A fontos dolog
Ez egy blog. Ezért aztán végtelenül szubjektív, valamint arról szól, ahogyan a világ dolgait látom. Éppen aznap. Ebből értelemszerűen következik, hogy az itt olvasottakból messzemenő következtetéseket levonni lehet ugyan, de nem érdemes.
-
Keresgető
-
Én mindig mindennel
egyetértek,
és soha semmivel
sem értek egyet,
mert én önmagammal
is mindig
ellentétes véleményen
vagyok.- Kiss Ottó
Ti mondtátok
- poggi - Három történet
- Luca - Három történet
- Gombos Ildikó - Megvilág
- needmoreram - Folytatásosan
- Zoli - Megvilág
- poggi - Megvilág
- Zoli - Megvilág
- lsblk - Nahát
- poggi - #838
- lsblk - #838
-
Mostanában
nagyon buta lettem.
Körülbelül annyit értek a világból,
amennyit egy hangya ért belőlem.Mostanában csak remélem,
hogy a világ nem fog
a fejemre taposni.- Kiss Ottó
Olvasgató
-
Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget.- Siv Widerberg
Régiségek
- 2020 október (2)
- 2019 július (2)
- 2019 június (1)
- 2019 február (1)
- 2019 január (5)
- 2018 december (1)
- 2018 november (1)
- 2018 október (5)
- 2018 július (1)
- 2018 június (6)
- 2018 február (1)
- 2018 január (1)
- 2017 augusztus (1)
- 2017 június (1)
- 2017 március (2)
- 2017 február (1)
- 2017 január (2)
- 2016 október (1)
- 2016 szeptember (1)
- 2016 augusztus (3)
- 2016 július (3)
- 2016 június (4)
- 2016 május (2)
- 2016 február (2)
- 2016 január (1)
- 2015 május (1)
- 2015 március (8)
- 2015 február (4)
- 2014 április (1)
- 2014 március (3)
- 2014 február (1)
- 2014 január (17)
- 2013 december (9)
- 2013 november (6)
- 2013 október (5)
- 2013 augusztus (3)
- 2013 július (9)
- 2013 június (9)
- 2013 május (2)
- 2013 április (8)
- 2013 március (11)
- 2013 február (7)
- 2013 január (2)
- 2012 december (7)
- 2012 november (10)
- 2012 október (5)
- 2012 szeptember (18)
- 2012 augusztus (14)
- 2012 július (7)
- 2012 június (4)
- 2012 május (14)
- 2012 április (17)
- 2012 március (14)
- 2012 február (11)
- 2012 január (11)
- 2011 december (5)
- 2011 november (1)
- 2011 október (13)
- 2011 szeptember (16)
- 2011 augusztus (6)
- 2011 július (8)
- 2011 június (6)
- 2011 május (4)
- 2011 április (8)
- 2011 március (4)
- 2011 február (1)
- 2010 december (1)
- 2010 november (4)
- 2010 október (13)
- 2010 szeptember (11)
- 2010 augusztus (7)
- 2010 július (8)
- 2010 június (23)
- 2010 május (5)
- 2010 április (12)
- 2010 március (17)
- 2010 február (6)
- 2010 január (4)
- 2009 december (3)
- 2009 november (1)
- 2009 október (1)
- 2009 szeptember (2)
- 2009 augusztus (1)
- 2009 július (7)
- 2009 június (16)
- 2009 május (12)
- 2009 április (10)
- 2009 március (8)
- 2009 február (4)
- 2009 január (7)
- 2008 december (13)
- 2008 november (2)
- 2008 október (11)
- 2008 szeptember (14)
- 2008 augusztus (13)
- 2008 július (11)
- 2008 június (7)
- 2008 május (4)
- 2008 április (7)
- 2008 március (11)
- 2008 február (8)
- 2008 január (9)
- 2007 december (4)
- 2007 november (5)
- 2007 október (19)
- 2007 szeptember (6)
- 2007 augusztus (5)
- 2007 július (5)
- 2007 június (9)
- 2007 május (11)
- 2007 április (9)
- 2007 március (14)
- 2007 február (9)
- 2007 január (19)
- 2006 december (9)
- 2006 november (10)
- 2006 október (10)
- 2006 szeptember (25)
- 2006 augusztus (26)
- 2006 július (35)
- 2006 június (63)
- 2006 május (82)
- 2006 április (80)
- 2006 március (45)
- 2002 december (1)
-
Van egy klubunk,
Sten meg én vagyunk a klub,
de kettőhöz tartozni nem elég.
