Ez volt az utolsó* alkalom, hogy ilyen real-time jellegű szimulációs játékba belefogtam. Kettő, de lehet, hogy már három napja futkos a háttérben a “Virtual Villagers 2” nevű tünemény, aminek az a jó tulajdonsága van, hogy a bizonyos folyamatok (kutatás-fejlesztés, építkezés, terhesség, növénytermesztés, stb) órákig tartanak. Azaz elindítod a feladatot, aztán órákat vársz, amíg valami lesz belőle. A leírás felhívja a figyelmedet rá, hogy nyugodtan otthagyhatod, elmehetsz iskolába, dolgozni, moziba, ebédelni, csak arra kell vigyázni, hogy nehogy túl hosszú időre hagyd ott őket, különben esetleg elpatkolnak a telepesek. Persze a játék haladna elvileg úgy is, ha kiléptem belőle, vagy ha lekapcsoltam a számítógépet, kivéve, hogy én nem vettem meg 20 dollárért, és ezért én nem léphetek ki belőle, különben elvész minden – illetve nem vész el, csak többet nem férek hozzá :) Csak áramszünet ne legyen!

Valahogy időről időre elkapnak olyan játékok, amik minden szabadidőmet felemésztik. Kisebb koromban a Lion King volt ilyen, aztán kicsit később jött a Super Mario-szakasz, meg a SNES-PC időszakban a sok más nintendós remekség, aztán a Final Fantasy-sorozat Mystic Quest, 3/6 és a 8, meg a Sims 2, az MSN mindenféle vackai, és most a Virtual Villagers. Nem baj, ez is el fog múlni. Például megnyerem, és akkor game over. (Feltéve, hogy meg lehet nyerni, persze.) Szóval időnként vannak ilyen időszakok, és mivel tudom, hogy milyen hatással vannak az önkontrollomra, ezért NEM fogom megvenni a Sims csomagot, bármilyen csábító is. Nem költök ötjegyű összeget arra, hogy hülyeségekkel lopjam az időmet. Hű.

Egyébként meg az időjárással is meggyűlt a bajom mostanság. Tegnap (?) vagy tegnapelőtt, szóval valamikor a napokban voltunk kinn a Skanzenben Pünkösdi Sokadalmat nézni, amivel persze nincs is semmi baj. A baj azzal van, hogy a neten feltüntetett közlekedési alternatíváknak vajmi kevés köze van a valósághoz, és a kocsi nélkül érkezőknek nem olyan egyszerű sem odajutni, sem pedig onnan haza. Ezt még kicsit szokni kell. Az meg már csak a hab volt a tortán, hogy felváltva áztunk ronggyá és sültünk meg, a párás, nehéz, meleg időben. Vagy napszúrást kaptam, vagy csak nagyon megülte a fejemet ez a trutymák idő, de tény, hogy mikor nagy nehezen hazavergődtünk, délután 5 körül, én lefeküdtem aludni. Ami már csak azért is figyelemreméltó, mert én ilyesmit SOHA nem teszek. (És soha nem volt szokásom hangsúlyosítás végett csupa nagybetűvel írni szavakat, vagy csupa dőlt betűvel, ezt csak azóta csinálom – sajnos – amióta Meg Cabot naplót fordítok. Bocsánat. Igyekszem leszokni róla.) És egyébként még azért is, mert fél kettő körül hajnalban felébredtem (amikor alapesetben aludni szoktam menni), és dolgoztam kicsit, vagy reggel hétig, amikor is újra lefeküdtem aludni, és aludtam délig, amivel viszont helyre is állt a normális életritmusom. De akkor is furcsa, kicsit még mindig el vagyok számolva a napokkal.

Másrészt ott tolt ki velem az időjárás, hogy bár csak pár órát töltöttem ma a szabadban (a részletekről majd később), félárnyékban többnyire, és mégis sikerült a lábszáramat megégetnie a napnak. Szóval most vastagon fedi a napozás utáni testápoló (ennél alkalmasabb hasonló célzatú kemikáliát nem tartunk itthon), és a testápoló alatt ráadásul nagyon nevetséges alakú piros foltjaim képződtek. A lábam ugyanis történetesen térd alatt levágott nadrágba volt csomagolva, illetve zokniba és edzőcipőbe, a két zokni természetesen nem volt egyforma hosszú, ráadásul a nevezett lábak még keresztbe is voltak téve. Szóval nevetséges, na. Az elkövetkező napokban kénytelen leszek hosszú szoknyát hordani.

A napra úgy kerültem ki, hogy elvileg építkezünk. Mintegy tizenöt éve egyfolytában, kisebb nagyobb megszakításokkal. Illetve van egy megszakított építkezésünk, amivel az elmúlt tizenöt évben gyakorlatilag semmi sem történt. Na most viszont éppen történik, és ideje volt már, hogy megtekintsem a tényállást. A tényállás megtekintéséhez pediglen az is hozzátartozott, hogy fel kellett másznom az eljövendő erkélyre, természetesen létrán (aminek az egyik lába egy téglával volt alátámasztva), kívülről, mint holmi elfuserált Rómeónak, és mire felszenvedtem magam, annyira örültem, hogy ott vagyok, hogy nem mertem lejönni, amikor pedig akartam volna, addigra nem volt létra. Pár órán keresztül nem. Az adott erkély pedig történetesen délnyugatra néz. És déltől fél négyig ültem odafenn. Kezemben egy jó kis horrorisztikus Virginia Andrews-regénnyel (tudom, hogy nem tesz jót a lelkiállapotomnak, tudom, hogy borzalmas, tudom, hogy nem kéne, de akkor is szórakoztat), és eszembe sem jutott az elég jelentős szélben, hogy akár meg is éghetek. Igen, most már tudom.

Továbbá arra is rájöttem, hogy a napokon belül kezdődő ScripzFrenzyre én nem fogok forgatókönyvet írni, ugyanis azt nem tudok (és nem is akarok), viszont felfogom egy amolyan nyári NaNo Lightnak, ami ugyan tök szabályellenes, de nekem elég kell(ene), hogy legyen arra, hogy befejezzem (nagyjából) a regényemet.

Ezen kívül meg még eszemben volt valami más is, de most fogalmam sincs róla, hogy mi lehetett, úgyhogy nem írom le :) Ez van. Kicsit szétszórt és fáradt vagyok, és közben eszembe jutott, de annyira nem érdekes igazából. Majd holnap. Vagy valamikor máskor. Vagy máskor sem. Mindegy. Szóval el kéne menni aludni, de lehet, hogy előbb még nézem majd éjfélkor a Kurt Browning jégrevüt a Dunatévén, de ez még nem biztos.

Addig is jóéjtet.

*a szerkesztő jegyzete: Khm. FarmVille.