Elmesélem, milyen egy kimerült poggi.

A kimerült poggi először is higiéniailag nincs igazán szalonképes állapotban. Köszönhető ez annak, hogy két napot töltött a számítógépe előtt, többnyire fordított, de nem mindig. Mondjuk, hogy az idő felében. Körülbelül. Ugyanabban a ruhában. Amiben aludt. Előző éjszaka is.

A kimerült poggi ezek után elmegy fürdeni. Éjfél után. Közli a macskával, hogy “te egy két lábon járó istencsapása vagy”, aztán röhög magán. Aztán elgondolkozik rajta, hogy min is mulat ilyen jól. Aztán rájön, hogy a macskának négy lába van, és ez volt már elsőre is vicces, és még jobban szórakozik saját magán.

A kimerült poggi zuhanyozás közben azon gondolkozik, hogy milyen jó lenne befeküdni a forró vízbe és úgy maradni legalább két órán át, de tudja, hogy reggel dolgozni kell mennie, és ezért jobb, ha ezt nem kockáztatja meg.

A kimerült poggi kimászik a kádból, és megpróbál felöltözni. Csak éppen, amikor éppen a bal lábán egyensúlyozva próbál öltözködni (ami tudvalevőleg erősebb, mint a jobb, de ügyetlenebb, csak úgy mint az azonos oldalai kezei a poggiknak) a jobb kislábujjával beleakad a pizsamaalsójába, és orra esik.

A kimerült poggi a mérlegre áll, csak úgy megszokásból, és elégedetlen az eredménnyel. Ezek után kimegy inkább az előszobába, és megnézi magát a tükörben. És a tükör alátámasztja, hogy a poggi okkal elégedetlen. De hát lehet még ennél is többet enni? Nem nagyon. A poggik ugyanis folyamatosan esznek. És nem csak holmi diétás kosztot, hanem csokoládét, túrórudit, sajtot, kenyeret, tésztát, krumplit. Tele cukorral, keményítővel meg ilyesmivel. Csupa kalória. Hova rakódik az le?

A kimerült poggi ezek után megeteti a macskát, aztán visszamegy a székbe (amit már nagyon le kéne cserélni, mert teljesen szét van ülve), ahol az elmúlt két napot töltötte, és némi hezitálás után úgy dönt, hogy egy teljességgel értelmetlen blogbejegyzést szentel a tulajdon kimerültségének, és kicsit még jobban leterheli az amúgy is gépelés-beteg csuklóit és ujjait.

A kimerült poggival jobb nem ujjat húzni. A kimerült poggi tényleg kimerült, és mint ilyen, veszélyes állatfajta. Tanácsos kitérni az útjából. Esetleg finoman utalni rá, hogy elmehetne aludni. Ha másért nem, akkor a saját és környezete testi épsége kedvéért.

Migrén. Pánikrohamok. Önutálat, volt párkapcsolatok elemzésével párhuzamosan.

Ez a három kontra korcsolya VB és az első fordításom megjelenése.

Nem egy jó hét ez így.

Nem látom be, hogy az összeg miért negatív. Talán nem is összeg van, hanem szorzat, és akkor azért. Talán csak a tavaszi fáradtság ütközik ki rajtam. De miért ilyenkor, amikor a tavasz eltűnt, és már megint tél van? Talán tényleg kezdek megfázódva lenni? Nem tudom.

Aludni kéne. Úgyis ellopnak tőlem ma egy órát. Csak el ne felejtsem nézni a Gálát majd. A hülye óraállításban. Továbbá fordítanom is kell. Rengeteget. Mert most éppen harmadik napja hanyagolom. És ez így nem lesz ez így jó.

Szóval elmegyek aludni. Hátha elmúlik. Mármint az állapot, amiben vagyok, az múlhatna el.

Csak nem tudom, lesz-e valaha is olyan, hogy.

Mindenféle dolog kavarog a fejemben, legalább három így kapásból, de már miközben leírtam, eszembe jutott a negyedik is. Nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy egész nap teljesen jól éreztem magam, és estére ez elmúlt, és hogy ez nincs ez így jól.

Tegnap kellett volna írnom. Tegnap tényleg voltak jó dolgok. De mire este hazaértem, már alig láttam a fejfájástól. Egy darabig gondolkoztam rajta, hogy írok. Hogy pont annyit írok legrosszabb esetben is, hogy “Migrén.” Az is eszembe jutott, hogy talán beírom ezt a két mondatba. Aztán rájöttem, hogy ez csak egy mondat, és egyszerűen nem bírtam mit kitalálni. Be se kapcsoltam a gépet. Leültem korcsolyát nézni. És itt jön a nagy meglepetés: nem bírtam nézni, és kikapcsoltam. Először csak a hangját vettem le, aztán a szememet is becsuktam, és rájöttem, hogy ennek így nincs sok értelme, és kikapcsoltam és lefeküdtem aludni. És hülyeségeket álmodtam. És mikor reggel felkeltem még mindig fájt. Mármint a fejem. És még most sem múlt el teljesen.

