Egyre ritkábban

Úgy tűnik, hogy ez egy olyan időszak az életemben, amikor csupa olyasmit csinálok, amit egyébként nem szoktam. Kapásból, alapesetben nem hozok magammal laptopot dolgozni. Mert minek hoznék? Mert abszolút macerás elrakni. Meg mert mikor is használnám? Azt persze tudtam, hogy ha közelít majd egy határidő, vagy ha NaNoWriMo van, akkor esetleg elő fogom majd venni ebédidőben.

De ma se határidő, se NaNo nincs a láthatáron se. Hát akkor? Nem tudom. Egyszerűen reggel beraktam a hátizsákomba. És most nagyon örülök, hogy itt van, mert nagyon furcsán érzem magam – fizikailag -, és kellemesen otthonos és megnyugtató dolog billentyűt püfölni. Örülök, hogy egyedül vagyok a konyhában, mert nem biztos, hogy el tudnám magyarázni a többieknek a helyzetet.

Az a nagy baj az egész szituációban, hogy ideges vagyok, attól, főleg, hogy mitől érzem magam rosszul. Tegnap este is szédültem kicsit, de ezt el is felejtettem, csak most jutott eszembe. Most viszont szédelgek is, el is sötétedik előttem a világ alkalmasint (gondolom vérnyomás, csak hát az mindig alacsony), és a gyomrom se egészen oké, egyik irányban sem.

Szóval most idegeskedem. És mielőtt bárki megkérdezné, ettem rendesen, cukrosat is, koffeineset is, mindenfélét. Úgyhogy nem tudom, mi van. Csak remélem, hogy nem fogok elájulni.

Na hát így, és akkor most visszatérek a kis kijevi csirkepulykabaromfimadaramhoz. Csokolom.

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .