Esemény

Az a helyzet van, hogy vettem egy laptopot. Jó, tudom, hogy mostanság kb. mindenki minden áldott nap ezrével vásárolja a laptopokat. De nekem ez az első, és élvezem a dolgot. Fölöttébb élvezem. Kicsit még nehezen kezelem, és relatíve – a szokásoshoz képest – sokszor ütök mellé. De ez főleg azért van…

Na jó, elmesélem.

Elég régóta tudatában voltam, hogy az önuralom nem a legerősebb tulajdonságom. Azt is pontosan tudjuk mindannyian, mert elég jól emlékszünk még, hogy akadnak gondjaim a határidőkkel is. Tudtam tehát, hogy ha komolyan dolgozni akarok, akkor el kell különítenem magamnak egy “otthoni” és egy “dolgozós” számítógépet. Ami utóbbinál külön előny, ha pici, hordozható, és nem vagyok bezárva vele a lakásba. (Jelen pillanatban éppen minden eddig olvasott szabályt megszegve az ölemben tartom a kicsikét, és reménykedem, hogy nem fogok égési sérüléseket szenvedni.)

Szóval megszületett az elhatározás. Álmaimban szerepelt is egy rózsaszínű Dell. Esetleg egy lila, hogy passzoljon a poggi.hu színvilágához. Ám a pénztárcám, a költségvetésem, a keresetem, stb. nem értettek egyet ezzel az álommal. A Dell ellen szólt az is, hogy nehéz. Viszont mellette szólt a színe meg hogy baromi jól néz ki.

És aztán jött az új szerelem. És le is volt értékelve.

Úgyhogy hosszas fontolgatás, erőgyűjtés és egyebek után besétáltam ma délután munkából hazafelé egy alkalmas árudába. (Fontosnak érzem megemlíteni, hogy végig udvariasak és előzékenyek voltak velem. Ellentétben a bankkal, ahol hétfőn olyan halálosan utálatosak voltak, hogy hű. Pedig több pénzt gomboltak le rólam kevesebb szolgáltatásért.)

– Tudok segíteni? – kérdezte némi várakozás után a kedves eladó.
– Ami azt illeti, igen – mondtam. – Laptopot szeretnék venni – közöltem vele a nagy titkot a laptop-szaküzlet közepén. Alaposan meg is lepődött.
– Van valami konkrét elképzelése? – tudakolta. Elég rémültnek tűnt, gondolom nem sok kedve volt egy fiatal, láthatóan kevéssé kocka hátizsákos csajnak aktívan eladni zárás előtt húsz perccel. Meg tudom érteni.
– Van – igyekeztem megnyugtatni. – Egy kis növésű Asust szeretnék, a nagyobbik változatból. Feketét.

Összekapta magát, megmutatta, odaadta, kifizettem, kaptam számlát, hazahoztam, örültem. Így történt.

Amikor azt mondtam, hogy “kis növésű Asus”, azt a lehető legkomolyabban gondoltam. És csak azért nagyobbik változat, mert van egy olyan, ami fél centivel rövidebb. És azért fekete, mert ebből a típusból nincs rózsaszín, csak a kisebbikből. Ami még nekem is túl kicsi. :)

Amit ugyanis birtoklok, az, mint megtudtam, egy sub-notebook* (és ezt a szót egy hónappal ezelőttig még csak nem is hallottam.) Nagyjából akkora, mint egy A5-ös füzet. Gyönyörű, cuki, és az enyém. És egyelőre nagyon nehezen írok rajta, de majd belejövök. Annyira kicsi, hogy nincs benne CD vagy DVD meghajtó sem, merthogy nem férne bele. (Majd kell venni hozzá egy külsőt, de nem sürgős. Még egeret se vettem hozzá, és az fontosabb lesz majd.

És akkor ezt mára be is fejezem. Most jön ugyanis az a rész, amikor megpróbálok felkapcsolódni vele a netre, és feltölteni a blogot. Drukkoljatok.

(Oké, ez nem sikerült… :) Sebaj.)

*a szerkesztő jegyzete: mondják még, hogy sub-notebook, vagy mostanra kiemelkedett a sok közül netbook kifejezés?

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..