Amikor mondták, hogy vénykötelessé teszik a Quarelint, tudtam én, hogy ennek rossz vége lesz. Tudtam, hogy el kéne menni és feltankolni, de aztán azt is mondták, hogy visszatartják a patikákban, hogy az emberek ne tankoljanak fel. Szóval tudtam, hogy előbb-utóbb nagyon meg fogom szívni. Csak egy kicsit reménykedtem abban, hogy inkább utóbb. Hát inkább előbb lett belőle. Bár bevettem valami zöldet és gusztustalant, de az viszont nem segített semmit. A harmadik sem, ma délután. Szóval ez így nem jó.

Egyébként voltak jó dolgok. Álmodtam is érdekeset, amit el lehetne mesélni. Van könyves dolog is. Van munkahelyi dolog is, bár az tökre nem érdekes rajtam kívül senkinek. És van egyéb dolog is, amitől pedig rosszul érzem magam. És az egyéb dologról nem akarok írni. Vagyis nagyon is akarnék, de nem merek, mert nem akarok sírni, mert nem érzi jól magát a fejem, és attól pláne nem érezné jól magát. Egyébként is úgy érzem, hogy hányni fogok, pedig nem kéne. Hányingerem is van meg nem is. Nem tudom, mennyire váltották ki egymást a különböző dolgok, de az biztos, hogy most össze akarok kucorodni és meghalni valami eldugott helyen. Leginkább.

Ami nevetséges, mert tökjó napom volt. Ki hinné?

Mindenről az tehet, hogy állandóan hazudok magamnak. Aztán jól elmondom másoknak, hogy megerősítsem magam. Aztán pánikrohamaim kezdenek lenni tőle, hogy próbálom elhitetni magammal azt, ami nem igaz. Hehe. Jó nekem.

Elmegyek aludni. Jobb ötletem ugyanis nincs, viszont holnap meg dolgozni kell. A hétvégén meg fordítani. Ja igen, mert még az is van. Egy kis megfeszített munka a hónap végére. Hurrá.

Tényleg megyek aludni. Nincs kedvem ébren átvészelni, amíg újabb dolgok jutnak eszembe.

Mikor fogok végre korcsolyát nézni? Könnyen lehet, hogy csak áprilisban. Miután takarítottam. Vagy nem. Mit tudom én.

Leromlott a blogírási színvonalam. Nem lett volna szabad ennyire kijönni a gyakorlatból. Mostanában csak addig jutok el, hogy néha fejben megfogalmazok pár mondatot, de sosem írom le. Pedig jó lenne. Jó lenne leírni, és jó lenne, ha le lenne írva. De én nem. Nem is tudom, hogy miért nem. Mert nem. Csak. Gondolom.

Nem akarok holnap dolgozni menni. Itthon akarok maradni, meggyet enni és korcsolyát nézni. Persze megyek dolgozni, a meggy itthon marad, a korcsolyát meg majd megnézem áprilisban. És fáj a fejem, és nyűgös vagyok, és nem lenne szabad kiborulnom, már pedig ki fogok. Miért nem tudok parancsolni magamnak?

Főleg akkor miért nem, ha hazudni viszont tudok magamnak. El tudom hitetni magammal, hogy bizonyos dolgok érdekelnek, amik pedig nem, és hogy bizonyos dolgok nem számítanak, pedig de. Rábeszélem magam, hogy bizonyos dolgokat szeretek, pedig nem, és úgy teszek, mintha egyes dolgokat nem akarnék, pedig de. Hülye vagyok, ez van. Még jó, hogy van egy macskám, különben az ég világon senki nem lenne, aki szeretne. És akit szerethetnék.

Meglehetősen korán van még – nincs még 11 -, de azt hiszem, én most elmegyek aludni. Azon egyszerű oknál fogva, hogy nagyon fáradt vagyok. Azt hiszem, végezhettem volna többet is ma (tizenegy-két oldal körül vagyok, azt hiszem), de ennyi is pont elég volt hozzá, hogy lefárasszon.

Plusz holnaptól korcsolya VB. Nagy erőkkel kell a tévét is néznem, amellett, hogy fordítok. A hónap vége pedig rohamosan közeleg.

Egyébként meg a bolti munka is rengeteg, főként emberhiányból adódóan, de hát ugye ez van. Még mindig jobb így, mintha.

Egyébként meg nyugodalmas jó éjszaka. És nem kell aggódni, mert mostanában két, de az is lehet, hogy három blogbejegyzés is érik a fejemben. Csak nem tudom, mikor lesz belőlük valóság.

Virtuális valóság, hehe.