Mintha…

Mindjárt hajnali egy, következésképpen régen aludnom kellene már – tekintetbe véve azt az egyszerű és jelentéktelen tényecskét, hogy reggel dolgozni megyek. Mégsem alszom, sőt, még csak álmosnak sem érzem magam, ami végképp nevetséges, mert igenis el kellett volna fáradnom. És szerintem el is voltam fáradva már a mai nap folyamán, csak mostanra ez elmúlt. Ami baromság, mert nem aludtam, tehát nem lett volna szabad elmúlnia. Így hogy fogok aludni? Már megint kínlódni fogok meg forgolódni, és sokáig nem alszom el, és ezért nem fogok tudni reggel felkelni, és rohanni fogok, meg esetleg elkésni is, és ennek hála egész nap rohanni és kapkodni fogok.

Jó, tudom, miért kell ennyire beleélnem magam. Csak hát a sok éves tapasztalat mind ezt mutatja.

Tudja valaki, hogy mi a különbség a katedrális, a székesegyház és a bazilika között? Felmerült bennem a gondolat, hogy esetleg nem egészen egy és ugyanaz a három. Arra emlékszem, hogy köze van a dolognak a pápához, de ennél többet nem tudok. (Tudom, Google is my friend, de lusta vagyok. Arról nem is beszélve, hogy aludnom kellene már.)

Azt hiszem, mára ennyi. Illetve fontos még megemlítenem, hogy ma, ünnepélyes keretek között megalapítottuk az új életcélunkat, amelyik a P.A.M.A.Cs. nagyszerű mozaikszóval írható le. Az, hogy mindez, minek a rövidítése, egyelőre maradjon az én titkom. Ágit kivéve, aki nyugodtan írjon egy SMS-t, hogyha szétfúrja az oldalát a kíváncsiság…:) Nem bocsátanám meg magamnak, hogyha egyszer csak sérvet kapna.

*a szerkesztő jegyzete: sajnálatos módon már fogalmam sincs, hogy mi volt az a P.A.M.A.Cs.

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .