2007.04.20.

Rég nem írtam. A fesztivál-beszámolóm is várat még magára. Egyszerűen nem éreztem helyénvalónak egy ilyen hír, egy ilyen mélyen érintő tragédia után lelkendezni arról, hogy de jót buliztam a Fesztiválon. (Még ha azt is mondják, hogy egy öregember halála nem tragédia, csupán a dolgok természetes folyása. Vonnegut nem egy egyszerű öregember volt…)

Ma viszont rám parancsoltak, hogy most már írjak valamit, vagy regényt, vagy blogot. A regény kicsit nehezemre esik, mert már megint kritikus helyzetnél vagyok, és nehéz belerázódnom a drámába, amikor egész nap békésen fotoszintetizáltam a szabadban. Ráadásul a történet szerint metsző fagyok vannak, plusz karácsony. Brr. (Nem is tudom, a kettő közül melyiktől fázom jobban.)

Szóval igazából nem sok minden történik, amiről lehetne írni. A Fesztiválról persze lehetne. De arról inkább majd cikket. Mert a Sajtó kérem, csaknem korlátlan mennyiségű információt képes befogadni. Könyves témában mindenképp. És meg kell, hogy jegyezzem, némiképp nagyobb az olvasottsága, mint jelen lila orgánumnak. (Igaz, ezt azért jobban szeretem. Egy picikét.)

A másik említésre érdemes jelenség, hogy gonosz vagyok. Mostanság örömmel szólogatok be tizennéhány éves kislányoknak. Persze nem ok nélkül, csak akkor, amikor nagyon idétlenek, idióták, és nem veszik észre magukat, még akkor sem, amikor szép szóval – nálam sokkal toleránsabbak – figyelmeztetik őket. Ennek ellenére nem szép dolog. Viszont élvezem. De valahol mégsem vagyok kibékülve magammal, tudvalevőleg nekem célom jó embernek lenni. A vonneguti eszméket követve, meg persze egyébként is. És a “jó ember” definíciójába nálam beletartozik a tolerancia, sőt, megbocsátás, elnézés és türelem. Csak mintha bennem nem lenne meg az ehhez szükséges derű. A szomorú igazság ugyanis az, hogy a szimpla hülyeség, de még az egyszerű butaság is idegesít.

Ha valaki nem érti meg azt, amit én, ugyanakkor, mint én, frusztrál. Ha hamarabb érti meg, annak nem örülök, de elviselem.* De ha jelentősen később, akkor ideges leszek, mert miért nem képes megérteni, ha én igen? Másoknak miért telik több időbe felfogni valamit, mint nekem? Ez így nem járja. És ha most ebből levonnám azt a következtetést, hogy intelligensebb vagyok az átlagnál, az a) nagyon öntelten hangzana b) nem lenne igaz. Nem hiszem, hogy bármivel is több vagy jobb lennék bárki másnál. De ha valaki még nálam is kevesebb(nek próbál látszani) az idegesít. Türelem. Ezt még meg kell tanulnom.

A további dolog az, hogy próbálkozom egy új hobbival. Egyelőre természetesen a magam ráérős stílusában, ötleteket és információkat gyűjtögetek és tervezek. Viszont ma útra keltem, és fotoszintézis közben jártam a boltokat is. Az az érzésem támadt, hogy ez a terv drága mulatság lesz. Még gondolkozom. További konkrétumokat most még nem. Majd egy másik alkalommal.

Más pedig nincs nagyon. Talán beengedem a macskát az udvarról, szerintem ez alatt a csaknem két óra alatt bőven kirohangászhatta magát. Aztán főzök egy kakaót (rövidesen kell venni, mindjárt elfogy a karácsonyi csomag is), és még írok valamit. Mára már nincs kapacitásom olvasni, ma túl sokat fogadtam be képileg és napenergiában, de írni talán még tudok. Egyébként is, muszáj megörökíteni az élményeket, mielőtt még elszállnak.

Szóval nyugodalmas jó éjt a kedves gyülekezetnek, és legközelebb igyekszem értelmesebbet és tartalmasabbat írni. Talán, ha újra rászoknék a rendszerességre (ami egyébként valószínűleg jót is tenne), akkor esetleg a színvonalam is emelkedhetne kissé. És nem a kicsinyes felső tagozatos kislány-cikizéseimről írnék. Szánalmas vagyok, ugye?

*a szerkesztő jegyzete: Viselem ám el a francokat. Hisztériás rohamot kapok, és dühös leszek és irigy, és kifogásokat keresek, amik megmagyarázzák, hogy a másik hogy csalt, és hogy indult előnyből.

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .