Veszedelmes bicikli

Mark Twain, aki mostanában a második kedvenc amerikai íróm szükségesnek érezte az óvatosságot. A kerékpár, lévén veszedelmes jószág, megszelídítéséhez a legjobb megfelelő módszerességgel nekikezdeni. Például fogadni kell egy oktatót, és be kell szerezni egy elsősegély-ládát. Ilyesmi.

Mark Twainben az a csodálatos, hogy éppen olyan iróniával szemléli saját magát, mint minden más szereplőjét és elbeszélőjét. A Megszelídítem a kerékpárt című 1980-as kötetben foglalt körülbelül harminc novella között található minden: politika, államreform, villámhárító, defektes riasztóberendezés és defektes idegenvezető, a hősszerelmes szobrászművész minden hájjal megkent haverja – és emellett kiderül, hogy milyen összefüggésben áll a faforgács fogyasztása a torokgyík kialakulásával, illetve alternatív gyógyítási javaslatokat kapunk a nátha és a vérhas kezelésére. Most őszintén, van, akinek ez a lista még nem csigázta fel a kíváncsiságát?

Megértem. Nagyjából öt éve, hogy a jelentéktelen, csúnya borítós vékonyka könyvet eltulajdonítottam a családi könyvespolcról, és a sajátomra helyeztem – tettem mindezt azért, mert az egyik benne foglalt írás címével mélységesen egyetértek (Az a fránya német nyelv!) ám egészen mostanáig nem érkezett el az alkalmas pillanat, hogy végigolvassam. Most viszont jót tett.

Már csak egy dolog aggaszt: nem tudom eldönteni, hogy melyik írást szerettem a legjobban. Nagyon jókat derültem a mezőgazdasági folyóiraton, amely a vezércikkében azt javasolja, hogy küldjünk fel egy legényt a fehérrépafára, hogy rázza le a termést, és egyetértően bólogattam, mikor az órások a kezükbe vették a hibátlanul működő zsebórát, és alaposan megjavították. Remekül szórakoztam a világ legelfuseráltabb túravezetőjének szerencsétlenkedésén, és mélységesen osztom a német nyelvet illetően lefektetett összes nézetet. Lelki szemeim előtt megelevenedett az ezerhatszázharmincnégy villámhárítón táncoló viharos tűzijáték, és szívem szerint megöleltem volna a visszhangokkal házaló házalót. Még sokáig sorolhatnám a kiváló ötleteket, de akkor mi maradna az eljövendő olvasóknak?

De ha mindenképp muszáj választanom, a leginkább mégis talán a kötetet nyitó önéletrajz és családtörténet, Börleszk biográfia nyerte meg a tetszésemet: sokgenerációnyi akasztófán végzett Twain-felmenő búbánatos históriája ez, gyilkosokról, csalókról, hamisítókról, kalózokról szól a beszámoló. Még szerencse, hogy ennek a sok Twainnek korai és erőszakos haláluk előtt volt idejük utódokat nemzeni, különben soha nem születhetett volna meg Mark… akarom mondani Samuel Langhorne Clemens.