Szilveszter éjjelén

Bár már csaknem hajnali egy van, ami nem jelent mást, minthogy már réges-réges-réges régen nincs már Szilveszter, nekem még egyszer nagyon fontos volt, hogy leírhassam a 2008-at. Még tartoztam a tavalyi évnek ennyivel.

Nem mondom, hogy nem vagyok iszonyúan fáradt (pedig délután aludtam egy kicsit, hogy kibírjam valahogy), és a tévékabaré egyes részeit is elég jól átbóbiskoltam, de annyi baj legyen.

Pakolászás közben megtaláltam egy félkész hímzésemet. Évekkel ezelőtt dolgoztam rajta legutóbb, B.-nek akartam adni ajándékba, ami egyébként meglehetősen buta ötlet volt, hiszen normális férfiak nem tesznek ki sehova hímzéseket a lakásukban. Egyszer sikerült csak olyan ajándékot adnom neki, aminek mintha tényleg örült volna, az egy pár hónapig még szem előtt is volt.

A hídon pecázó kiskölyköket már nem fogja megkapni, de azért befejezem. Főleg, hogy nem hiányzik már belőle sok. És azért, mert a tegnapi napon – a tavalyi évben – nagyságrendekkel többet haladtam vele, mint az azt megelőző két és fél évben összesen. :)

Újrakezdtem a PostCrossingot is, végre van állandó postaládám. Még bélyegekből be kell majd vásárolnom, de az se sürgős. Előbb úgyis ki kell tapasztalnom az újévi postai árszabást. Leveleket is kell írnom a gyermekeknek. Szóval a napokban fogok még postával foglalkozni.

Még egy elefántot fel kell hoznom a szobámba, ma éjjel még nem költözött fel a polc tetejére egy sem. Aztán azt hiszem, ideje lesz majd aludni.

Jó éjt, kedveseim. És Boldog Új Évet Nektek.

Holnap újra jelentkezem a statisztikáimmal. Hihi.

Kategória: Mindennapok | Címke: | Hozzászólás most!

Karácsony és minden ilyesmi

Két napja nem kapcsoltam be számítógépet, és jó volt – még ha nem is teljesen igaz. Az asztalit ugyanis összeraktam, és kipróbáltam, hogy működik-e. Kevés a konnektor a környékemen – hatot beszéltünk meg, aztán három lett belőle -, és nem tudom se a szkennert, se a hangfalakat beszerelni, egyelőre csak a monitor, a gép és a lámpa fér el. A laptop töltőjét a könyvespolc mögé kell bedugni. Majd veszek egy elosztót.

Ha legközelebb megyek be a belvárosba, el kell most már hoznom a szemetesemet. Meg a CD-állványokat, és a kisszekrényt. Meg a falilámpát. És bedobozolni a maradék könyveimet. A hétvégére terveztem a vizitet.

Ugyanis karácsony alkalmából áll mind a négy könyvespolcom. Az eljövendő fotelomtól eltekintve, amit még meg se vettem, már minden bútor a helyén van. És ez jó.

23-án este meglehetősen későn értem haza, de olyan boldoggá tett, hogy nem kell korán kelnem, hogy blogírás helyett kibontottam három doboz könyvet, és ábécében feltettem őket az egyik polcra. Néhány kötet az első rostán túlment, és a dobozba még bekerült, de a másodikon már nem, úgyhogy a polcra már nem kerültek fel. Van még néhány várólistás a polcon kívül, és fenn a polcon is. Meglátjuk, velük mi lesz.

Tegnap este úgy ünnepeltünk, hogy alig voltak ajándékok, és engem ez igazából nem bántott, pedig én voltam az egyetlen, akinek semmi sem volt a fa alatt. Még a kutya meg a macska is kapott ajándékot. Én is, de az enyém nem látszott. Nekem igazán elegendő volt a költözés, a polcok, a korcsolyabérletem, az állólámpa, az, hogy fölhoztuk az ágyneműtartót, és egyáltalán, minden.

Persze szegény ősök szabadkoztak. Bekereteztették ugyan három képemet, remélem, szép lesz – az öregemnek elvileg van szeme az ilyesmihez, csak az ízlésemet nem érti mindig. Majd holnap megkapom azokat is.

Voltak rokonok, voltak kalandok, főztem kávét az új kávéfőzőn (előtte alaposan áttanulmányoztam a használati utasítást, ugyanis használati utasítás tanulmányozó típus vagyok). Tanuljuk a hétvégi buszmenetrendet is.

Közben kénytelen lettem bekapcsolni a rendes gépet is. A laptop lemerült. Most a könyvespolcon tölti magát.

Az járt még az eszemben, hogy minden furcsaság ellenére nagyon szeretem az idei karácsonyt, és ez az első ilyen alkalom nagyon sok éve. Emlékszem, az első IRC-s évemben nem mentem föl a csatira Szenteste, aztán kiderült, hogy nagyon jól szórakoztak. Nem értettem, hogy juthatott eszükbe egyáltalán Szenteste netezni.

Következő évben már én is ott voltam.

Idén csak a nappaliban ültem a földön, és néztük a karácsonyi filmet. Igazából szerelem. Nem győzök betelni azzal a filmmel, egyszerűen nem lehet. Az a tökéletes film. De tényleg. Tudom, hogy ma este is adják, de ez nem nagyon izgat, szinkronizálva úgysem érdekel. Még nem tapasztaltam ki, hogy minden csatorna adja-e a filmjeit digitálisan választható nyelvvel, de ma már elcsíptem a Benny és Joon utolsó húsz percét, és azt például lehetett angolul nézni.

Idén karácsonykor csupa olyan filmet adnak a tévék, ami nekem is megvan. Pata-csata. Copperfield Dávid. Igazából szerelem. Miről álmodik a lány. Ezer meg ezer ilyet láttam a tévéműsorban ma délután a rokonságnál. Viccesnek találtam kicsit. A muzsika hangjai. Ebből a jelenségből elég sokféle következtetést lehetne éppen levonni, de nem tudom van-e értelme. Vagy én szolgáltatom az idén a karácsonyi tévéműsorokat (highly unlikely), vagy idén karácsonykor jó filmeket adnak a tévében (probable), vagy az ízlésemnek főleg karácsonyi filmek felelnek meg (slightly bizarre).

Jó ez a ma este. Ma este az Oroszlánkirályt néztük meg, az is nagy kedvencem. Az egyik első, ha nem a legelső moziélményem, és iszonyú mély benyomást tett rám. Az Oroszlánkirály DVD egyike azon kevés dolognak, amit rohantam megvenni a megjelenése napján. (Néhány másik: Harry Potterek a negyedik kötettől fölfelé, Paul Simon Surprise című lemeze, az érettségi évében a felsőoktatási továbbtanulási tájékoztató.) Üldögélek a szobámban – még mindig nem hiszem el, hogy saját szobám van -, a falon masíroznak körbe az elefántok, a könyvespolcaim követelik a további könyveket, az ágyam kilenc díványpárnával kanapévá alakítva várja az éjszakát. A macskám a párnán alszik a lámpa alatt. Befészkelte magát a radiátor mellé.

Ma este még nem hoztam fel elefántot. Már kilencen sorakoznak a polc tetején. Impozáns. És napról napra szebb látvány.

Lemegyek.

Tegnap este feltettem a lámpaburákat a lépcső fölött a falikarokra. Szépek. Nincs több pucéron árválkodó izzó a házban.

Nem fogjátok elhinni, melyik elefánt akadt ma este a kezembe: a jó öreg Tibi. A Pax Tibi. Vigyorogva ül a polc tetején, lengeti a nyakkendőjét. A Tibi.

A macska átült az ölembe, de nem bánom. Kedves tőle. Melegít, még ha nehezíti is az írást.

Holnap délelőttre nagy terveim vannak, átválogatom az íróasztalomról, az asztal fölötti polcról és a fiókokból előkerült dolgokat, és ami kell, annak helyet találok. Félelmetesen sok mindentől szabadultam meg más az első selejtezés során is. Fogok is még, gondolom. De jó tudni, hogy tíz nap (már ez lesz a tizedik éjszakám itt!) alatt is milyen remekül kibírtam anélkül a sok minden nélkül, ami dobozokban vagy éppen a szemetesben várja a jobb sorsát. Persze, fonák a dolog, hiszen egész végig dolgoztam, alig voltam itthon, és nagyon sok minden csak elég ritkán kell, de azért szükség van rá.

Csalóka vagy sem, minden este jó érzéssel fekszem le aludni, és jó érzéssel ébredek a bekandikáló napra. Vagy csak fényre. Sétáltatok macskát. Nagyokat ázom a liliputi kádban. Kinyitom az ablakot. Beágyazok reggel és megágyazok este. És egész álló nap örülök.

És ezek után van, aki képes nekem szabadkozni, hogy semmit sem kaptam karácsonyra?

Nem tudom, mire lenne még szükségem. Talán néhány további párnára az ágyamra, mondjuk még 4-5 darabra. Meg a fotelomra. Meg a szemetesemre. Meg a falilámpámra, meg netre.

De ezeket is inkább csak szeretném. Még a net nélkül is elég jól kibírom, kicsit még örülök is neki, még ha macerás is munka előtt reggelenként frissíteni a blogot, és ha ki is kell majd dolgozni valami megoldást a fordításokra. Majd kidolgozok.

Az az érzésem van, hogy szükségem éppen semmire sincs. És ez azért nagyon kellemes érzés.

Kategória: Mindennapok | Címke: , , | Hozzászólás most!

Mi az?

Az, hogy fáradt vagyok, még nem árul el semmit.

Az egyetlen említésre méltó dolog, hogy hazafelé rendes volt a buszsofőr. Hamar beállt a megállóba, és amikor látta, hogy könyv van nálam, felkapcsolta a fejem fölött a lámpát.

Irtó előzékeny.

