#770

Fáj a gyomrom. Szeretném, ha reggelre megjavulna.

Kategória: Két mondat | Hozzászólás most!

2007.10.30.

Alábbi dolgok vannak:

  • Isteni jég volt ma reggel a pályán, úgyhogy le se akartam jönni. Elég kellemetlen izomlázam is van, de hát ez az élet rendje. Lehet, hogy mégsem megyek reggel újra?
  • Valami nagyon ronda görcs költözött a gyomromba, úgyhogy aludnom kellene, ugyanis alig bírok ülni. Talán a fekvés jobb. Jól fel is van puffadva a hasam is. Jajnekem.
  • Reggel eldöntöm, hogy megyek-e korcsolyázni (azt nem kell eldöntenem, hogy akarok-e, ugyanis akarok), és attól függően marad időm a N.T.H.-tel haladni és/vagy képeslapot gyártani. Mind a kettő sürgős.

És most megyek. Fájok. Jóéjt. (Egyébként is, holnap meg kell várnom az éjfelet, ugyanis akkor kell elkezdeni írni. Jujj, de izgi! :)

Kategória: Mindennapok | Hozzászólás most!

2007.10.28.

Pár évvel ezelőtt elképzelni sem tudtam volna, hogy sportközvetítést nézzek a tévében, mégis megtörtént, sőt, rendszeressé vált. Talán, ha ezt akkor megmondja nekem valaki, jól kiröhögöm saját magamat, de esetleg hajlandó lettem volna elhinni. Azt viszont soha nem gondoltam volna, még legvadabb rémálmaimban sem, hogy valaha is a sportközvetítés nélkül – mivel ahhoz nem férek hozzá – a pontszámokat fogom bámulni az interneten. Bizony, két- és háromjegyű, két tizedesjeggyel bíró számok láttán vagyok képes örömujjongásban, pfujogásban, tapsikolásban és ugrándozásban kitörni. Még szerencse, hogy eddig sem gondolta senki, hogy normális vagyok, akkor ugyanis most egy világ omlott volna össze bennük.

Ami még perverzebb, az az, hogy a pontozólapokat is jó alaposan áttanulmányozom :) Akárhogy is nézzük, kicsit beteges…

Gondolkoztam, hogy akarok-e írni azokról a dolgokról, amik a fejemben járnak, de nem akarok. A Főszerkesztő Úr meg rágja a fülemet, hogy adjam már le a cikkemet, de nem tudom, mit is írhatnék. Egyszerűen annyira lerombolódott a munkamorálom, hogy nem is nagyon tudom, mivel foglalkozzam. Egyszerűen nem érdekel az egész. Szörnyű dolog ezzel szembesülni, hogy a szerelemből végzett munkámból egyszercsak eltűnt a szerelem. Tudom én, hogy van egy olyan rossz tulajdonsága, hogy elmúlik – mármint a szerelemnek -, de nem tudtam, hogy ennyire hirtelen. Persze ez hülyeség, mert egyetlen pasinak se nézném el azt, amit már itt mind lenyeltem. Na, hát ezért nem akarok itthon is ezzel foglalkozni.

De legalább támadt közben egy cikk-ötletem. Legfeljebb nem tetszik majd a főszerknek, és rájön, hogy mégsem akarja, hogy írjak az ő újságjába. Nem is csodálnám. Van ilyen.*

*a szerkesztő jegyzete: Tudjuk-e, honnan való az idézet?

Kategória: Mindennapok | Címke: | Hozzászólás most!

2007.10.26.

Mind a NaNo, mint a NTH terén a szokásos nullás előrehaladást produkáltam. Viszont voltam korcsolyázni. Na? Oké, belátom, elég közepes egyenleg, de hát ez van. Erőtlen, jelleg- és jellemtelen munkakerülő vagyok. Tudom. Mondták már. De persze tudtam azelőtt is. Mégis. Na.

Mindegy, a lényeg az, hogy voltam jégen. Nem mondom, hogy maradéktalanul nagy élmény volt, mert hazudni ugye csúnya dolog. De odafele menni, korival a hátamon, az nagyon jó volt. És átöltözni és kimenni a jégre szintén. A többire viszont egyelőre nem tudok sok jót mondani.

A jég borzalmas. Hepék és hupák, bár főleg hupák, hatalmas mennyiségben. Továbbá voltak gödrök is, amikben állt a víz. A zene hangos volt és idegesítő, és egy nagyon idétlen DJ-t szerváltak az eseményre, aki vagy százszor elszavalta, hogy ő most honnan brekeg éppen. Ez – a brekegés – egyébként nincs kizárva. Mindenesetre idegesített. Ráadásul a pálya kétharmada még le volt zárva. És ehhez képest nagyon sokan voltak. Ráadásul olyan menő-típusok. Akik ezerrel száguldoznak fel-alá a pályán, amivel semmi bajom, hogyha nekik ez a jó. Azzal viszont igenis van bajom, hogy élő akadálypályának (bár lehet, hogy élettelennek) tekintik a másik korcsolyázókat, és össze-vissza bevágnak eléjük, mögéjük, vagy teszem azt, beléjük ütköznek, vagy odébb lökdösik őket. Vagy engem. Ez nagyon is zavar. Én abszolúte belátó vagyok, hogy nekik ez a jó, de ha én mindent megteszek, hogy ne zavarjak másokat, akkor mások is megtehetnének mindent (vagy legalább valamit), hogy ne zavarjanak engem. Ugyanis a pálya csak abban a pillanatban az enyém, amikor egyedül vagyok kinn. Amikor ötvenen vannak kinn, akkor mind az ötvenünké. De néha az a rossz érzésem támadt, hogy rajtam kívül senki nem aggódik a többiek miatt. Ez pedig igen kellemetlenül érint.

De csúnya dolog lenne csupán ezekre a körülményekre fogni, hogy alig voltam kinn egy órát, és lejöttem. Ugyanis volt több másik ok is, amikről inkább én tehetek, mint bárki más. Sötét volt, és hülyén villogtak a lámpák, én pedig alig láttam, ami tökéletes jégen sem segít sokat, de ilyen göcsörtösön végképp nem. Ráadásul nagyon is elpuhult az izomzatom a hosszú nyár alatt, főleg a bokám és a derekam ért hamar a tűrőképessége végére. Úgyhogy egy órát töltöttem csak kinn, miközben megerősödött bennem az elhatározás, hogy maradok a délelőtti korcsolyázásnál, amikor világos van, és amikor hétköznap még tömeg sincsen.

Holnap pedig talán folytatom a takarítást, még a színház előtt.

Kategória: Mindennapok | Hozzászólás most!

#769

A sok-sok évnyi aggódás után most kipróbálom, hogy nem foglalkozom vele, hogy mi történik a világ rajtam kívül eső részével. Könnyebben megy, mint gondoltam.

Kategória: Két mondat | Hozzászólás most!

2007.10.25.

NTH holtpontra érkezett. Állapotában 48 órája nem állt már be változás. Azok a jelenleg “ideiglenes” és favágó megoldások, amik vannak, a lustaságomnak köszönhetően rövidesen állandósulni fognak, ahogyan az már ilyen esetekben korábban számtalanszor megtörtént. Szóval elég fontos volna, hogy holnap reggelre megembereljem magam, és megpróbáljak a végére járni – mégpedig úgy, hogy legyen még időm kicsit embereket meglátogatni is, mielőtt kinyit a Pálya. Ami remélhetőleg és várhatólag mintegy tizenkilenc és fél óra múlva, holnap délután 6 órakor esedékes. És addigra én ott akarok lenni. Ez van.

Egyébként említettem már, hogy bontják a fejünk fölött a boltot? És hogy mi közben nem zárunk be? Halálizgalmas, ugyanis az egyszervolt ajtóink megszűntek üzemelni, falakat törtek át, és bár eddig azt hittem, hogy ismerem a munkahelyemet, most kiderült, hogy fogalmam sincs róla, mi hol van, és elveszett lélekként bolyongok az újonnan kialakult labirintusban. Az egyetlen relatíve jó aspektusa az a dolognak, hogy engem annyira nem ráz meg, mint a többieket, akik nincsenek ahhoz szoktatva, hogy egy építkezés kellős közepén lakjanak, koszos és poros szerszámokat, vödröket és kábeleket kerülgessenek, létrák elől térjenek ki (mert a létrák tudnak szaladni), és esetlegesen pár négyzetméter gipszkarton eshet a fejükre, ha nem vigyáznak. Hajh, nekem ez már meg se kottyan, évekig éltünk ilyen környezetben, leszámítva a gipszkartont.

Említettem már, hogy a lakásban él velünk egy fűrészgép? És néha megosztja a szobáját egy betonkeverővel?

Tulajdonképp ez az egész nem vicces. Túl sok vicceset nem találok mostanában az életemben. És most még a “ha olvasok, jól érzem magam”-elv sem érvényesül, mert nem tudok tisztességesen olvasni, mert nem köt le semmi. Dacára annak, hogy elővettem A két Lottit. Tanulmányozni. Írástechnikailag és ikerileg is. Meg amolyan ‘comfort reading’-nek. De nem segít sokat. Szegény mindkét Lotti. És szegény én.

Kicsit szánalmasnak érzem, hogy a mai napom fénypontját az jelentette, hogy visszaküldhettem a központnak pár doboz DVD-t. Nem vagyok egészen elégedett a dolgaim jelenlegi állásával.

Tényleg csak abban bírok bízni, hogy holnap, mikor végre kinn leszek a jégen (bár aggódom, hogy most messze nem leszek egyedül), kicsit kitisztul a fejem. Csak olyan furcsa érzéseim vannak. Valahol, halványan emlékszem rá, hogy tavaly milyen érzelmi pluszt tudott nyújtani egy Pályán töltött délelőtt, de már nem vagyok benne biztos, hogy tényleg így volt-e, vagy én élem csak bele magam túlságosan is, és hogy csak az emlékeim megszépültek-e. Nem tudom, de remélem, holnap ilyenkorra tudni fogom.

Persze, ez az egész korcsolyázás mit sem számít. Mert D.B. közölte velem a múltkor, hogy ő ennek az egész mániának még másfél évet ad. Szóval szerinte még a következő évad végéig húzom. És most eltekintve attól, hogy hülye lennék pont az Olimpia előtti évadban abbahagyni, de eléggé elrontotta a kedvemet. Mert azért nem túl kedves dolog ilyesmit mondani, még akkor sem, hogyha komolyan is gondolja. És pláne nem szép dolog elrontani valakinek az örömét – azt, ami pedig már eddig is rengeteget nyújtott neki. Persze hiába okos ember D.B., mert sok mindenről nem tud, és persze bár valahol jó is, hogy fogalma sincs róla, milyen pillanatomban találtam rá akkor tavaly januárban az EB-re…

És akkor ezt a mondatot most nem fejezem be, mert:

  • nincs kedvem
  • elfelejtettem, hogy mit akartam írni
  • nem tartozik senkire
  • nem tudtam belőle nyelvtanilag helyesen kikeveredni
  • egyéb magyarázat.

Mindenki kiválaszthatja a neki szimpatikusat.

Kategória: Mindennapok | Címke: | Hozzászólás most!

#768

Ez a szakadó eső kifejezetten szemétség. Hogy fog így holnap este kinyitni a jégpálya?

Kategória: Két mondat | Hozzászólás most!