A fontos dolog
Ez egy blog. Ezért aztán végtelenül szubjektív, valamint arról szól, ahogyan a világ dolgait látom. Éppen aznap. Ebből értelemszerűen következik, hogy az itt olvasottakból messzemenő következtetéseket levonni lehet ugyan, de nem érdemes.
-
Keresgető
-
Én mindig mindennel
egyetértek,
és soha semmivel
sem értek egyet,
mert én önmagammal
is mindig
ellentétes véleményen
vagyok.- Kiss Ottó
Ti mondtátok
- poggi - Három történet
- Luca - Három történet
- Gombos Ildikó - Megvilág
- needmoreram - Folytatásosan
- Zoli - Megvilág
- poggi - Megvilág
- Zoli - Megvilág
- lsblk - Nahát
- poggi - #838
- lsblk - #838
-
Mostanában
nagyon buta lettem.
Körülbelül annyit értek a világból,
amennyit egy hangya ért belőlem.Mostanában csak remélem,
hogy a világ nem fog
a fejemre taposni.- Kiss Ottó
Olvasgató
-
Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget.- Siv Widerberg
Régiségek
- 2020 október (2)
- 2019 július (2)
- 2019 június (1)
- 2019 február (1)
- 2019 január (5)
- 2018 december (1)
- 2018 november (1)
- 2018 október (5)
- 2018 július (1)
- 2018 június (6)
- 2018 február (1)
- 2018 január (1)
- 2017 augusztus (1)
- 2017 június (1)
- 2017 március (2)
- 2017 február (1)
- 2017 január (2)
- 2016 október (1)
- 2016 szeptember (1)
- 2016 augusztus (3)
- 2016 július (3)
- 2016 június (4)
- 2016 május (2)
- 2016 február (2)
- 2016 január (1)
- 2015 május (1)
- 2015 március (8)
- 2015 február (4)
- 2014 április (1)
- 2014 március (3)
- 2014 február (1)
- 2014 január (17)
- 2013 december (9)
- 2013 november (6)
- 2013 október (5)
- 2013 augusztus (3)
- 2013 július (9)
- 2013 június (9)
- 2013 május (2)
- 2013 április (8)
- 2013 március (11)
- 2013 február (7)
- 2013 január (2)
- 2012 december (7)
- 2012 november (10)
- 2012 október (5)
- 2012 szeptember (18)
- 2012 augusztus (14)
- 2012 július (7)
- 2012 június (4)
- 2012 május (14)
- 2012 április (17)
- 2012 március (14)
- 2012 február (11)
- 2012 január (11)
- 2011 december (5)
- 2011 november (1)
- 2011 október (13)
- 2011 szeptember (16)
- 2011 augusztus (6)
- 2011 július (8)
- 2011 június (6)
- 2011 május (4)
- 2011 április (8)
- 2011 március (4)
- 2011 február (1)
- 2010 december (1)
- 2010 november (4)
- 2010 október (13)
- 2010 szeptember (11)
- 2010 augusztus (7)
- 2010 július (8)
- 2010 június (23)
- 2010 május (5)
- 2010 április (12)
- 2010 március (17)
- 2010 február (6)
- 2010 január (4)
- 2009 december (3)
- 2009 november (1)
- 2009 október (1)
- 2009 szeptember (2)
- 2009 augusztus (1)
- 2009 július (7)
- 2009 június (16)
- 2009 május (12)
- 2009 április (10)
- 2009 március (8)
- 2009 február (4)
- 2009 január (7)
- 2008 december (13)
- 2008 november (2)
- 2008 október (11)
- 2008 szeptember (14)
- 2008 augusztus (13)
- 2008 július (11)
- 2008 június (7)
- 2008 május (4)
- 2008 április (7)
- 2008 március (11)
- 2008 február (8)
- 2008 január (9)
- 2007 december (4)
- 2007 november (5)
- 2007 október (19)
- 2007 szeptember (6)
- 2007 augusztus (5)
- 2007 július (5)
- 2007 június (9)
- 2007 május (11)
- 2007 április (9)
- 2007 március (14)
- 2007 február (9)
- 2007 január (19)
- 2006 december (9)
- 2006 november (10)
- 2006 október (10)
- 2006 szeptember (25)
- 2006 augusztus (26)
- 2006 július (35)
- 2006 június (63)
- 2006 május (82)
- 2006 április (80)
- 2006 március (45)
- 2002 december (1)
-
Van egy klubunk,
Sten meg én vagyunk a klub,
de kettőhöz tartozni nem elég.
Néha levelet írok magamnak,
egy régi bélyeget ragasztok rá,
és bedobom a levélszekrényünkbe,
hogy a többiek azt higgyék,
van valakim, aki csak az enyém,
és akiről ők nem is tudnak.- Ingrid Sjöstrand
2007.10.30.
Alábbi dolgok vannak:
- Isteni jég volt ma reggel a pályán, úgyhogy le se akartam jönni. Elég kellemetlen izomlázam is van, de hát ez az élet rendje. Lehet, hogy mégsem megyek reggel újra?
- Valami nagyon ronda görcs költözött a gyomromba, úgyhogy aludnom kellene, ugyanis alig bírok ülni. Talán a fekvés jobb. Jól fel is van puffadva a hasam is. Jajnekem.
- Reggel eldöntöm, hogy megyek-e korcsolyázni (azt nem kell eldöntenem, hogy akarok-e, ugyanis akarok), és attól függően marad időm a N.T.H.-tel haladni és/vagy képeslapot gyártani. Mind a kettő sürgős.
És most megyek. Fájok. Jóéjt. (Egyébként is, holnap meg kell várnom az éjfelet, ugyanis akkor kell elkezdeni írni. Jujj, de izgi! :)
2007.10.28.
Pár évvel ezelőtt elképzelni sem tudtam volna, hogy sportközvetítést nézzek a tévében, mégis megtörtént, sőt, rendszeressé vált. Talán, ha ezt akkor megmondja nekem valaki, jól kiröhögöm saját magamat, de esetleg hajlandó lettem volna elhinni. Azt viszont soha nem gondoltam volna, még legvadabb rémálmaimban sem, hogy valaha is a sportközvetítés nélkül – mivel ahhoz nem férek hozzá – a pontszámokat fogom bámulni az interneten. Bizony, két- és háromjegyű, két tizedesjeggyel bíró számok láttán vagyok képes örömujjongásban, pfujogásban, tapsikolásban és ugrándozásban kitörni. Még szerencse, hogy eddig sem gondolta senki, hogy normális vagyok, akkor ugyanis most egy világ omlott volna össze bennük.
Ami még perverzebb, az az, hogy a pontozólapokat is jó alaposan áttanulmányozom :) Akárhogy is nézzük, kicsit beteges…
Gondolkoztam, hogy akarok-e írni azokról a dolgokról, amik a fejemben járnak, de nem akarok. A Főszerkesztő Úr meg rágja a fülemet, hogy adjam már le a cikkemet, de nem tudom, mit is írhatnék. Egyszerűen annyira lerombolódott a munkamorálom, hogy nem is nagyon tudom, mivel foglalkozzam. Egyszerűen nem érdekel az egész. Szörnyű dolog ezzel szembesülni, hogy a szerelemből végzett munkámból egyszercsak eltűnt a szerelem. Tudom én, hogy van egy olyan rossz tulajdonsága, hogy elmúlik – mármint a szerelemnek -, de nem tudtam, hogy ennyire hirtelen. Persze ez hülyeség, mert egyetlen pasinak se nézném el azt, amit már itt mind lenyeltem. Na, hát ezért nem akarok itthon is ezzel foglalkozni.
De legalább támadt közben egy cikk-ötletem. Legfeljebb nem tetszik majd a főszerknek, és rájön, hogy mégsem akarja, hogy írjak az ő újságjába. Nem is csodálnám. Van ilyen.*
*a szerkesztő jegyzete: Tudjuk-e, honnan való az idézet?
2007.10.26.
Mind a NaNo, mint a NTH terén a szokásos nullás előrehaladást produkáltam. Viszont voltam korcsolyázni. Na? Oké, belátom, elég közepes egyenleg, de hát ez van. Erőtlen, jelleg- és jellemtelen munkakerülő vagyok. Tudom. Mondták már. De persze tudtam azelőtt is. Mégis. Na.
Mindegy, a lényeg az, hogy voltam jégen. Nem mondom, hogy maradéktalanul nagy élmény volt, mert hazudni ugye csúnya dolog. De odafele menni, korival a hátamon, az nagyon jó volt. És átöltözni és kimenni a jégre szintén. A többire viszont egyelőre nem tudok sok jót mondani.
A jég borzalmas. Hepék és hupák, bár főleg hupák, hatalmas mennyiségben. Továbbá voltak gödrök is, amikben állt a víz. A zene hangos volt és idegesítő, és egy nagyon idétlen DJ-t szerváltak az eseményre, aki vagy százszor elszavalta, hogy ő most honnan brekeg éppen. Ez – a brekegés – egyébként nincs kizárva. Mindenesetre idegesített. Ráadásul a pálya kétharmada még le volt zárva. És ehhez képest nagyon sokan voltak. Ráadásul olyan menő-típusok. Akik ezerrel száguldoznak fel-alá a pályán, amivel semmi bajom, hogyha nekik ez a jó. Azzal viszont igenis van bajom, hogy élő akadálypályának (bár lehet, hogy élettelennek) tekintik a másik korcsolyázókat, és össze-vissza bevágnak eléjük, mögéjük, vagy teszem azt, beléjük ütköznek, vagy odébb lökdösik őket. Vagy engem. Ez nagyon is zavar. Én abszolúte belátó vagyok, hogy nekik ez a jó, de ha én mindent megteszek, hogy ne zavarjak másokat, akkor mások is megtehetnének mindent (vagy legalább valamit), hogy ne zavarjanak engem. Ugyanis a pálya csak abban a pillanatban az enyém, amikor egyedül vagyok kinn. Amikor ötvenen vannak kinn, akkor mind az ötvenünké. De néha az a rossz érzésem támadt, hogy rajtam kívül senki nem aggódik a többiek miatt. Ez pedig igen kellemetlenül érint.
De csúnya dolog lenne csupán ezekre a körülményekre fogni, hogy alig voltam kinn egy órát, és lejöttem. Ugyanis volt több másik ok is, amikről inkább én tehetek, mint bárki más. Sötét volt, és hülyén villogtak a lámpák, én pedig alig láttam, ami tökéletes jégen sem segít sokat, de ilyen göcsörtösön végképp nem. Ráadásul nagyon is elpuhult az izomzatom a hosszú nyár alatt, főleg a bokám és a derekam ért hamar a tűrőképessége végére. Úgyhogy egy órát töltöttem csak kinn, miközben megerősödött bennem az elhatározás, hogy maradok a délelőtti korcsolyázásnál, amikor világos van, és amikor hétköznap még tömeg sincsen.
Holnap pedig talán folytatom a takarítást, még a színház előtt.
#769
A sok-sok évnyi aggódás után most kipróbálom, hogy nem foglalkozom vele, hogy mi történik a világ rajtam kívül eső részével. Könnyebben megy, mint gondoltam.