Örihari

Nem szoktam túl gyakran visszajelzéseket kapni a blogomra. Ez mondjuk nagyrészt betudható annak, hogy kicsi az olvasótáborom, maradékrészt pedig annak, hogy teljesen házi blogmotorom van, amiben nincs kommentelési lehetőség. (Más kérdés, hogy ha lenne, vajon engedélyezném-e. Lehet, hogy túl sok rossz szájízzel járna, na meg időigényesnek is találnám.)*

De ebbe nem azért kezdtem bele, hogy árasszatok el levelekkel, bár persze az ellen sincs semmi kifogásom. De ezt most azért kezdtem el, mert a szombati bejegyzésemre több reakció is érkezett. És bár többféle is volt köztük, a leginkább mégis azon ütköztem meg, aki megkérdezte, hogy mégis, miért haragszom ennyi év távlatából emberekre.

És ezt, úgy érzem, meg kell válaszolnom. Mert az a helyzet, hogy egyikre sem haragszom. Bánom, persze, hogy így alakult, bánom, hogy sok helyzetben bután viselkedtem, és elkeserít, hogy mások mennyi örömüket lelték mindebben.

De! Látok más dolgokat is. Ha nem is értek ma se mindenkit ebből a szereposztásból, vannak, akiket már sokkal jobban értek, mint cirka kilenc évvel ezelőtt. És van, akiről azt is látom, hogy bármennyire is igyekezett felkapaszkodni a ranglétrán, nem sikerült neki. És kicsit sajnálom azokat, akik az én letaposásommal igyekeztek feljebb kerülni.

És ami talán a legfontosabb, még ha butaságnak is tűnik, az az, hogy költözni készülök. Volt az életemnek egy jó szakasza, amikor működtek a dolgok, amikor minden úgy ment, ahogy mennie kellett, amikor jól éreztem magam a bőrömben. Véletlen egybeesés-e vagy sem, nem tudom, de ez akkor ért véget, amikor 1999 szeptemberében ideköltöztünk. Most viszont elmegyünk – vissza, ugyanoda, ahonnan eljöttünk. És talán naivitás, talán botorság részemről ezt feltételezni, de hiszem, hogy azzal, hogy ezt a kilencéves szakaszt lezárom az életemben, el is tudok tőle távolodni. Hogy mindazok a dolgok, amik itt történtek, amik ebben az időszakban estek meg, azok egyszer és mindenkorra eltűnnek a múltban.

Az iskolás évek, a családi drámák, a munkahelyi kezdeti nehézségek. Minden, ami idetartozott. Mintha újév lenne, csak valahogy igazibb.

*a szerkesztő jegyzete: hát, most van, és be is van kapcsolva. Várom a véleményeket, aztán ha majd megelégelem, akkor legfeljebb kikapcsolom.

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .