Leltár

Tetszik tudni mi van? Leltározni nagy buli. Sokáig megtévesztettek a kollégák rémtörténetei, amikkel traktáltak (bár azokhoz nyilván hozzátett az elmúlt évi gyászos eredmény is). Hogy is ne tévesztettek volna, amikor életemben nem leltároztam még? De tegnap meg ma végre igen, és meg kell, hogy mondjam, tetszik.

Fel kéne terjeszteni az illetékeseknek, hogy mondjuk leltározzunk évente ötször, és egyszer se legyen karácsony. :) Az sokkal megterhelőbb volt szellemileg is, lelkileg is, fizikailag is.

A leltárnak ráadásul megvan az a bája, hogy nem jönnek be a vevők. Kiváló tulajdonság. El vannak torlaszolva egy üvegajtóval, és ellenséges üzenetekkel, miszerint “Leltár miatt zárva, szíves megértésüket kérjük, a nyitás várható időpontja blablabla és a legközelebbi nyitva tartó üzletünket nem mondjuk meg, hogy hol találják, bibibibi.”

Vagy valami ilyesmi.

Kicsit nehezen álltam meg, hogy az ajtón dörömbölő és/vagy bambán bebámuló emberekre ne öltsek nyelvet. De megálltam!

Tegnap még úgy tényleg dolgoztunk is. Párosokba szerveződtünk, (a felsőbb vezetés által) és laptoppal meg vonalkód-leolvasóval felszerelkezve elindultunk végig a bolton, semmitől sem megriadva, hogy először, majd másodszor is megszámoljunk minden egyes könyvet (és egyéb terméket, úgy mint színes metál masni, és négyoldalas képeslap borítékkal, esetleg kupon internethasználathoz). Kétszer. Legalább. És igyekeztünk mindezt a lehető legkevesebb hibával, a lehető leggyorsabban véghezvinni. És megmondjam, hogy mi a vicces? Hogy ez sikerült is.

Aztán ahogy lazultunk és pihentünk, az olyan jó volt. Felfújtunk egy strandlabdát, és labdáztunk. Aztán majdnem összeütköztettem két lámpaburát, és akkor inkább abbahagytuk. Aztán újrakezdtük, és megegyeztünk, hogy csak gurítani fogjuk. Aztán megint dobáltuk. És senki nem vert le semmit, még én se, legalábbis nem a labdával.

Ami a mai napot illeti, két munkával töltött időszakra tagolható, az egyik egy egyórás listanézegetés volt, a másik egy nagyjából háromórás listanézegetés. A kettő között napköziotthonos elfoglaltságok zajultak. Pókertanfolyam kezdőknek. A tét az volt, hogy a kör nyertese büntetőfeladatot jelölhetett ki a veszteseknek. Például hogy mondjanak el fejenként egy miatyánkot a saját lelki üdvükért. Még hogy a szerencsejáték bűnös dolog! :)

Meg csaptunk nagy menzajellegű étkezést is. Kiscsoportos asztaltársaságokkal, meg mindenféle. (A kajafutárt beengedtük, ő mégse vevő ugye.) A vevők a kirakaton kívülről továbbra is csodálkozva néztek. Vicces volt.

Az egész napnak olyan kellemes, hátradőlt, lazulós, kiegyensúlyozott hangulata volt. Semmi kapkodás. Semmi rohanás. Semmi idegeskedés (legalábbis nem sok). Semmi vevő. Lehetett a számlálás végeztével nyugodtan rendet rakni. Senki nem túrt szét semmit. Szóval ez most úgy jól esett. Na meg az is, hogy két nap alatt lerendeztük a tervezett három helyett, és így mégsem ugrott a holnapi szabadnapom. Mehetek korcsolyázni.

Szóval élveztem ezt az egészet. Mikor lesz legközelebb?

*a szerkesztő jegyzete: Még mindig rejtély előttem, miért utálja a (most már csak volt) kollégáim túlnyomó többsége a leltározást. Én mindannyiszor nagyon élveztem, sőt, többször mentem kisegíteni is máshová, annyira jó móka. De hát annyiszor mondták már, hogy az én fejemben nem jól vannak bekötve a drótok…

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .