Meglepetés

Holnap megyünk nyaralni, és vicces módon nem várom, még csak izgatott sem vagyok. Különös, de tény. Igaz, hogy nem tölt el különösebb izgalommal a 23 és fél órás utazás sem, de ez szerintem elég kevés embert hozna lázba. Utána viszont lesz tenger meg napocska meg nagy döglések. Reggel még el kell intéznem pár dolgot, és délután indul a vonat.

Igaz, tegnap még sikerült megfáznom kicsit. Ami ebben a hőségben egyébként nem egyszerű feladat, de azért egy kis légkondi mindig besegít azoknak, akiknek nem sikerül. Illetve, lehet, hogy csak a gázszerelőkre vagyok allergiás.

Tudom, hogy többnyire az a hírem van, hogy agresszív anti-légkondista vagyok, de a hír nem igaz. Bár nem vagyok nagy barátja a mesterséges időjárásnak, éppen olyan rosszul élem meg télen a fűtést, mint nyáron a légkondit. Mégpedig azért, mert mind a kettőt jó magyar szokás szerint kezelik: ha már van, akkor nyomjuk, de nagyon. Éppen ezért nyáron, amikor 35 fok van az utcán, nagyon fontos, hogy a plázákban, vagy akár a villamoson se legyen melegebb 19-20 foknál. Ráadásul a légkondi keverte 20 fok nem ugyanolyan, mint az, amit a természet kreál: ez ugyanis egy kis felületről fúj.

Nem mondom, hogy a légkondi rossz találmány. Nagyon jó, hogyha az emberi léthez elviselhető mikroklímát teremtünk magunknak. De nem érzem normálisnak, hogy amikor odakinn tombol a kánikula, és mondjuk a vevők egy szál spagettipántos topban jönnek be a boltba, akkor mirelitet csináljunk belőlük. Mert oké, hogy mi hosszú nadrágban, zokniban, kardigánban dolgozunk, de ők? És az sem volt normális, hogy amikor még egyszer régen a családdal mentünk nyaralni kocsival, és kinn melegrekordok dőltek meg, nekem odabenn nyakig be kellett takaróznom a hátsó ülésen, és úgy is vacogott a fogam. Nem néztek hülyének a határőrök kintről.

De ezt be is fejezem lassan, mert mindenki elkönyvelte, hogy én is rögeszmés fázós libuska vagyok, akinek az az allűrje van, hogy csont és bőr és vacog. Pedig szeretem én a hideget is, de csak akkor, ha tél van. Télen legyen hideg, nyáron meg meleg. Télen megyek felöltözve korcsolyázni, nyáron megyek bikiniben strandra. Én azt hittem, hogy ez a normális.

Egyébként meg a meglepetés nem ez, hanem az, hogy békésen és gyanútlanul ültem a székemen, és egyszer csak a földön találtam magam, fejemmel a szekrényben. Mert kitört a székem egyik lába. Ami várható volt, mert ezt a széket előttem két 100 kiló fölötti hapsi is használta már (egyikük a karfát is leszerelte róla, ugyanis nem fért tőle be a székbe), és ráadásul mintegy 12-13 éve szolgál már. De azért nem esett túl jól, hogy lenn találtam magam. Még jó, hogy a hangfalamat eltettem már onnan, mert annak jó eséllyel nagyobb baja lett volna, ha ráesek.

És akkor most elmegyek aludni, mert nyűgös vagyok. Nem mintha az alvás segítene rajta. De hát ma nem vagyok formában. Talán még holnap, indulás előtt beköszönök.

Kategória: Mindennapok | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .