- Írtam egy regényt. És be is fejezem. Az benne az utolsó szó, hogy “vége”.
- Megjelent két fordításom, még ha az egyik csak harmadrészt is az enyém.
- Voltam Londonban. Egyedül. És imádtam.
- És közben voltam Harry Potter-bulin, és azt is imádtam.
- A londoni kalandon felbátorodva szerveztem magamnak másik utazásokat is.
- Voltam Zágrábban, láttam korcsolyaversenyt. Imádtam.
- Néztem sok-sok-sok korcsolyát. Azt hiszem, kicsit már jobban értek hozzá.
- Egész végig dolgoztam, ugyanazon a munkahelyen, ugyanazon a helyen.
- Megtanultam magabiztosan kezelni a pénztárgépet. És erre még akkor is büszke vagyok, hogyha hamarosan úgyis lecserélik az egész rendszert. Állítólag.
- Vásároltam interneten. Kártyával. Többször is. Izgi volt, és eddig minden megérkezett.
- n darab másik dolog, ami most nem jut eszembe, vagy nem találom említésre érdemesnek.
A fontos dolog
Ez egy blog. Illetve kettő, vagy három, ha úgy vesszük. Akármennyi is, végtelenül szubjektív, valamint arról szól, ahogyan én látom a világ dolgait. Ebből értelemszerűen következik, hogy az itt olvasottakból messzemenő következtetéseket levonni lehet ugyan, de nem érdemes.
-


Keresgető
Olvasgató



