2007.10.25.

NTH holtpontra érkezett. Állapotában 48 órája nem állt már be változás. Azok a jelenleg “ideiglenes” és favágó megoldások, amik vannak, a lustaságomnak köszönhetően rövidesen állandósulni fognak, ahogyan az már ilyen esetekben korábban számtalanszor megtörtént. Szóval elég fontos volna, hogy holnap reggelre megembereljem magam, és megpróbáljak a végére járni – mégpedig úgy, hogy legyen még időm kicsit embereket meglátogatni is, mielőtt kinyit a Pálya. Ami remélhetőleg és várhatólag mintegy tizenkilenc és fél óra múlva, holnap délután 6 órakor esedékes. És addigra én ott akarok lenni. Ez van.

Egyébként említettem már, hogy bontják a fejünk fölött a boltot? És hogy mi közben nem zárunk be? Halálizgalmas, ugyanis az egyszervolt ajtóink megszűntek üzemelni, falakat törtek át, és bár eddig azt hittem, hogy ismerem a munkahelyemet, most kiderült, hogy fogalmam sincs róla, mi hol van, és elveszett lélekként bolyongok az újonnan kialakult labirintusban. Az egyetlen relatíve jó aspektusa az a dolognak, hogy engem annyira nem ráz meg, mint a többieket, akik nincsenek ahhoz szoktatva, hogy egy építkezés kellős közepén lakjanak, koszos és poros szerszámokat, vödröket és kábeleket kerülgessenek, létrák elől térjenek ki (mert a létrák tudnak szaladni), és esetlegesen pár négyzetméter gipszkarton eshet a fejükre, ha nem vigyáznak. Hajh, nekem ez már meg se kottyan, évekig éltünk ilyen környezetben, leszámítva a gipszkartont.

Említettem már, hogy a lakásban él velünk egy fűrészgép? És néha megosztja a szobáját egy betonkeverővel?

Tulajdonképp ez az egész nem vicces. Túl sok vicceset nem találok mostanában az életemben. És most még a “ha olvasok, jól érzem magam”-elv sem érvényesül, mert nem tudok tisztességesen olvasni, mert nem köt le semmi. Dacára annak, hogy elővettem A két Lottit. Tanulmányozni. Írástechnikailag és ikerileg is. Meg amolyan ‘comfort reading’-nek. De nem segít sokat. Szegény mindkét Lotti. És szegény én.

Kicsit szánalmasnak érzem, hogy a mai napom fénypontját az jelentette, hogy visszaküldhettem a központnak pár doboz DVD-t. Nem vagyok egészen elégedett a dolgaim jelenlegi állásával.

Tényleg csak abban bírok bízni, hogy holnap, mikor végre kinn leszek a jégen (bár aggódom, hogy most messze nem leszek egyedül), kicsit kitisztul a fejem. Csak olyan furcsa érzéseim vannak. Valahol, halványan emlékszem rá, hogy tavaly milyen érzelmi pluszt tudott nyújtani egy Pályán töltött délelőtt, de már nem vagyok benne biztos, hogy tényleg így volt-e, vagy én élem csak bele magam túlságosan is, és hogy csak az emlékeim megszépültek-e. Nem tudom, de remélem, holnap ilyenkorra tudni fogom.

Persze, ez az egész korcsolyázás mit sem számít. Mert D.B. közölte velem a múltkor, hogy ő ennek az egész mániának még másfél évet ad. Szóval szerinte még a következő évad végéig húzom. És most eltekintve attól, hogy hülye lennék pont az Olimpia előtti évadban abbahagyni, de eléggé elrontotta a kedvemet. Mert azért nem túl kedves dolog ilyesmit mondani, még akkor sem, hogyha komolyan is gondolja. És pláne nem szép dolog elrontani valakinek az örömét – azt, ami pedig már eddig is rengeteget nyújtott neki. Persze hiába okos ember D.B., mert sok mindenről nem tud, és persze bár valahol jó is, hogy fogalma sincs róla, milyen pillanatomban találtam rá akkor tavaly januárban az EB-re…

És akkor ezt a mondatot most nem fejezem be, mert:

  • nincs kedvem
  • elfelejtettem, hogy mit akartam írni
  • nem tartozik senkire
  • nem tudtam belőle nyelvtanilag helyesen kikeveredni
  • egyéb magyarázat.

Mindenki kiválaszthatja a neki szimpatikusat.

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .