December 6.

Ma volt a napja, hogy bármennyire is el akartam menni korcsolyázni, bármennyire is tevékeny délelőttöt szerveztem magamnak, nem bírtam rászánni magam, hogy kikeljek az ágyból. Szégyen és gyalázat, de még csak nem is olvastam, csak feküdtem, és bámultam magam elé, és átadtam magam a fáradságnak. Az egyenletet az ismeretlenre rendeztem, és az a megoldás adódik, hogy a korcsolyázást és az elfoglaltságokat át kell helyeznem holnap délelőttre. Ami viszont azt feltételezné, hogy abban az időpontban, ami most van, én már réges-régen alszom, nagyjából olyan mélyen, ahogyan most pont nem alszom.

A hócipőm, köszöni szépen, telik. Rohamléptekkel. Tudom, hogy Nyakunkon-A-Karácsony, és hogy Dolgozzatok-Gyerekek, és hogy Legyen-Meg-A-Terv-Különben-Nem-Lesz-Jutalék, de mindezen bölcsesség ismerete sem mentesíti a hócipőmet a megtelés alól. Ir- és szürreálisnak tartom, hogy négy órányi adminisztrációt kell elvégeznem, mielőtt nekikezdhetnék a normális, saját, mindennapi munkámnak. És akkor még egy darab vevőt sem szolgáltam ki. Tudom, hogy hasznos dolog volt az átépítés (vagy legalábbis remélem, hogy volt, aki jól járt vele), és azt is belátom, hogy mindenféle újítások, amikkel mostanában küszködünk, hosszú távon jövedelmezőek. De hogy ezekkel miért is pont decemberben kell elkezdeni foglalkozni, azt ép ésszel fel nem érhetem. Nyilván ezért vagyok beosztásom és munkaköröm szerint is utolsó senki, nem pedig holmi igazgató és felsővezetés. Ráadásul mindeközben túlóra-rekord felállítására törekszem, mert nagyon kínos lenne, hogyha a tavalyi elsöprő fölényem után az idén valaki megelőzne. Az kéne még csak! :) Szóval túlórák, pluszmunka, na meg a sajátom, ami az évszaknak megfelelően többszöröse a szokásosnak. Csak arra tudok gondolni, hogy milyen jó lesz januárban, amikor vége lesz az átépítésnek és a karácsonynak is. És hogy ez már mindjárt itt lesz.

A napom egyik jelentős fénypontja volt, amikor hamar végeztem az ebédemmel (ideges voltam, és olyankor zabálok mint egy malac), és fogtam egy bögre teát, és kimentem vele a tetőre, ahol csönd volt, hideg, és természetes fény. És az irtó jól esett a meggyötört hallásomnak, látásomnak és lelkiállapotomnak. Könnyen lehet, hogy mégsem születtem kereskedőnek… Ami persze messze nem jelenti azt, hogy nem válhattam azóta azzá. Csak annyit állítok, hogy ez messze nem ösztönös nálam.*

És most megyek aludni. Csak előtte még kell írnom egy fontos levelet. Valahogy így fog kezdődni:

To: disney.walt@heaven.rip
From: poggi@whatever.hu
Subject: Prince Charming
Priority: High

Mit gondoltok ti erről a dologról?