Néha levelet írok magamnak,
egy régi bélyeget ragasztok rá,
és bedobom a levélszekrényünkbe,
hogy a többiek azt higgyék,
van valakim, aki csak az enyém,
és akiről ők nem is tudnak.- Ingrid Sjöstrand
#771
Ha korcsolyaversenyző lennék, minden évben Paul Simon lenne a gálaprogramom. Egyik évben dögös, a következőben meg mondjuk lírai.
2007.11.08.
Jó ideje a mai volt az első relatíve normális és jó napom. Össze-vissza vannak zaklatva a napjaim, borzalmasan alszom, borzalmasan és alkalmatlan időkben ébredek, és állandóan bőghetnékem van. Király.
Mindenesetre ma jó volt, és ez is valami. Találtam módját annak, hogy ne csak a pontokat nézzem a Grand Prix-sorozatban, hanem magát a versenyt is. Még fel is tudom venni. Bár előbb-utóbb majd fizetni is kell érte, de annyi baj legyen. A korcsolya ér nekem annyit. Azt hiszem. 15 dollár 30 napra nem tűnik nagyon rossz üzletnek, de majd még a jövő hétig meggondolom.
Korcsolyázni voltam reggel, aztán kora délután korcsolyát néztem, és kicsit még regényt is írtam. Próbálom ledolgozni a lemaradásaimat, ugyanis most két napig nem nyúltam hozzá. Illetve de, két nap alatt öt szót sikerült hozzáadni a kész műhöz. Heh. Most nagyjából 4000 szó lemaradásban vagyok ahhoz képest, ahol tartanom kellene, de majd kicsit rákapcsolok. Azt hiszem.
A jégen egyre jobban érzem magam. Igaz, ma nagyjából olyan jég volt, mint tavaly, de az első alkalom óta mindig isteni volt. Sima, tiszta, száraz. Hát, ma nem, de annyi baj legyen. Az első alkalom, amint arról be is számoltam, tragikus volt, de a második alkalom közepe táján elkezdtem újra megtalálni az egyensúlyomat, és újra keresgélem az éleimet. Tettem pár megfigyelést, amik első sorban arra vonatkoznak, hogy nagyon gyenge a bokám. Hát majd most megerősödik. Újfent elveszett a jobb külső élem, úgyhogy buzgón keresgélem. Egyelőre csak annyit tudok róla, hogy nagyon messze van a belsőtől. A bal belsőt már megtaláltam, de egyelőre ő még nem igazán bízik magában. Dolgozunk az ügyön. És már tegnap meg ma volt legalább 4-5 szabályos, valódi koszorúm is. Tanulok.
Az orosz webTV-nek hála a Kínai Kupát is néztem, és nagyon-nagyon boldog lettem tőle, hogy Sebestyén Juli szépen futott. Egyedül a tripla lutza lett kicsit ingatag, de nagyon szépen adta elő magát. Azt nem értem, hogy Carolina Kostner mire kapta azt a sok pontot technikára, mert reszketeg ugrásai voltak, és egyébként sem tűnt túl átütő produkciónak, de ha mást nem, akkor a legidegesítőbb zene kategóriában mindenképp díjat érdemelne. Nagyon várom a szombati kűrt. Azt hiszem, a továbbiakban tényleg ezzel az orosz webTV-vel fogok próbálkozni, és az IceNetwork fejét meg majd leordítom valamikor tavasszal. Mert ők utálatos dögök, de erről most nincs kedvem beszélgetni.
Az az igazság, hogy elég sok mindenről nincs mostanában kedvem beszélgetni. Túl sok minden borul, változik, alakul, és az égvilágon semmibe sem tudok kapaszkodni. Elég bután hangzik, hogy az életem jelen pillanatban legbiztosabb pontja a korcsolya és a jég, ami pedig mint tudjuk – csúszik. De állítólag tanulható.
ui.: egyébként imádom, hogy vannak olyan emberek, akik felfedezik, hogy jé, van belépési hely az adminfelületre, és képesek feltételezni, hogy a felhasználónevem és a jelszavam is “poggi”. Ennyire hülyének ne nézzetek…
NaNo Report
Már ott tartottam, igen, már a verseny második napján ott tartottam, hogy sportemberhez és versenyzőhöz eléggéméltatlan módon fel akartam adni a NanoWriMót. Hehe. (De egyébként komolyan.)
Aztán hirtelen hatalmas áttörést értem el. Rájöttem, hogy nem a történet a rossz, meg nem az elbeszélés-szerkezet, amit kitaláltam, hanem én vagyok a hülye. És ha mondjuk 3000 leírt szó után nem tudok miről írni, az azért van, mert eddig érzelmekről meg sérelmekről meg ilyen baromságokról írtam, és nem volt alkalma elkezdődni a történetnek. Hogy milyen egy hülye vagyok! :)
Szóval most elkezdtem a történetet. És kétezer-valahány szó csak úgy hipp-hopp kigördült a kezem alól. Hurrá! :)
(Egyébiránt meg BSzN annak, akit illet… de erről majd személyesen, és kicsit később. Mondjuk… Á, nem mondjuk, mert akkor ugye hol a meglepetés?)
Egyébként tudtátok, hogy Mao Asada megnyerte a Skate Canadát? És hogy Elena Glebova megjavította mindhárom legjobbját, úgymint rövid, kűr és összetett? Hát most úgy őszintén, köztünk legyen szólva, nem tökjó? :))
Creep
Egy elég szar dolog történt. Tulajdonképpen azt hiszem, hogy jól fel is szaladt a vérnyomásom. Pedig nem szokott.
Éppen zajlik a Skate Canada, most kell Mao Asadának futnia éppen, ha minden igaz, és én izgatottan várom a pontokat. Szóval zarándoklok fel-alá a lépcsőn, mert odalenn vezetem a táblázatot a pontokról. Hogy ki hol áll. Ilyesmi. És ahogy jövök fel a lépcsőn, véletlenül kinéztem az ablakon a függöny mögött, és azt látom, hogy egy idegen pasi áll az ablak előtt, de úgy értem, hogy közvetlen az ablak előtt, zsebre tett kézzel, és bámul befelé. És jó, hogy túl sok mindent nem láthat, végtére is be van húzva a függöny, de mégis mi a francot csinál az ablakunk előtt hajnali fél egykor?! Brr.
Szóval megálltam az ablakban, és visszabámultam, és kellett látnia, mert idebenn ég a lámpa (és közben futkározott a hideg ezerrel a hátamon), és még csak el se nézett. Bámult rám ezerrel, semmi fejleszegés, máshovanézés, eloldalgás. Semmi. Csak visszanéz. Mintha tök normális dolog lenne egy idegen lakás ablaka alatt – ami megjegyzem, nem utcai, hanem udvari ablak -, és befele bámulni. Hajnali fél egykor.
Szólongattam azt a tökfejű kutyát, de ilyenkor bezzeg nem jönne oda hozzám, megfélemlíteni a bámuló embert. Gyáva kukuc.
Aztán felírtam két pontszámot, és visszamentem megnézni, hogy ott van-e még, és már nem volt. És most kicsit hülyén érzem magam, mert mi van, ha ott se volt, és csak képzeltem az egészet?
De tuti nem képzeltem. Ott állt, bámult befele, és ráadásul volt pofája visszanézni rám. A fenébe vele.
El akarok költözni. Olyan helyre, ahol nem lehet bebámulni az ablakon. Mondjuk valamelyik magas emeletre. Brrr.