#759

Úgy behúznék egy hatalmasat Poppynak. Aki nézett valaha is “Csengetett, Mylord?”-ot, az pontosan tudja, miről beszélek.

Kategória: Két mondat | Hozzászólás most!

2007.07.25.

Hát szóval itthon vagyok. Már vagy két napja. És imádom Londont. Igazán bírtam volna még maradni. Meg azt is elviseltem volna, hogyha nem késik egy órát a repülő. Meg ilyesmi. De jó volt.

És nagyon szívesen mesélnék mindenféle dolgokat – mert volt sok vicces, meg kalandos, meg izgalmas, meg jó -, de nem merem rászánni magam. Mert aztán leírom, elmesélem, és sutty, már nem is az enyém. Hanem már mindenkié. És kicsit önző szeretnék lenni. Kicsit még dédelgetni a kalandokat.*

Játszom a fotóimmal, a papírjaimmal, prospektusaimmal, tervezek. Album lesz belőlük.* Holnap délután talán majd végre összeszámolom, hogy nagyjából hány oldalt kell “építenem”. Rengeteg újságkivágásom van (újságkitépésem inkább, de ma este, itthon, ollóval finomítottam rajtuk. Tanulság, hogy SOHA nem szabad olló nélkül utazni.)

Repülőzni továbbra sem szeretek. A fülem tuti nem szeret.*

Mikor mehetek vissza?

(Igen, írok majd Harry Potter-dolgokat is. Meg mindent. De előbb még élvezkedem kicsit. Vagy sokat. Vagy valami.)

*a szerkesztő jegyzete: Azt hittem, hogy a “ha a dolgokat elmesélem, többé nem az enyémek” teóriám egészen új keletű. Ezek szerint nem annyira. És azt is hittem, hogy a fülem nem utálta mindig a repülést, hanem egyszer csak felvette ezt a rossz szokását, de ezek szerint ebben is tévedtem.

A londoni albumom pedig a költözés áldozatává vált, a fényképeimmel, újságkivágásaimmal, képeslapjaimmal és három London útikönyvemmel egyetemben, ezek voltak ugyanis ugyanabban a zacskóban. Azért még nem adtam fel a reményt.

Kategória: Mindennapok | Címke: | Hozzászólás most!

2007.07.17.

Némiképp elmúlt már éjfél, sőt, tulajdonképpen hajnali kettő is, de kicsit írni akarok, mielőtt lefekszem. A tengert megjártam, jó volt (bár némiképp nedves, sós, és szúrós-kavicsos), de erről majd később, majd máskor.

Most éppen nagyon lámpalázas vagyok, merthogy készülök egymagamban meghódítani Londont. Holnap reggellel kezdődően. Úgy csomagoltam, hogy tudom, hogy haza kell hoznom a Harry Potter and the Deathly Hallowst, mégpedig két példányban. És vélhetőleg már egy is nagy helyet fog foglalni. Még kicsit alkudozom magammal az ügyben, hogy a Nyúlkutya és a London – Útitárs kötet jöjjenek-e. Szeretném vinni mindkettőt, de az egyik még összepréselve is elég sok helyet foglal (és mondjuk a kézipoggyászban a kaja, a hátizsákban meg a Könyv elől veszi el a helyet) a másik pedig nehéz.

Ja igen, backpacker* leszek. :)

Meg HP-bulizni is fogok.

Meg ilyesmi.

És az egésztől meglehetős izgatottság vett rajtam erőt. Olyan ugrálós, pattogós, fogvacogós izgatottság. De azért jó. Csak ijesztő. Mikor pakoltam össze a pénzemet, akkor vettem észre, hogy a két évvel ezelőtti 20 fontos bankjegyeim tökre nem úgy néznek ki, mint amiket most vettem. És hogy úristen, most 80 fontom, ami régi, az nem érvényes? Az nagyon sok pénz! Szóval volt pánik. Aztán rájöttem, hogy Google is my friend, és beírtam, hogy “new 20 pound note”, és megoldódott a rejtély, miszerint idén március óta van új bankó, de a régit is elfogadják még, bár fokozatosan bevonják.

Útlevél, repülő- és buszjegy- és szállásfoglalásos papírok megvannak. Pénzem van. A listámon minden tétel kipipálva. Bár a pizsamát, helytakarékossági okokból egy hosszú pólóra cseréltem. A hosszú nadrágot kivettem, mert 20 fokban még nem kell kordnadrág. Lehet, hogy farmerban utazom inkább. Esernyőm van, és a táska tetejére tettem, hogy ha kell, meglegyen hamar, és ne kelljen bugyikkal beborítani a repteret.

Azt hiszem, tényleg kész vagyok mindennel. A gyomromban görcs van, a fejemben pedig álmosság. Az ölemben egy méltatlankodó macska, aki nem túl boldog tőle, hogy már megint elmegyek, pedig gyakorlatilag még haza se jöttem. Szegény cica.

Akartam írni Harry Potter-gondolatokat, de lehet, hogy azt majd inkább megejtem kintről. És akartam írni a nyaralásról, a HP5-ös filmről, a Jézus Krisztus Szupersztár előadásról, de majd inkább miután hazajöttem írok csak róluk. Ezekre már mind nincs időm ugyanis. Mindjárt fél három, és én fél hétkor kelek. Mert reggelizni kell, ennivalót kell csomagolni, hogy éhen ne haljak háromig, amíg be nem futok a szállásra.

Törülközőt vittem, ágyneműt adnak.

Jaj istenem, nagyon stresszes dolog ez a nyaralás…

Lehet, hogy inkább a kék hátizsákot viszem kézipoggyásznak. Az nagyobb és erősebb. És akkor jöhet a Nyúlkutya meg a London – útitárs, 163/806. Egyébként nem vagyok annyira perverz, hogy fejből tudjam a részlegem minden könyvének az árukódját, egyszerűen csak benne maradt a címke a könyvben, amikor beírattam a Füzetbe valamelyik kollégával.

A nyakkendőmet, a fehér térdzoknimat és a varázspálcámat is eltettem. Meglesz a jelmezem. És van elem a fényképezőgépben, és eltettem a tartalék memóriakártyát, de lehet, hogy azt mégsem viszem magammal.

Akkor még reggel dönteni kell a nadrágom hosszáról, a memóriakártyáról, a Nyúlkutyáról és a plusz egy útikönyvről (a Lonely Planet természetesen jön velem.) És átpakolok a kék hátizsákba.

Ez öt dolog, az megjegyzem, hogy öt dologra kell emlékeznem, és akkor addig idegeskedem, amíg eszembe nem jut mind az összes.

Ja igen, és nyomtatnom kell egy időjárás-előrejelzést, öt napra. Még szerencse, hogy öt napra megyek.

Jaj nekem, kívánjatok szerencsét! Olyan jó, hogy mindenki meg van róla győződve, hogy milyen talpraesett vagyok, és milyen klasszul fogom magam érezni, és hogy meghódítom Londont, de erre én majd csak utólag fogok rádöbbenni, hogy tényleg. Addig pedig marad a stressz.

*a szerkesztő jegyzete: Szeretném tudni, hogy csomagoltam akkoriban, miért esett ennyire nehezemre. Ugyanavval a hátizsákkal utazom azóta is, és szokott benne üres hely maradni. Pedig a Nyúlkutya is mindig jön, sőt, amióta van, azóta a laptop is.

Kategória: Mindennapok | Címke: , | Hozzászólás most!

2007.07.06.

Izg. Izg. Teljes harci készültség. Próbálom a bőröndöm tartalmát összevetni a listámmal. Nem megy, mert nincs meg. A lista. A bőrönd az előbb még megvolt.

Jujj.

Kategória: Mindennapok | Hozzászólás most!

2007.07.02.

Csak pár sor, fontos dolgok és kevésbé fontos dolgok.

A NaNo Light a.k.a. ScriptFrenzy csúfos kudarcba fulladt, és 15066 szónál ért a június 30. éjfél. Sebaj. Mármint persze baj, de valamelyest megbocsátható – közben kaptam másik munkát, sőt, gyakorlatilag év végéig be vagyok táblázva, de lehet, hogy inkább jövő év elejéig. Nem baj, előbb-utóbb ugye csak befejezem azért a magamét is… bár jobb szerettem volna még november előtt, hogy az igazi NaNoWriMóra az új ötletet írhassam meg. Kicsit már tapasztaltabban, több ésszel.

Ami a másik dolog, az az, hogy rájöttem: kóros nassoló vagyok. Miszerint nem a csokoládé a megoldás kulcsa, mint eddig hittem, mert ha nincs itthon csokoládé, akkor rájárok a hűtőszekrényben a kolbászra, a málnára, a sajtra is. Bármire, ami nassolható. Hm. (Kivéve az egészséges dolgokra. Arra minek?)

Harmadrészt, mivel rituális Harry Potter újraolvasásban vagyok, és mert a filmeket is próbálom buzgón újra megnézni, megállapításra jutottam. Többre is. Egy csomó olyan mondatot találtam már, amiken erőteljesen kaptam a homlokomhoz, hogy “tényleg!”, és ez jó. Mert tökjó. Ez csak igazolja a tényt, hogy a HP tizedik, de századik olvasásra is élvezhető. Bármennyire is trend legyen világszerte lekezelően nyilatkozni róla. Ami viszont kevésbé tetszik, az az, hogy megállapítottam egy nagyon jelentős különbséget a filmek és a könyvek között, ami nem egyszerűen az, hogy a könyvek jók, és a filmek nem. Ennél összetettebb a dolog. Míg a könyvek hosszúak, részletgazdagok, fantáziadósak és izgalmasak, öröm őket olvasni – és mivel próza, ezért nem követel sokszor irreális vizuális megjelenítést a fejemben -, addig a filmek szintén hosszúak, de halálosan unalmasak. Az első, a második és a negyedik is több, mint két és fél óra. A harmadik és az ötödik éppen csak tíz perc híján annyi. Ez bődületesen sok. És amíg az ember a könyvet időnként félreteszi, alszik kicsit, meg eszik, meg elmegy dolgozni, és pihen közben – igen, még akkor is, amikor először olvasok egy új kötetet, akkor is alszom közben. Na jó, a Tűz Serlegénél nem aludtam, a Főnix rendjét meg délelőtt kezdtem csak el, de a Félvér Hercegnél (igaz, az még spoiler-mentes időszak volt, a megjelenés előtt, tehát nem kockáztattam semmit) 10 fejezet után lefeküdtem aludni, és csak reggel folytattam. És van egy olyan gyanúm, hogy a Deathly Hallowsnál sem lesz ez másképpen, hiszen ha éjfélkor rá is tudnám tenni a mancsomat (ahogy persze nyilván nem tudom majd, csak kicsivel később), akkor is hullafáradt lennék 4-5 óra múltán. De inkább töltök 4-5 órát olvasással, mint filmnézéssel. Ami nem tud lekötni.

Mindegy, bízzunk benne, hogy az új film jó lesz. Eddig az lesz a legrövidebb (3 perccel veri az Azkabant, ami egyébként eddig a legjobban tetszett.)

További tanulság, hogy a csokoládéfagylalt, bodzás almalé és vajas pattogatott kukorica együttes, de legalábbis két órán belüli fogyasztása fokozottan ellenjavallott. Görcsöket okoz az ember alhasában. Kellemetlen típusúakat. Amik nem múlnak el attól, hogy nem figyelsz oda rá. (Na nem mintha velem fordult volna elő. De még megpróbálom kezelni egy bögre kakaóval. Esetleg kettővel. Ha az sem segít, akkor semmi.)

Kategória: Mindennapok | Hozzászólás most!