2007.10.23.

Nos, a napot valóban a lakásba bezárva töltöttem, megfélemlítetten. Nem vagyok boldog attól sem, hogy majd holnap ki kell dugnom az orromat a rideg valóságba, de annyi baj legyen – szokás szerint ez sem kívánságműsor.

Ami a Nagyszabású Takarítási Hadműveletet illeti, az avatatlan szemlélő azt hihetné (ha beengedném, vagy éppenséggel tegnap beengedtem volna a privát territóriumomra), hogy míg tegnap ilyenkor a régió csupán nagyon elhanyagolt dzsungel képét mutatta, ma már inkább emlékeztetett atomtámadás sújtotta területre. A laikus szemlélő, mint amúgy is oly sokszor, természetesen jelen esetben is tévedne. Való igaz, hogy első ránézésre a felfordulás talán felülmúlja a tegnapit. De tény, hogy több nagy fekete zsáknyi szemetet kidobtam már, és hihetetlen mennyiségű macskapisis és/vagy szennyes ruhát lehordtam – igaz, hogy ennek egyeneságú folyományaként a mosógép, mint olyan, gyakorlatilag eltűnt a halmok között. Jobban mondva alatt. De ez csak részletkérdés.

Hasonlóképp hihetetlen tény, hogy a feljáró felé eső harmadon már látszik a szőnyeg. Elvileg kék, de a kék színe még nem igazán jelent meg. Ehhez azt hiszem, minimum drótkefére és porszívóra lesz szükség. Első kísérleti elemzéseim alapján haj, fűrészpor és a macska fogainak és karmainak tulajdonítható papírcafatok képzik a fő takaróréteget. Ez már csak azért is jó, mert a fűrészpor eredete mindenképp csak egér lehet, egerem pedig emlékeim szerint nem volt tavaly december óta.

A másik tény, ami hihetetlen (és kissé szégyenletes is), hogy itt bizony nem történt tisztességgel takarítás azóta, hogy dolgozni kezdtem. Illetve azt azt megelőző karácsony óta. Ami pedig kis híján két esztendővel ezelőtt történt. Az egyetlen jó dolog ebben a rettenetben az, hogy azóta sokkal kevésbé ragaszkodom a dolgaimhoz, és a nagyon nagy részüktől könnyedén meg tudok válni. És ma is nagy élvezettel dobáltam ki mindenféle vackokat. És így lesz ez holnap és holnapután is munka után.

Új helyre került a számítógép is. Kicsit luxusnak tűnt, hogy két asztalt is tartsak, dacára annak, hogy a.) már iskoláskoromban sem tanultam asztalnál (bár persze másutt se nagyon) b.) nem vagyok már iskolás, és c.) a közeljövőben nem is várható és nem is tervezem, hogy az legyek. Szóval a gépem átkerült másik asztalra, és amint az egyszervolt gépasztalt kiszabadítom az azt beborító takarók, vacakok, és tisztán tartandó dolgok alól, le fogom vinni azt is a földszintre, esetleg át a másik szobába. A raktárba. A leselejtezett játékok és a fűrészgép meg a betonkeverő mellé. Bizony.

Igazából az egyetlen komoly nehézséget már akkor is tudtam, amikor nagyon régóta nem volt már kedvem nekikezdeni a takarításnak. Ugyanis a minimális helyen is, ahol tartózkodom (nevezetesen 2×4 méter 1,5 méter belmagassággal) minden négyzetcentiméteren könyvtornyok magasodnak. Amikor nyolc évvel ezelőtt ideköltöztünk, akkor is több, mint 80 dobozra rúgott a könyvek mennyisége. Ami persze remek dolog. Igazán klassz dolog ennyi könyvvel együtt élni. Komolyan. Csak nagyon nem praktikus. Szóval amint végeztem a kosszal és a lehető legtöbb helyet felszabadítottam, továbbá a ruhákat szétválogattam a “kell”, a “most nem kell” és az “egyáltalán nem kell” kategóriákra, és eszerint rendre a jól elérhető és a nehezen elérhető szekrényekbe, illetve minőségtől függően a kukába vagy a vöröskeresztnek száműztem, akkor jön majd a könyvek szétválogatása. Valószínűleg a “kell”, “kellhet még” és “nem kell” kategóriákba, amiből a harmadikat “eladható”, “elajándékozható” és “eladományozható” alcsoportokra fogom bontani.

Jut eszembe, kellene valamit kezdeni azokkal a másolt DVD-kkel (amik nekem természetesen nincsenek, hiszen az ilyesmi illegális), amiket később, mikor már nem voltak olyan hihetetlenül drágák, beszereztem legálisan is. Nincs szükségem ennyi dupla példányra. De azt lehet, hogy azokat egyszerűen elajándékozom.

Ez az egész halálosan unalmas, ugye? Nem baj. Engem most ez foglalkoztat. És örülök annak is, hogy csaknem egy fél négyzetmétert sikerült, illetve majd sikerülni fog felszabadítani, és mivel összesen is elég kicsi területtel gazdálkodhatom, ez elég jelentős fejlődést jelent majd. Még az is lehet, hogy a macska kosarát is elő fogom keresni, ugyanis lesz neki hely. Bár nem hiszem, hogy abban akarna tanyázni, amikor ott az ágyam. Mindegy, olyan pici ez a tér, hogy nem szabad semmiképp sem tovább osztani. Úgyhogy ennek jegyében holnap délután fel fogom számolni a polc alatti, az ágy és polc közötti, és az ágy alatti (hűha) tenyészeteket. Annyira nem lehetnek rettenetesek, mint ami a számítógép alatt és körül volt, ugyanis még ha az alvást beleszámoljuk sem töltök ott annyi időt, mint itt.

Igazából az olyan dolgokat, amikre nincs már szükségem, szívbaj nélkül kidobálom. A komoly gondot azok a dolgok jelentik, amik nem az enyémek. De majd valamit azokkal is kezdek. Például dobozba teszem. :)

A nap fegyverténye az, hogy sikerült belekezdenem, és a látszattal ellentétben jelentős haladást elérnem. És megvan bennem az Elszántság és az Eltökéltség is, hogy holnap folytassam. Úgyhogy most megyek, és megágyazok (van tiszta ágyneműm), és alszom. Szükségem van a pihenésre, már csak azért is, mert holnap dolgozni kell, és szombaton – még ha önhibámon részint kívül is – igen gyászos teljesítményt nyújtottam. És kompenzálnom kell. Ugye. Nyilván.

Hm. Mikor fogok vajon fotókat csináltatni?