Spirituálisan absztinens

:: 2 perc alatt olvasható ::

Amikor megalkottam ezt a szókapcsolatot, eszembe se jutott, hogy hű de eredeti lennék. Nem is volt célom. Úgy adódott, hogy egy többé-kevésbé komoly hitvitába keveredtem (nem egészen önhibámtól mentesen), és azzal az ellenérvvel találtam magam szembe, hogy “na jó, de te ateista vagy!” Ezt nem hagyhattam annyiban.

– Nem vagyok ateista – tiltakoztam -, csupán spirituálisan absztinens.

Ettől sajnos mindkét vitapartnerem lehidalt, és a hitvita megoldatlanul fulladt röhögésbe. Pár nap elteltével jutott eszembe az egész szituáció, és beütöttem a Google-ba, hogy gondolt-e már valaki valaha is arra, hogy ő spirituálisan absztinens. Magyarul nem, és már kezdtem megörülni az eredetiségemnek, zsenialitásomnak és újító hitéleti meglátásaimnak, amikor eszembe jutott, hogy angolul is megpróbálom. Szerencsére a “spiritual abstinence” kifejezésre már voltak találatok, és ettől sietősen visszaereszkedtem a valóság talajára. Spirituálisan is.

De nem is ez a lényeg, sokkal inkább az, hogy mit értek spirituális absztinencia alatt, és hogy ez miért fontos, és hogyan vihetett bele pont ez abba a bizonyos hitéleti kérdésekről folytatott vitába. Az ember végtére is akár azt is hihetné, hogy aki nem foglal állást vallási kérdésekben (csupán ki tudja, milyen indokból érdeklődik a működésük, felépítésük, élettani és pszichológiai hatásuk iránt), az a lehető legliberálisabb álláspontot képviseli.

Ehhez képest meg pont nem, legalábbis annyiban nem, hogy úgy tűnik, mind a hívőket, mind pedig az ateistákat végképp felháborítja ez az istentelen világnézet. Na szép.

Számomra a hit és a spiritualitás, csak úgy, mint gyakorlatilag minden más is, döntésekről, meggyőződésről és a fontos dolgok felismeréséről szól. Úgy tűnik azonban, hogy a hit annyira személyes és bizalmas kérdés, hogy a legtöbben sértésnek, és a privát szférájukba történő agresszív behatolásnak vesznek mindenfajta párbeszédet. Ami nem kellene, hogy meglepjen, hiszen civilizált ember tudvalevőleg nem beszélget vallásról és politikáról.

Politikáról egyébként én sem.

De a vallás igenis érdekel. Az, hogy nem foglalok állást, az egy dolog. De antropológiai, szociológiai, kulturális és egyéb hasonló szempontokból nagyon is izgalmasnak találom, hogy ki miért és miben hisz. Hogy mit ad neki a hite, hogy miért érdekes, hogy mi változik meg az életében ettől. Nyilván szerepe van ebben annak is, hogy olvastam a Csodaidőket, és az – meg a messze nem elhanyagolható szerzője – nagyon sokat változtatott az ezirányú felfogásomon.

Ez a nem hétköznapi könyv, és a nem hétköznapi szerzője számomra teljesen új, de mégsem idegen perspektívába helyezte számomra, hogy mit is jelenthet vallásosan élni. Nem mondom, hogy már meg is tértem – bármilyen hitűnek is, hiszen a legtöbb szervezett vallásban van olyasmi, ami nagyon is ellenszenves számomra -, de az már megváltozott, hogy nem már zárkózom el a lehetőség elől teljesen. Ez is valami, nem?

Az az egy biztos, hogy ateista márpedig nem vagyok. Nem állítom, hogy nincs Isten, csupán nem foglalok állást ebben a kérdésben. Mert nekem így jó. Bizony.

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..