Álltam a nyitott szobaajtóban, egyik kezemben egy bögre kakaó, a másikban pedig a kilincs. A macska az előszobában lappangott, és nem bírta eldönteni, hogy most be akar-e jönni, vagy sem.
– Cica! – szólongattam. – Gyere már.
Persze mindezt csak suttogva, tekintettel az időpontra (negyed egy, hajnalban).
– Cica már!
A macska továbbra is csak kellette magát. Mert mégiscsak ő a legfontosabb élőlény a lakásban, és ezért igazán megtehetném, hogy megvárom.
– Na Cica, tudod kivel szórakozzál – mondtam neki. – Tíz másodperced van. Kilenc.
Nyolc előtt teljes méretében idebenn volt, és behúzhattam magam mögött az ajtót. Még hogy a macskák nem értik meg az emberi beszédet! Az enyém aztán megérti.
(Az imént olvastam egy baromi jó mondatot a fürdőkádban. “A szobanövényen kívül a lakásban rajtam kívül nem tartózkodott élőlény.” Bár valószínűleg nem szó szerinti az idézet, de a tartalma ez. Isteni, nem?)
Az említett macska egyébiránt már az ölemben ül, és minden erejével azon ügyeskedik, hogy kedveskedésnek álcázva a lehető legtöbb tereptárgyat leverje az asztalomról, úgymint jobb első, bal első és középső hangfal, egér, monitor és kakaós bögre kakaóval együtt. Mert ez egy elvetemült hízelkedő állat. Úgy mellesleg. Említettem már, mire képes? Húzózsinóros lámpa van az ágyam fölött, és pár év leforgása alatt sikerült kifigyelnie a működési mechanizmust, és most, ha olyan kedve van, hajnali fél három és négy között egy véletlenszerűen kiválasztott pillanatban a képembe kapcsolja a lámpát. Ugye, hogy kedves teremtés? Egyébként imádom, de azt hiszem, rendelkezhetne ennél kiválóbb tulajdonságokkal is.
Egyébiránt egy csomó Paul Simont hallgatok mostanában. Az jót tesz ugyanis a lelkemnek. Meg a korcsolyanézés is. És a korcsolyázás is. Úgyhogy mind a hármat művelem lehetőség szerint minden nap. Ma például sikerült ezt teljesíteni. Na persze nem ment könnyen. Gondoltam, felkelek korán és kimegyek nyitásra korcsolyázni. Fel is keltem, annak rendje és módja szerint hét óra után éppen csak egy kicsivel, háromnegyed nyolckor teljes harci díszben, harisnya, pulóver, miegyéb felszereltséggel kinyitottam az ajtót, és szembesülnöm kellett vele, hogy szakad az eső. Úgyhogy visszacsuktam az ajtót (a belső oldaláról), levettem a harisnyát, a plusz pulóvert, és vártam, hogy elálljon.
Nem állt el. Úgyhogy beértem azzal, hogy ha alábbhagy.
És alábbhagyni sem akart. Úgyhogy fogtam magam, erőt vettem magamon, és juszt is elmentem. Dolgozni, mert ilyen hülye stréber vagyok. Szabadnapom volt (és történetesen ilyenből már csak megközelítőleg és pontosan három van karácsonyig), és erre bemegyek pár órát raktárat pakolni. És ha nem lenne elég, hogy magammal veszekszem, hogy milyen egy hülye vagyok, még odabenn is mindenki megkérdezte, hogy miért is nem volt nekem jobb dolgom így hétfő délelőtt, mint dolgozni menni. Szerencsére a nagy többséget sikerült megnyugtatni azzal a magyarázattal – ami egyébként megfelel az igazságnak -, hogy “Ilyen trágya időben nem lehet korcsolyázni.” Elég kimerítő válasz, nem?
És mire kész lettem a raktárral, és hazajöttem, elállt az eső. Igaz, a villamosközlekedés is elállt, de annyi baj legyen, legalább a lesétált négy villamosmegálló alatt elég jól bemelegedett a térdem. És a pálya is töküres volt, eltekintve néhány tócsától (de azok is folyamatosan fagytak fel.) Ma ismét a balra koszorút gyakoroltam (a jobb még nem megy), óvatos kísérleteket tettem a jobb külső élem felderítésére, illetve a bal külső erősítésére, és a fordulásomban is majdhogynem haladást értem el. Hát így. (Irtó érdekes beszámoló volt, nem?) A végkövetkeztetésem mégis az, hogy nem ártana kicsit szárazföldön is edzenem, erősítenem és nyújtanom, mert mostanában az gátolja a fejlődésemet, hogy nem elég erősek az alkatrészeim. Viszont látok rá esélyt, hogy elinduljak hátrafelé. Majd, amikor nem csurom víz a pálya :)
Este pedig szerzői estre voltam hivatalos, felolvasással, beszélgetéssel és sok énekléssel, és meglehetősen jól mulattam. Az egyetlen hátulütőjeként azt tudnám csak megnevezni, hogy meglehetős füstszagú aurával értem haza, dacára annak, hogy a dohányzó helyiségből nyíló nemdohányzó helyiségben ültünk. Másfél órát. Úgyhogy még a napomat méltóképpen lezárandó befeküdtem a kádba Bernie Rhodenbarr-ral (a félreértések elkerülése végett egy fiktív betörőről van szó, akin kívül csupán egy szobanövény az egyetlen élőlény a frissiben feltört lakásban.) És azt hiszem, hogy most fogom Bernie-t, és az ágyba is magammal viszem. Ugyanis álmos vagyok. Megközelítőleg olyan mértékben vagyok álmos, mint egy nagyon álmos valami. Szóval ezért.