Hétvégi események

Jött a szerelő, és csinált internetet. Nem ment zökkenőmentesen, de már fel se veszem. Túl vagyok az ilyesmin. Lassan már azt se veszem fel, ha meztelen hottentották járnak majd sikoltozva harci táncot az ablakpárkányomon.

Már ha van persze a hottentottáknak létrájuk. Különben nem tudom, hogy oldják meg.

Hacsak nem tudnak nagyon nagyot ugrani. Mert úgy azért lehet.

De inkább létrával.

Úgy kisebb az esélye, hogy nagyon megütik magukat.

Vagy nagyobb?

Szegény-szegény meztelenül táncoló harci sikoltásokat hallató kiemelten veszélyeztetett hottentották!

Az elsődleges terv az volt, hogy apám szerint valami van, és megpróbálta nekem elmagyarázni. Én töredékesen felfogtam: a ház be van kábelezve valamivel. És néhány helyen vannak elektromos dobozok, csak nem tudjuk pontosan, hogy hol, és hogy melyikben mi van. És össze-vissza beszélt telefonzsinórt meg UTP-kábelt, meg miegyebet.

Aztán jött szegény szerelő, és ezt elmondtam neki.

Ő meg széttárta a karját, és megkérdezte, hogy – bár ő mindent megért, de mégis – mit várok tőle, mit csináljon egy valahogy, valamivel bekábelezett házzal.

Ezt én se tudtam.

Úgyhogy minden bűntudatomtól eltelve (mert pontosan tudom, hogy milyen az, amikor apám rászabadul az emberre), rászabadítottam apámat. Megbeszélték, hogy hova lehet fúrni.

Azt mondták, hogy az én szobámba. Azt mondtam, na azt tuti nem. Nálam nem lesz ennél nagyobb kábeldzsungel. Ez is tizenhat kábellel több, mint amennyit látni szeretnék.

Aztán kiderült, hogy az UTP-kábel mégiscsak telefonzsinór. Aztán az is kiderült, hogy hiába van két szerződésünk, két belépési névvel és számtalan jelszóval, mert egyik sem működik. A net pedig ezentúl wifivel fog menni. Perpillanat egy darab vevők van (meg egy a laptopban), és félő, hogy előbb-utóbb őrülten fogjuk egymás gépéből kiszaggatni. De pillanatnyilag nem bánom.

Egy hónapig nem volt netem, és meglehetősen jól viseltem. De tényleg. Kicsit kiestem a korcsolyaéletből, persze. De dolgoztam a regényemen, hihetetlen sokat olvastam, és határidőre tudtam fordítani.

Nem vagyok benne biztos, hogy ezen változtatni kell. Nagyon tetszik a kihúzható és eltehető, kvázi kikapcsolható internet.

Nincs rá szükségem, hogy szükségtelenül sok időt töltsek el semmivel.

Ilyesmi gondolataim vannak. Veszélyesen hangzanak. Mi jöhet még ezután?

A bejegyzés kategóriája: Mindennapok
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..