2007.04.09.

Az elmúlt hónapokat azzal töltöttem, hogy siránkoztam, amiért nincs időm írni. Aztán azon problémáztam, hogy mennyire hiányzik már a blog. Aztán azon, hogy mennyire szorongok a határidők meg a munkahelyi gubancok miatt.

Most aztán van időm. Semmi dolgom. Nincs több határidő, nincsenek munkahelyi gubancok sem. Még a nap is süt. És a blog még mindig hiányzik, és még mindig szorongok. Csak most nem tudom, mitől. Illetve sejtem. De nem tudom.

És nem tudok írni. Se regényt, se blogot. De azért nem adom fel, próbálkozom mind a kettővel. Talán éppen befogadó időszakomat élem, meglehet. Nem baj, lesz ez még jobb is. Addig is próbálok felkészülni lélekben a Fesztiválra, mert a Fesztivál jó. Csak még messze van. És egyfolytában dolgozom addig. Meg közben is. Kivéve a vasárnapot.

Nem baj. Majd elmúlik. Vannak ötleteim is. Talán majd írok róluk. Ideje lenne visszarendeződnöm a normális kerékvágásomba. Holnap reggel úgyis vár a munka, az majd segít kicsit. Arra már elég régen rájöttem, hogy a rutinszerű dolgok segítenek elvezetni az életemet. És amúgy is sokkal normálisabb vagyok, amikor írok blogot. :) Na persze mihez képest, ugye.

De azt hiszem, a legjobb az lesz, ha megyek aludni. Most úgyis öt napot dolgozom egymás után, és abból három is hosszú. Ahhoz pedig erő kell, hogy meg tudjak birkózni vele.

Utólag is boldog nyuszikát mindenkinek.

Kategória: Mindennapok | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .