Ami a januárt illeti…

Elég régóta nem írtam, tudom. És ezért csak igen kis részben tehető felelőssé a korcsolya EB, amit néztem ugyan, de messze nem volt olyan élvezetes, amennyire szerettem volna. Így aztán nem is nagyon tudtam miről álmodozni, áradozni és gyönyörködni utólag.

De ne feledjük, hogy a pasik mezőnyében Tomás Verner nyert, ami igen boldoggá tett, a párosoknál amúgy sem gondoltam komolyan azt a dolgot, a jégtánc bejött, és a lányoknál… nos, az is csak álom volt, és Sebestyén Juli nagyon is megörvendeztetett a negyedik helyével. Hát így.

Igazából mást sem csinálok – kivéve, hogy képeslapokat küldözgetek. És hogy nem fordítok. Nem hogy eleget nem, de egyáltalán nem. Neki kéne állni, nagyon alaposan. Azt hiszem, hogy ha most hétvégén nem zárkózom fel a tervemhez (amire most még van esélyem), akkor képtelen leszek elkészülni március végére. Márpedig ez rossz hír. Nagyon rossz hír. Erőt kell vennem magamon.

A munkahely halálosan unalmas, annyira ellaposodik ilyenkor a karácsonyi nyüzsgés után minden, hogy gyakorlatilag kínszenvedés kivárni a műszak végét. Tengünk-lengünk kicsit, eszünk, beszélgetünk itt, beszélgetünk ott, kávézgatunk, még beszélgetünk, …gatunk, …getünk, és közben halálra unjuk magunkat, és furdal a lelkiismeret, hogy ezért még fizetnek is nekünk. (Legalábbis engem furdal.) Félreértés ne essék, nem zavar a legkevésbé sem, hogy fizetést kapok. Csak kellemetlen, hogy úgy érzem, nem dolgozok meg érte. Persze karácsonykor bőségesen megdolgoztam, de mégis.

Furcsa dolgokat olvasok a neten, újabb hobbikat keresek magamnak, és igazából nem csinálok semmit, csak hagyom, hogy elfolyjanak a napjaim. Ami nem kellemetlen, csak amikor elkezdek gondolkozni rajta, hirtelen nyugtalanító, sőt, nyomasztó lesz. Azt hiszem, igazából ezért nem írtam mostanában semmit. Mert a semmit megélni amolyan semmilyen dolog. De a semmi megéléséről írni már egyáltalán nem jó.

És nincsenek izgalmas gondolataim, érdekes meglátásaim, kivételes elképzeléseim, így aztán tényleg nem tudok mi érdekessel szolgálni. De azt azért viccesnek találom, hogy azok, akik “csak” személyesen ismernek, úgy gondolják, hogy talpraesett, életvidám, könnyed és játékos fiatal csaj vagyok, és el se tudják képzelni, hogy alapvetően boldogtalan, neurotikus, aggályosan szorongó, magányos – de legalább tényleg fiatal – csaj vagyok. Aki – úgy tűnik – meglepően jól játssza a szerepét.

El kellene mennem aludni. Ebből semmi jó nem fog ma sem kisülni már. Talán majd holnap.

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .