Dominó-elv

Elkiabáltam tegnap ezt az örömködést. Már van is mit csinálnom, nehogy kedvemre olvashassak. Pedig meg is jöttek a könyveim az Amazontól is, szóval igazán lenne mit.

De hát a dolgoknak az a tulajdonságuk, hogy elcsesződnek.

Egyébként hallott már valaha valaki olyan napról, amikor egyszerre csak egy dolog csesződik el? És nem mondjuk fél tucat egyszerre? Vagy az összes?

Csak azért, mert szerintem ez is olyan “a győztes mindent visz” dolog.

Ha valami borul, akkor minden borul.

Még akkor is, hogyha nem nagy dolgokról van szó.

Építgetem a kis körpályát a dominóimból, és tökmindegy, hogy melyik nyomorult dominó dől el elsőnek, mert körbe feldönti az összeset, amit csak ér.

Lehet, hogy meg kellene tanulnom függetleníteni egymástól az áramköreimet.

Dominóköreimet.

Ez már olyan összetett szimbolika, hogy én magam sem értem.

Kérdés, hogy jobb-e nekem ma így, hogy egyszer jól ki akartam bőgni magam, de nem tettem, egyszer meg nem akartam, csak olyan rosszul éreztem magam, hogy sikerült (bár talán az már mind a kettő miatt volt, együttvéve), viszont talán fogok tudni aludni, vagy jobb lenne-e, hogyha az életemet uraló cirka négy-öt dominókarikából kettő fel lenne döntve.

De a dominó tök rossz hasonlat. Mert az egyiket remekül fel lehet építeni újra, neki is kezdtem, és majd holnap folytatom.

De a másikon nagyon nem lehet segíteni.

Az tényleg el van csesződve, pedig amikor a legelső mondatban írtam ugyanezt a kifejezést, akkor még a helyrehozhatóra gondoltam.

Azt hiszem, jobb, ha most befogom a számat, és elmegyek aludni, mert már megint folynak ki a marhaságok a fejemből.

Említettem már, úgy futólag, hogy olvasni akarok?