Képzeld, amíg szabin voltál…

Kedvenc kollégámat azzal fogadtam, mikor visszatért a nyári szabadságáról, hogy “Képzeld, amíg szabin voltál, megjelent egy könyv a vevőkről!” Ami persze teljesen rossz vicc, de az az igazság, hogy a munkahelyi humor nagyjából minden létező munkahelyen baromi rossz, de segít túlélni a mindennapokat. (És a vevők néha tényleg vérszívó démonok bírnak lenni.)

Chris Moore neve nekem annak ellenére garanciát jelent, hogy az eddig magyarul megjelent öt könyvéből mindösszesen egy tetszett igazán: a Biff evangéliuma. Az első, amiről nem szoktak feltétlenül tudni még az Ulpius-háznál jelent meg, amikor az Ulpius-ház még kicsit jobban odafigyelt rá, hogy mit és milyen minőségben ad ki. Ez volt a nagyon csúnya borítóval ellátott Ördögöd van! A Leghülyébb angyal számomra igen feledhető volt – idióta történet, nem szólt semmiről, és még igazán vicces sem volt, kivéve, hogyha az ember szereti a tinihorror-paródiák vértől tocsogó és alhasi humorban bővelkedő típusát. A Mocskos meló nem volt éppenséggel rossz, de éppen különösebben jó sem. Annak a fő témája az volt, hogy a főszereplő véletlenül átalakul a Kaszássá és már éppen kezdene beletörődni, amikor kiderül, hogy ő csak “egy halál” nem pedig “a Halál”. Nem annyira eredeti és új ötlet, elég szórakoztató kivitelben.

A Vérszívó démonok viszont meglehetősen jó lett. Annyira persze nem, mint a Biff evangéliuma volt, de azt a színvonalat, hangulatot és stílust elég nehéz is lenne folyamatosan fenntartani. A Vérszívó démonokban a főszereplő nem halálosztó, csak majdnem: akaratán kívül vámpírrá változtatja egy több száz éves, és kissé őrült ősvámpír. Jodi pedig próbál megbarátkozni az új életformájával, továbbá tisztában van vele, hogy azonnal fel kell szednie egy pasit, aki képes helyette nappal elintézni a létfontosságú dolgokat, ő ugyanis napkeltétől napnyugtáig halott szokott lenni. Ebben a könyvben is van mindenféle vad dolog: mérsékelten civilizált emberállatok, San Fransiscó-i melegek, egy nekrofil kórboncnok (pfuj!), hülye és okos rendőr, meg nagy robbantás. Meg óriásteknősök. Az alapanyag adott, Moore hozzáadja a maga elmebaját, és a végeredmény egy eléggé szórakoztató elegy. Aki Chris Moore-t akar olvasni, és nem sikerül rátennie a kezét a Biff evangéliumára (ami így a megjelenés után két és fél évvel már nem feltétlen könnyű feladat), az olvasson Vérszívó démonokat.

Kategória: Könyvmoly | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .