Azt már nem

Nem vesztem el, szó sincs róla, még át se alakultam különösebben. Csak másfelé jártam. Mondjuk.

Vagy maradjunk abban, hogy másfajta dolgokat csináltam.

Írtam például egy regényt. Bár még nem fejeztem be, de elég jó úton járok felé. És be is fogom fejezni, ezt egészen biztosan tudom.

Már csak azért is, mert a közeljövőben könnyen lehet, hogy hosszabb-rövidebb ideig net nélkül maradok.

Amíg be nem kötik az új helyre.

Költözünk. Állítólag most már tényleg. Még nem nagyon hiszem, majd csak ha látom. Elvileg reggel hétre jönnek a fiúk szétverni a szekrényeket. Majd ma már ott is alszunk, akkor talán elhiszem. Talán.

Vicces, hogy most már tényleg véges sokat fogok itt lakni. Mármint persze, eddig is nyilván véges sokáig kellett itt maradnom, de most már megszámlálhatóan kevés idő van innen vissza. És ez jó. El fog jönni a nap, amikor utoljára csukom be magam után a kaput, és soha többet nem fogok ide belépni. És lehet, hogy meg leszek hatódva és el leszek érzékenyülve, de boldog leszek.

Annyi mindenről lehetne írni, de nem megy. El is szoktam tőle, meg össze is akadnak az ujjaim. De most már ideje volt bejelentkeznem.

Már csak azért is, mert újra rám tört a terápia-igény. Leveleket is kell majd írnom. Mert most, ez a költözés meg ez a december, meg ez a munkahelyi dolog, meg ez a karácsony kicsit túl sok nekem, és úgy érzem, hogy maga alá temet a mindenség. Nem uralom a helyzetemet, ha így jobban hangzik. (Nem hangzik jobban.) Összecsaptak a fejem fölött a dolgok.

Olyan ez, mint amikor az ember nyaralni megy, és nagyon sokáig hurcolja a nagyon nehéz csomagját a szállásig, és amikor már ott van, és nyaral, és élvezi, akkor már nem emlékszik rá, hogy milyen hihetetlen hosszú volt az út a nehéz csomaggal. De amíg cipekedni kellett, na addig tényleg és igazán hosszú volt.

Most vagyok a nehéz és hosszú fázisban. Aztán, majd túl leszek rajta és jó lesz.

Még kell vennem függönyt. Fotelt. Ágybetétet. És könyvespolcot is, de azt nem venni kell, csak megrajzolni, és várni.

Még legalább egyet, és állítólag legfeljebb négyet kell aludni.

Ez azért izgi, nem? Hogy valami, ami 1992 óta húzódik egyszer csak lehet, hogy megoldódik.

Bizony, hogy izgi.

Juj.

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .