Nem akarom elkiabálni

Az október többnyire jó hónap. Idén főleg. Csütörtöktől szabadságra megyek, következő hétfőn Paul Simon-ünnep lesz, aztán csütörtökön megyek világgá (barátnő és korcsolya), aztán hónap végefelé nyit a korcsolyapálya, és kezdődik a Grand Prix-idény. És aztán novemberben beüt a NaNoWriMo. Jó dolgok gyülekeznek a láthatáron. Van mire várni.

Ráadásul a héten talán még fizetést is kapok.

És ezek a dolgok azt hiszem, kicsit összekapták az életemet. Arról nem is beszélve, hogy szerencsére nem nagyon sikerült még 4-5 hétnél tovább ütnöm tanyát a béka segge alatt. Úgy tűnik, kicsit kidugtam a fejemet.

Örülök a hidegnek is. Szeretem azt az időt, amikor még nem kell megfagyni, de kényelmesen elfér rajtam a pulóver. Olybá tűnik, hogy pulóveres típus vagyok. Persze erre már akkor is gondolhattam volna, amikor rájöttem, hogy zoknis-mamuszos típus is vagyok.

Nem akarom semmiképp sem elkiabálni dolgot, főleg mivel holnap megyek dolgozni, és bármi megtörténhet. De mivel holnap megyek dolgozni, és bármi megtörténhet, fontosnak érzem előtte leszögezni, hogy ma jól érzem magam.

Még a nagy Grand Prix-táblázatomat is megcsináltam. Nagyon gyanús, hogy a nyár közepi bejelentés után még semmi sem változott a női mezőnyben az indulóknál. A férfi, a páros és a jégtánc nevezések már össze-vissza vannak firkálva meg nyilacskázva. Szerintem most, hogy a lányokat táblázatba foglaltam (gyakorlatilag az egész napom ráment, és éjfél előtt pár perccel fejeztem be a zászlócskák felragasztását – próbáltatok már 2,5 cm × 4,5 cm-es amerikai zászlót kifesteni vízfestékkel? Mert már a csíkokat se kutya összehozni, de azokat fránya csillagokat aki kitalálta… lenne pár tippem, hogy minek a feltalálójával zárjam össze) be fognak végre indulni ott is a szokásos dinamika szerint a visszalépések.

Na, hát ezek a dolgok vannak.

Jóéjtet.