Tény, ami tény

Fölöttébb snasszul hangzik, és kicsit félve is írom le, de a helyzet az, hogy iszonyatosan fáradt és túlhajszolt vagyok. Felpörögtek a dolgok a munkahelyen, nehezen érek a dolgaim végére, és mire hazaérek, nincs erőm semmihez.

Nem olvasok, nem írok, nem gondolkozom, még az imádott fórumaimat sem olvasgatom, és idejét sem tudom, hogy mikor lövöldöztem utoljára bogarakat.

A héten a szabad délelőttjeimet, és a mai napot is a kanapén fetrengve töltöttem, ölemben a laptoppal, és közben ment a tévé. Azt pedig végképp nem szívesen ismerem be, hogy mit néztem, mert örökre oda a hírnevemnek.

A héten legalább 15 rész Hannah Montanát láttam, és legalább 10 részt a H2O sellőlányos sorozatból. Még kínosabb, de legalább 3 és fél részt ültem döbbenten és katatón állapotban végig Sportacus kalandjaiból.

Az agysejtjeim pedig cseppfolyósodtak, és kicsorgott az egész a fülemen keresztül. De komolyan.

Remélem, a közeljövőben összébb szedem magam, mert ez így tarthatatlan. Főleg, hogy az eljövendő két hónapban fordítani kell, novemberben pedig regényt írni, decemberben pedig… hát, megpróbálni túlélni. És említettem már, hogy mindeközben még be kell iktatnom egy költözést?

Aha, szerintem is izgi lesz.

Lehet, hogy bebújok az ágyba, és viszem magammal José Rizalt. Mert az egy értelmes hapsi. Kár, hogy kicsit halott. Vagy százhúsz éve.