Kár, hogy valami ismeretlen oknál fogva azt hittem, hogy a Charlie Wilson háborúja érdekes könyv. Csak CIA meg politika meg háború, meg alkohol és nők – és ezek közül egyik sem érdekel különösképpen, hát még ezek elegye!

Majd holnap visszaviszem, és elhozok helyette valami érdekeset. Kérdés, hogy mit olvasok holnap munkába menet.

Jaj nekem. Alszom inkább. Bocs.

Kategória: Mindennapok | Címke: | Hozzászólás most!

Fejlemények

A mai nap változásai: van tejeslábosom. Holnapra hűtő- és mosógép is lesz, és fényképezőgép is. Lassan, de biztosan alakul.

Holnap kell hoznom haza celluxot és ollót meg csomagolópapírt, mert ezek a dolgok nincsenek itthon. Még. Ha holnap hozom haza, akkor holnapután még pont vissza tudom vinni.

Rettentően fáradt vagyok. Mindkét csuklóm kinyuvadt, a bal a sérülése miatt, a jobb meg a bal sérülése miatt ránehezedő külön terheléstől. Isteni.

A buszom meg ma egyszerűen áthajtott a megállómon, és hiába jeleztem, nem állt meg. Olyan helyen szálltam le, ahol még soha életemben nem jártam. Egy pillanatra elöntött a pánik, de aztán sikerült úrrá lennem rajta, és ezerrel hazatrappoltam.

Még mindig élvezem, csak most már fenyegetően nehezedik rám a karácsony, már közel van, de még nem látom a végét. Nem tudom, hogy miként fogom túlélni a hátralevő két napot. Nem tudom, hogy mikor fogom rendesen belakni a szobámat. Nagyon sok mindent nem tudok még.

Azt tudom csak, hogy valahogy, valamikor, valami lesz.

Hogy most két napot dolgozom, aztán hármat nem. Aztán egyet igen, és kettőt nem. Aztán megint kettőt igen és hármat nem. És belehalni már csak az eljövendő kettőbe fogok, a többibe nem.

Meg kell keresnem a fényt az alagút végén. Meg a pozitív életszemlélet, meg minden.

Akárhogy is lesz, a polcom tetejéről már hat elefánt figyeli, mit csinálok. Ma a kék virágos fehér vászonelefánt költözött föl, akit Ritától kaptam. Annak is vagy tíz éve.

Soha nem gondoltam még bele, hogy az elefántok ilyen régóta tartanak nálam. Pedig de. Ötödikes vagy hatodikos lehettem, amikor rájöttem, hogy az elefánt a kedvenc állatom. Valahogy akkor az volt a menő az osztályban, hogy mindenkinek egzotikus állat volt a kedvence: Borié teve volt, Flóráé a zsiráf, Lillusé pedig a gepárd. Az enyém pedig az elefánt. Néhányan már akkor is megvoltak a gyűjteményből, csak akkor még nem képeztek gyűjteményt; azzá csak később alakultak át, talán amikor 2000 szeptemberében odaköltöztünk, és eszembe jutott, hogy kiállíthatnám őket.

És most fokozatosan beköltöznek az elefántok a szobámba.

Kategória: Mindennapok | Címke: , | Hozzászólás most!

Kutya?

Ahogy benyitottam a kapun, őrült ugatás fogadott, és tudtam, hogy ez nem jelenthet mást, csak azt, hogy Vitéz is ideköltözött. Az már nagyobb meglepetésként ért, hogy a-kutya-amelyik-nem-jöhet-majd-be-a-lakásba a bezárt ajtó mögül ordít kifelé. Persze kutyaház még nincs, de nem tudom. Nem örülök. Az ajtóm nem csukódik jól, kutyát pedig nem kívánom idebenn látni.

A macskának pedig nem tudok enni adni, mert egy erőszakos kutya mindig megelőzi.

Nem tudom, örülök-e a kutyának. Nem utálom nagyon, hogy itt van, csak jobban örülnék, hogyha az eredeti terveknek megfelelően odakinn lenne. Vagy ha nem, akkor se nyüszögne az ajtóm előtt.

A macska megtalálta a módját a csigalépcső használatának, ami pedig elsőre nehézséget jelentett a számára. Mikor hazajöttem, már a konyhaszekrény tetején ült, és onnan szemlélte a világot: oda pedig csak a lépcső korlátján keresztül juthatott. Okos macska, vicces macska. Az a gyanúm, hogy az elsődleges problémát az okozta, hogy a lépcső és a kanyarodás nem ment egyszerre neki, többször is lefejelte a korlátot. Aztán ma reggel vagy harminc alkalommal megjártuk a lépcsőt fölfelé és lefelé is, mert az azért mégsem tartható állapot, hogy a macska megáll a lépcső valamelyik végén, és ordítással hívja a liftet.

Ma a piros babzsák-elefánt költözött föl a polc tetejére. ő az egyik legrégebbi darab az összes elefántok történetében.

Jó nekem. Csak az a kutya az ajtó előtt igazán befoghatná.

Kategória: Mindennapok | Címke: , , | Hozzászólás most!