Kellemes meglepetés

Volt egy könyv, ami egyszer már megihletett. Angolul olvastam, és bár nagyon tetszett, és olyan szerző írta, akinek a könyvei rendszerint megjelennek magyarul, valahogy biztos voltam benne, hogy ezt az egyet soha nem fogják majd lefordítani. Pláne nem úgy, hogy az eredeti megjelenése óta már több év eltelt. És főleg nem úgy, hogy az idén már jelent meg tőle könyv magyarul. Nem arról van szó, hogy ne lettem volna bizakodó, vagy ilyesmi. Egyszerűen csak tudomásul vettem, hogy erre kár is várni.

Ezért ért nagy meglepetésként, amikor visszamentem dolgozni (egy röpke egyhetes szabadság után), és a gondos kollégák tudván, hogy a szerző iránt némi elfogultsággal bírok, a pultra készítették nekem a baloldalt ékeskedő könyvet.

Már felülemelkedtem az első megrökönyödésemen, hogy a tökkopasz és többé-kevésbé jóképű Hornbyt ilyen hajasbabának rajzolták meg. Végeredményben örültem, hogy ez a gyöngyszem – mert kétségkívül gyöngyszemről van szó – magyarul is hozzáférhető végre. Le kell, hogy szögezzem, még nem olvastam el, és talán nem is fogom. Belelapoztam, és nem ütött meg nagyon a stílus, bár helyenként nem tetszett a szleng használata, és ami azt illeti, a vájtfülű és a brancs szavaktól futkos a hideg a hátamon.

Mégis, bármilyen lett légyen a fordítás, mindenkinek szívből ajánlom, mégpedig a következő okból: Hornby okosan és szeretettel beszél a világon mindenről: a könyvekről, és a nem-könyvekről. Fociról, családról, utazásról, politikáról. Mesél arról, hogy mit jelent számára olvasónak lenni, van-e olyan, hogy “magas kultúra”, jó-e valamire a kritika (az a fajta, amelyik az újságokban jelenik meg, és azt mondja, hogy ez is rosszul van megírva meg az is), és hogy tisztességes dolog-e lenézni valakit csak azért, mert eléggé el nem ítélhető módon szórakozásból olvas, és azt várja egy könyvtől, hogy jól érezze magát az olvasása közben.

Olvass tovább:

Kategória: Könyvmoly | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.