholnak olyan rettenetes szaga és íze van?

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .